II. rész 10. fejezet

HEROES

DAVID BOWIE EMLÉKÉRE

 

1985. december 31. du. 11:48 Music Machine, Pico Blvd, West Los Angeles
 

- Kurva nagyok vagytok - röhögött bele a mikrofonba Todd, miközben felhangzott a szám utolsó dallama is, a klub hatalmas, színpad előtt bolygó tömege pedig iszonytató ordításba kezdett. Jamie lehajolt a dobok elé letett, félig üres vodkás üvegéért, és jókorát húzott belőle, Pat a dobok mögött még mindig teljes eksztázisban rázta a fejét, és a dobverőivel hadonászott, Todd pedig egy hanyag mozdulattal letörölte az éjfekete hajáról az arcára patakokban folyó izzadságot, és újból az eszeveszetten üvöltő tömeghez szólt - ezúttal egy szavát sem fogtam fel. Elmosódottan láttam, a körülöttem zajló minden egyes mozzanat és hanghatás felerősödött, majd eltompult, és mégsem éreztem magam soha ennyire egy hullámhosszon a gitárommal. Az ezüstösen csillogó, bő dzsekim alól megint eltűnt a felsőm, egy melltartón és a farmersortomon kívül csak a tornacipőm lógott a szokásosnál is elnyűttebben a lábamon. A hajam koszos tincsekben lógott az arcomba, és hullott a vállamra, az ujjaim végén, meg a számon lévő sebből és az orromból meleg vér szivárgott - nem mintha ezt egyáltalán érzékeltem volna. Elmondhatatlanul magasnak és energikusnak éreztem magam, mintha repültem volna a fülledt, hangos emberekkel tömött, sötét klub levegőjében - semmi mást nem éreztem.
 Az orromból szivárgó vér egy pillanat alatt megállíthatatlanul ömlő vérfolyammá változott, és éreztem, hogy lefolyik az államra, lefolyik a torkomba, ott pedig szétárad a nyelvemen, és félreismerhetetlen ízt hagy maga után. Todd újabbat kiáltott a mikrofonba, én pedig szinte lehunyt szemekkel önkéntelenül is elvigyorodtam, aztán a fejem egy pillanatra előrebukott, mire vérrel telt meg a szám, és a fogaim közt az ajkaimon kezdett el leszivárogni. Automatikusan letöröltem a dzsekim ujjával, aztán amikor a vér hirtelen elzárta a levegőm útját, a szám elé kaptam a kezem, és az erős köhögőrohamtól térdre rogyva a színpadon összegörnyedtem. Hirtelen minden eltompult körülöttem, most azonban egészen másképp - nem kaptam levegőt, a torkom hihetetlenül fájt, és minden egyes erőteljes köhögéssel vért köptem, ami nagyjából úgy érződött, mintha éppen a tüdőmet köhögném ki. A másik kezemmel olyan erősen szorítottam a gitárom nyakát, amilyen erősen csak bírtam - egy másodperc alatt a repülésből maró és fojtogató fájdalom lett.
- Zoe - rázta meg erőteljesen a vállam Jam, amire egy újabb hatalmas köhögéssel válaszoltam - a vér kifolyt az ujjaim között, végig a nyárfalevélként remegő kezemen, be a dzsekim ujjába. Összeszorítottam a szemem az ezzel járó fájdalomtól, de egy másodperc múlva máris enyhült, és újra felerősödött az előttem tomboló óriási tömeg dobhártyaszaggató sikítása és üvöltése. A színpadon vagyok. Megy a koncert.
- Jó - töröltem bele a kezem a nadrágomba óvatosan biccentve, mire Jamie kezét lecsúszni éreztem a vállamról, aztán bizonytalanul megbillenve felnyomtam magam a térdemről, és felemeltem a fejem. Sötét volt, a néha felénk villanó fényeket is eltakarták a szemem ellé hulló hajtincseim, a fülem pedig megtelt a közönség zajával - mégis automatikusan a helyükre csúsztak az ujjaim a gitár nyakán, ahogy meghallottam magam mögött Patrick dobjainak első hangjait.
