II. rész 10. fejezet

HEROES

DAVID BOWIE EMLÉKÉRE

 

1985. december 31. du. 11:48 Music Machine, Pico Blvd, West Los Angeles
 

- Kurva nagyok vagytok - röhögött bele a mikrofonba Todd, miközben felhangzott a szám utolsó dallama is, a klub hatalmas, színpad előtt bolygó tömege pedig iszonytató ordításba kezdett. Jamie lehajolt a dobok elé letett, félig üres vodkás üvegéért, és jókorát húzott belőle, Pat a dobok mögött még mindig teljes eksztázisban rázta a fejét, és a dobverőivel hadonászott, Todd pedig egy hanyag mozdulattal letörölte az éjfekete hajáról az arcára patakokban folyó izzadságot, és újból az eszeveszetten üvöltő tömeghez szólt - ezúttal egy szavát sem fogtam fel. Elmosódottan láttam, a körülöttem zajló minden egyes mozzanat és hanghatás felerősödött, majd eltompult, és mégsem éreztem magam soha ennyire egy hullámhosszon a gitárommal. Az ezüstösen csillogó, bő dzsekim alól megint eltűnt a felsőm, egy melltartón és a farmersortomon kívül csak a tornacipőm lógott a szokásosnál is elnyűttebben a lábamon. A hajam koszos tincsekben lógott az arcomba, és hullott a vállamra, az ujjaim végén, meg a számon lévő sebből és az orromból meleg vér szivárgott - nem mintha ezt egyáltalán érzékeltem volna. Elmondhatatlanul magasnak és energikusnak éreztem magam, mintha repültem volna a fülledt, hangos emberekkel tömött, sötét klub levegőjében - semmi mást nem éreztem.

II. rész 9. fejezet

THEY RAPE MY RIGHTS

 

1985. december 12. de. 7:51 Clark Strt, West Hollywood

- Kulcs - kiáltottam a nagy rohanástól türelmetlenül Duff után, mire megtorpanva az ajtóban hátrafordult, és elkapta a levegőben felé hajított kulcscsomót. Fél lábon ugrálva a lakásajtó felé, és halkan káromkodva magam elé rángattam fel a másik lábamra is a nyúzott tornacipőmet, mire Duff engem kiröhögve megvárt, aztán helyettem felkapva a majdnem ottfelejtett táskámat becsapta magunk mögött a lakásajtót, és gyors mozdulattal kulcsra zárta. Mosolyogva ráztam meg a fejem az arcán ülő idióta vigyor láttán, aztán egy pillanatig erősen megdobbanó szívvel fogadtam el a felém nyújtott kezét. Ő viszont sietős haladás helyett szorosan maga mellé húzott, és ráérősen indult el lefelé a lépcsőházban. Mintha nem lettünk volna éppen késésben. - Duff! Elké...
Duff egy pillanaton belül hirtelen lehajolt hozzám, és belém fojtva a szót egy lágy csókot nyomott az ajkaimra - aztán még mindig azzal a hülye félmosollyal az arcán elhúzódva figyelte, ahogy lassan feleszmélek a hirtelen elgyengülésemből. És csak nézett rám azzal a vigyorgós, zöld szempárral.

II. rész 8. fejezet

HONEY ALL THE TIME

 

1985. november 29. du. 4:26 La Cienega Blvd, West Hollywood
 

- Na? - kiabáltam a félig nyitva hagyott, erősen kopott fürdőszobaajtó felé, de nem voltam képes leemelni a szemem a hatalmasnak tűnő, színes tévéképernyőről - valami reklám ment egy idióta dalocskától kísérve, de így is kisgyerek módjára képedtem el ekkora tévé láttán. Szinte soha nem láttam ilyet azelőtt.
- Bazdmeg - hallottam egy halk szitkozódást válaszként, aztán az azt követő hangos zajra önkéntelenül is elnevettem magam. Michelle válogatott káromkodásokat mormogva magában összekaparta a fél polcot, amit valószínűleg sikerült levernie, aztán bizonytalanul méregetve a kezében lévő kis tárgyat megjelent a fürdőszoba ajtajában. - Nem tudom. Most így jó?
- Hát úgy csináltad, ahogy a dobozra van írva? - kaptam felé a fejem kiszakadva végre az óriástévé hipnózisából, mire Michelle halkan szipogva egyet megrántotta a vállát, és folytatta a kis cucc bámulását. Felhúzva magam elé a lábaimat átkaroltam őket, és a hűvöstől kissé megborzongva a térdemre támasztottam az államat. Talán így tél felé már Los Angelesben sem jó ötlet a rövidebbnél is rövidebb farmergatyában mászkálni.
- Ja - nézett fel egy pillanatra kócos hajzuhataga mögül, mire kérdőn felvonva a szemöldököm vártam, hogy akkor mégis mi pontosan a probléma. - Elvileg várni kell két percet. Faszom akar várni két percet, most akarom tudni.