  A klub tele volt. A néha felvillódzó fehér fények megvillantak a színpad előtt őrülten tomboló embereken - bár tudtam, hogy nincsenek annyian, többezres tömegnek tűntek. Kivételesen most már a koncert előtt megkaptuk a pénzt - száznyolcvan dolcsit, ami negyvenötöt jelentett mindannyiunknak. A múltkori fellépésünkért kapott húsz dollárt egy az egyben kokainra költöttem - akármennyire is szarul éreztem magam miatta, szükségem volt rá. Duff éppen valami könyvelőcégnél dolgozott pár napot a hétből, így viszont csak az én Gazzarris munkámmal együtt, és a Guns meg a Rotten Flames koncertjeiből összekapart pénzből tudtunk éppenhogy megélni különösebb éhezés nélkül. Duffnál mindig volt egy kicsi kokain, és én bármennyire is tettettem, hogy nincs rá szükségem, nekem is mindig volt a zsebemben egy-két adag, amit nem az ágy alatt lévő sporttáskában őriztem - nem foglalkoztunk vele különösebben, kissé evidensnek is tűnt, hogy a megkeresett pénzünk szinte felét így szórjuk el. Teljesen természetes volt. Mindig figyeltem Duffot, és sosem tudtam, hogy képes tartani a mértéket, úgy, hogy közben az egész szinte meg sem látszik rajta. Persze mindenki elől próbáltam elrejteni, de én jelenleg a "muszáj, szükségem van rá" és a "soha többé" között ingadoztam. A múltkori hatalmas kiadásaim után rögtön megfogadtam, hogy ez az utolsó, és soha, soha többé nem veszek újra. Ebből az utolsóból fogyott el éppen a legutolsó adag aznap, a koncert előtt. Nem volt több, mint általában, mégis - a vér továbbra is szivárgott az orromból. Bár ez abban az állapotban persze egyáltalán nem érdekelt.
  Már több, mint egy hónapja güriztem a Gazzarri'sban, és tényleg úgy éreztem, hogy keményen megdolgozom a jussomért - a pénz nagy részét a Guns N' Roses plakátokra, szórókra, általam festett pólókra és molinókra költöttük. A Flames ilyen ügyeit Victoria rendezte, így az össz, amit a bandámért tehettem, az az volt, hogy megjelentem egy-egy próbán és a koncerteken. A Guns viszont minden időmet lekötötte - nemcsak a munka, de a srácok miatt is.
  Olyan három héttel ezelőtt ők is itt játszottak a Music Machine-ban, emlékszem. Slash valami kevert szart szívhatott, mert a koncert előtt másfél órán keresztül csak megállás nélkül röhögött és fulladozott, Axl meg elment kiverni a balhét a tulajnál, hogy nem kapták meg a fellépés előttre beígért sörüket, aztán ő lett az este hőse, amikor beállított egy egész kartonnyi üveggel az öltözőbe. Steven és Adriana a szokásosnál is angyalibb kedvükben voltak, mert csak ölelgették egymást, és bámultak egymás szemébe hosszú, hosszú perceken keresztül, mint valami édes, szeretnivaló kis párocska. Persze nem voltak azok, mert körülbelül húsz percen belül már matarészegen ordibáltak mindketten, de legalább kivételesen egy hullámhosszon voltak. Azt hiszem, Desi is ott volt, bár csak pár perccel tűnhetett fel a srácok színpadra lépése előtt, mert Izzy is csak akkor esett be, totál szétcsúszva és fél pár csizmával a lábán. Ronnie természetesen elmaradhatatlan része volt az estének a táncoslányokkal együtt, akik állítása szerint az ő "legjobb barátai". A külön meglepetést viszont Michelle jelentette, aki azért jött el, mert - bár minden koncertre hívták - a srácok ezen a fellépésen játszották először a Nightraint, amire kibaszott büszkék voltak, és be kell, hogy lássam, méltán tekintettek rá a Guns himnuszaként. Szóval Michelle megjelent, Axl viszont mintha figyelembe sem vette volna - mert persze körülöttük mindig volt valami dráma.
  Úgyhogy amíg a Guns N' Roses szétverte a színpadot a dobhártyaszaggató zenéjükkel, addig hallgattam a zajt túlkiabálni próbáló Michelle hosszas monológjait Axl faszságairól. A majdnem-terhességet természetesen nem mondta el neki, Axl viszont besértődött, amiért Michelle nem jelent meg az egyik koncertjükön a narkós barátai - vagyis rajtunk kívül, a másik narkós barátai - miatt, holott a srácok külön hívták. Micsoda problémák. Már csak attól tisztára az alsó tagozatban éreztem magam, hogy ezeket a hihetetlen fontosságú történeteket hallgattam.
- Rotten Flames, faszagyerekek! - üvöltötte el magát Todd teli torokból, mire a közönség újra hangos ordításba kezdett, és hatalmas erejükkel szinte érezhetően megmozdították az amúgy rögzítve lévő színpadot. A szám végeztével elemeltem a jobb kezemet a basszgitáromról, és a kézfejemmel automatikusan letöröltem az orromból az ajkaimra szivárgó vért. A hihetetlen vérömlés már elmúlni látszott, de vele együtt a kokó is kezdte elveszíteni felemelő hatását. Még mindig jóleső eksztázisban hunytam le a szemeimet, aztán az arcomat a színpadra irányuló fények felé emeltem, és elgyengülve térdre rogytam, mire azonnal karok nyúltak felém a tömegből - én meg végül teljesen erőtlenül hanyatt dőlve a rozoga színpadon ösztönösen kezdtem pengetni a gitáromat, ahogy Jam gitárjának hangja újra felbőgött az erősítőkből.

- Fasza - mormogtam magam elé halkan, aztán újra a mocskos mosdótál fölé tartottam a farmersortomat, és a csapból ömlő hideg víz alatt ismét dörzsölni kezdtem az oldalán sötétlő vérfoltot, ami több percnyi sikálás ellenére is csak elmosódni látszott, de nem szándékozott eltűnni. Az ezüst dzsekim ujja is vizes volt még a gyors lemosástól, az alatta lévő, végül előkerült, bő Bowie pólóm pedig egészen a combomig lelógott, eltakarva a - gatya híján - egyetlen szál bugyimat, amin túl már csak a hihetetlenül szakadt tornacipőmön tapostam, mert a redvás, saras, és minden bizonnyal összehúgyozott csempe túl hideg lett volna.
Szinte figyelembe sem vettem az ócska, nyikorgós ajtó nyílásának a hangját, egy pillanatra viszont odakaptam a tekintetem - a rajta belépő, fiatal, de meglehetősen megszeppentnek látszó, tupírozott hajú lány egy másodpercre megtorpant a bizonyosan nem mindennapi látványomtól, aztán a felé vetett tekintetem hatására sietősen tovább lépkedett, és becsapta maga mögött az egyik vécéfülke ajtaját. Megforgatva a szemem csak folytattam a farmergatyámon éktelenkedő vérfolt sikálását, de persze semmi eredménnyel. Te jó ég, nem egy nyilvános vécében kellett volna ezt elintéznem.
  Egy nyikorgás kíséretében elzártam a csapot, és erősen kicsavartam a gatya oldalán lévő, nedves foltot, ami ha lehet, még sötétebben vöröslött ennyi dörzsölés után is. Kurva jó. Ez volt a legjobb magas derekúm. Mindegy, majd max beadom a mosodába.