+ bónusz fejezet

Drága Olvasóim!♥

Most nem egy igazi fejezetet hoztam, vagy hát nem is tudom. Egy fejezet, de más, mint a többi, úgyhogy ezért gondoltam, hogy valahogy megkülönböztetem :) Mindegy, még ÉLETEMBEN nem csináltam ilyen, mármint többszemszöges cuccot, úgyhogy nagyon-nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre, és természetesen a következő részt is hozom, amint csak tudom.
(Mert amúgy ebben nagyon nem történik semmi, szóval előre is bocsánat, de inkább mondjátok meg Ti, nem pofázok itt többet) Jó olvasást, remélem, tetszeni fog!

Puszi,

Rose

________________

 

IT'S FUNNY HOW I NEVER FELT SO HIGH

 

*Duff*

 

1985. november 23. de. 5:08 Clark Strt, West Hollywood
 

- Picsába - kaptam magam alá a lábam hirtelen, ahogy a gatyámról patakokban ömlő esővízben megcsúszott a tornacipőm, aztán inkább lelassítottam, és lerázva a kezemben lévő bőrdzsekiről az irdatlan mennyiségű vizet megtorpantam az ismerős lakásajtó előtt. Kopogni akartam, de a kezem meg sem mozdult. Csak megállíthatatlanul bámultam a kezeim közt árválkodó dzsekit és a rajta lógó rengeteg kitűzőt.

II. rész 7. fejezet

Drága, drága Olvasóim!

 

Először is, sikerült megreparálnom a feliratkozós modult annyi baszakodás (már bocsánat a szóhasználatért) után, kérlek, ne haragudjatok az ezelőtt vele járó kellemetlenségek miatt, remélem, mostmár rendesen fog működni! (Ha nem, szóljatok, és megint addig fogok baszakodni vele, amíg meg nem javul :D) Másrészt ismét szeretném megköszönni a végtelen türelmeteket, a pipákat és a kommenteket, nagyon-nagyon sokat jelentenek számomra, köszönöm, hogy itt vagytok♥ Továbbra is szívesen várok minden véleményt!

 

Puszi, Rose

_________________

 

I HATE TO SEE YOU WALKING OUT THERE

 

1985. november 21. de. 11:56 Santa Monica, West Hollywood
 

- You're in the jungle baby - morogtam magam elé, ahogy mögöttem felhangzott Slash gitárjából az ismerős dallam, és erőteljesen felcsaptam egy plakátot egy már teljesen teleragasztgatott telefonfülkére. Szemmagasságban raktam ki mindegyiket, hogy egészen biztosan feltűnjön minden gyalogosnak, aki arra jár - a legutolsó adagot vittem ma ki az utcára a Guns másnapi bulijáról. Biztosra akartam menni, és legalább kétszer többet nyomtattattam a szokásosnál - így drágább volt ugyan, de nagy sikert akartam ennek a koncertnek. Még ha nem is az enyém volt.
- You're gonna die! - ordította válaszként Steven dobverőivel a fülke üvegén istentelenül verve az ütemet, mire a mellettünk elhaladó, aránylag békés gyalogosok meghökkenve siettek tovább - elröhögve magam megráztam a fejem, aztán dobtam egyet a hátamról lecsúszóban lévő bőrdzsekin, és magamhoz szorítva a maradék köteg szórólapot szinte ösztönből nyomtam egy darabot a mellettünk elsétáló, tupírozott hajú csaj kezébe. Nem nagyon fogadtam el tiltakozást vagy nemleges választ. Senkitől.