  Felemelve a fejem a csap fölött lógó, foltos, szinte fekete kosszal keretezett tükörbe pillantottam - én csak alig észrevehetően elhúztam a szám, más számára azonban egészen biztosan rémes látványt nyújthattam. A hajam láhatóan koszos, összeállt tincsekben lógott kócosan az arcom elé és mellette. A szememet élénkpiros vérerek hálózták be, alattuk mély, sötét karikák, és egy lila folt az arccsontomon, amit fogalmam sincs, hol szereztem. Az orromról ugyan egy hanyag mozdulattal már megpróbáltam letörölni a vér nagyját, de így is sötétvörös, alvadt vérfoltok látszottak alatta, ami egy csíkban lefolyva az államig oda is száradt. A számon lévő, szintén ismeretlen eredetű sebből szivárgó vér is vörösre festette az alsó ajkamat, és a fogaim is piros színben játszottak, ami alapján simán úgy néztem ki, mint aki élve felfalt egy egész marhacsordát. Én viszont semmi mást nem láttam, csak egy meggyötört tekintetet, ami kezdett egy szánalmas, élettelen narkóséra hasonlítani.
Gyorsan megrázva a fejem újra megnyitottam a hidegvizet, és sietősen ledörzsölve az arcomról minden odaszáradt vérfoltot ismét vetettem a tükörbe egy pillantást, hogy meggyőződjek a szalonképességéről. Ha engem kérdezne valaki, semmivel sem volt jobb, de így talán már nem bámulnak meg lenézően az utcán, mint egy szerencsétlen sebesültet.
Egy gyors mozdulattal felrángattam magamra az oldalán nedves nadrágomat, aztán villámgyorsan beletűrtem a pólómat, és dobva egyet a vállamon lógó bőrdzsekin a tornacipőmbe is rendesen belebújtam. A vécé lehúzásának a hangját halottam az egyik fülkéből, úgyhogy jobbnak láttam minél gyorsabban eltűnni - felkaptam a vállamra a mosdó mellé támasztott gitártokomat, majd a földön heverő táskámat és a félig üres borosüveget is, aztán a vállammal kilöktem a buszpályaudvar lepukkant vécéjének az ajtaját, és kiléptem a kora hajnali utcazajba.
  A szokásos utcalámpák és csendben parkoló kocsik mellett sétáltam el, ugyanolyan autók suhantak el a főúton, és ugyanazok a fények villogtak felém az út túloldalán lévő üzletek és bárok felől. Ugyanúgy hangos, nevető, mindenhová csak siető társaságok tobzódtak előttük, és mászkáltak óriási zajt csapva a járdán, egy-egy üveggel vagy cigivel a kezükben. És most mindegyikük vidáman és eszeveszettül kiabált. Ünnepeltek.
  Megálltam a buszmegállóban egy gyanús külsejű, de őszintén szólva cseppet sem rémisztő, feketebakancsos csávó mellett, aki felém pillantott ugyan, de azonnal elkapta a fejét, ahogy felé fordítottam a tekintetem. A hónom alá csapva a borosüveget előhalásztam a zsebemből egy szál Marlborot, és rágyújtottam. Ezerkilencszátnyolcvanhat volt.
  Érdekes. Érdekes érzés volt, mégsem jelentett szinte semmit. Hiszen ez is csak egy ugyanolyan nap, mint az eddigiek, nem igaz? És mégis, ezerkilencszáznyolcvanöt elmúlt, és megváltoztathatatlanul véget ért. Talán később fel fogom emlegetni, hogy "hé, emlékszel '85 telére?", de most semmi különöset nem jelentett, még ha egy percre azért el is gondolkodtam rajta. Meg azt az egy percet, azt a bizonyos percet éjfélkor, amikor minden átfordult '86-ba, valószínűleg úgyis vért köpve töltöttem, úgyhogy hagyjuk is a jelentősségteljes új évet. Az új év nekem csak új évi bulit jelentett, amire különösen sokan vettek jegyet, és amiért majd' duplaannyi pénzt kaptunk. Semmi mást.
  A busz fáradtan nyikorogva egyet fékezett le előttem, és hangos zajjal kicsapta ajtaját, mire elhajítottam a cigicsikket, és automatikus mozdulatokkal felléptem a rozoga, belülről kissé hányás- és alkoholszagú és homályos buszra. A sofőr nem volt éppen goromba, pedig elég szemét dolog lehet újévkor, éjféltájt egy olyan buszt vezetni, amin csöveseken, elveszett és csendes fiatalokon, és rajtam kívül senki nem is járt - ő viszont kifejezetten élénken dúdolta a rádiójából szóló szám dallamát, aztán miután lehuppantam a legközelebb eső ülésre, újabb hangos csikorgással becsukódtak a busz ajtajai, és megnyugtató zötykölődéssel tovább indult, hogy kikanyarodjon a sugárútra.
  Lecsavarva a Nightrain tetejét húztam belőle egy jókorát, aztán az ölemben pihentetve az üveget magamhoz öleltem a lábaim közé támasztott gitártok nyakát. Tisztán hallottam a sofőr kisrádiójából szóló szomorú-keserű, nyálas számot, ami éppen véget ért, és pár pillanatnyi néma szünet után megszólaltak egy ismerős szám első dallamai, mire a buszsofőr feljebb tekerte a hangerőt - csak mintha olvasna a gondolataimban. A HEROES volt.
Halványan elmosolyodva az ablak felé fordítottam a fejem, és a zötykölődéstől kissé rázkódva újabbat kortyoltam a Nightrainből. Talán a megfelelő zenei aláfestés tette, de hihetetlen hangulatosnak és gyönyörűnek láttam a Los Angelest, ami mellett éppen elsuhantunk - a sötétben világító, néhol színesen villogó fények adtak teret a rengeteg különböző embernek, akik ilyenkor a veszélyes utcákat járták hangosan, és most különösen élettel telve. Rengeteg különböző kocsi, rengeteg különböző társaság és ember, zaj, fények, sötétség, mocsok és csillogás - ez jelentette számomra a világot, ami még a legkoszosabb, legveszélyesebb mívoltában is megdobogtatta a szívemet. Tudtam, persze már hónapok óta, de mégis mindig boldogság ült a szívemre, amikor eszembe jutott, hogy ez az otthonom. Ez az otthonom azzal a sok idiótával együtt, akik most valószínűleg a Rainbow-ban, a legsötétebb bokszban ülve várnak, és olcsó poénokkal dobálóznak, és olcsó whiskyt isznak.
- Just for one day - dúdoltam halkan Bowie-val együtt, és a szemem szinte magától, fáradtan csukódott le egy pillanatra, majd amikor az ablaküvegnek támasztottam a fejem, egy csapásra pattant fel újból, mert egy hirtelen kátyú miatt az úton erőteljesen bevágtam a homlokomat az üvegbe. Természetesen. - We can be heroes...
Szinte némán és önkéntelenül motyogva a dalszöveget csúsztam lejjebb az ülésen, és újabb sanda pillantást vetettem a villogó, mellettem elsuhanó Los Angeles felé, ami ugyanolyan lepukkant és hangos volt, mint eddig. Ezerkilencszáznyolcvanhat, mi...

 

1986. január 1. 1:09 Rainbow Bar, Sunset Strip, West Hollywood

 Elmosolyodva toltam félre magam elől újabb pár embert, ahogy megpillantottam a füstfelhőbe burkolózó társaságot a sarokasztalnál. Ugyan a szokásosnál is hangosabb volt a bár a hatalmas ünneplés révén, mégis hallani lehetett a zajon túl Slash hangos nevetését, ami már alapjában véve vigyorgásra késztetett.
  Az asztal szélénél ülő Duff pillantott meg elsőként, mire szélesen elmosolyodott, a tekintetét elkapva pedig egy erőset dobbant a szívem, ahogy közelebb léptem.
- Itt a nőm - kiáltott fel Duff teli torokból, csak hogy biztosan mindenki tudjon róla a bárban, aztán átölelve a derekamat magához rántott, amikor megálltam mellette - így ülve is majd' a vállamig ért a feje. És mellesleg nem volt már teljesen józan, ezt azonnal megállapítottam - az ölelésnek szánt szorításából így annyi lett, hogy a kelleténél kicsit erősebben húzott magához, mire elveszítve az egyensúlyomat az ölébe zuhantam, és szegény mellette ülő Izzy is kapott egy könyökölést a lábába, ahogy ráestem. - Á, faszom!
- Most akkor a nőd vagy a faszod? - vágta rá teljesen természetes reakcióként az asztal túlsó végében ülő Steven, mire nevetés hangzott fel az asztal körül, én pedig halkan elröhögve magam tornáztam ülő helyzetbe magam, aztán egy erős mozdulattal a földre löktem Duffot, mert megérdemelte, és mert kellett a hely.
- Látom, ugyanolyan kurva vicces vagy, mint tavaly.
- Ja, boldog új évet - kapta fel a fejét a poharából Slash a kelleténél kicsit hangosabb kiáltással, mire újra elnevetve magam csak összenéztem a fáradt tekintettel felém bámuló Axllel, és végighallgattam az ezután következő félperces ordibálást, amíg minden egyes, jócskán beseggelt személy a társaságból "boldog új évet" üvöltözött felém. Mint mindig, most is nyomorogtunk - a srácokon kívül Adriana is ott volt, és Gabyn kívül még egy másik, ismeretlen lányt is láttam Izzy mellett. Ronnie és Danny természetesen nem maradhattak el egy ilyen estéről, az viszont jobban meglepett, hogy Axl és Slash mellett egy becsiccsentett, halál ismeretlen csajt sem láttam, ahogy általában. Bár azt meg kell hagyni, hogy meglehetősen későn érkeztem a bulira, tehát valószínűleg az éjszaka ezen részén már rég túl voltak.
- Boldog új évet - hajolt be elém Duff egy vigyorral az arcán, miután feltápászkodott a földről, én pedig elfojtva egy mosolyt felé mozdítottam az arcom, aztán miután egy gyors csókot leheltem a vodkától nedves ajkaira, arrébb furakodtam, hogy leülhessen. Duff viszont a helyhiányt megoldva nemes egyszerűséggel az ölébe kapott, és finoman a fülem mögé simítva a hajam arcon csókolt - mosolyogva öntöttem magamnak egy kevés bort egy aránylag tisztának tűnő pohárba, aztán némán figyelve a többiek hihetetlen poénos és értelmes társalgását belekortyoltam. Fényévekkel józanabbnak éreztem magam, mint amilyenek per pillanat ők voltak, így nem tudtam megállni vigyorgás nélkül az érthetetlen, összeakadó nyelvvel való ordibálásukat az idiótábbnál idiótább baromságokról.
  Amíg Adriana mindenkit túlvisítva valami sztoriba kezdett, lepillantottam az ölemben a két kezem között pihenő kristálypohárra - a szemem önkéntelenül is a bal ujjaimra vándorolt, amik közül hármon vöröslő seb jelezte a vágás helyét, ahol a gitár húrjai felsértették. A körmeim alatt sötét, alvadt vér feketéllett, és a kézfejemen is volt pár halvány, nem elég alaposan lemosott piros folt.
  Inkább a számhoz emeltem hirtelen a poharat, és újabbat kortyoltam az olcsó borból, de csak elhúztam a számat az ízére - magam sem értettem, de most nem volt kedvem az iváshoz.
- Milyen volt a koncert? - mormogta halkan Duff, állát a vállamra támasztva, és ujjaival újra a fülem mögé simított pár visszahulló hajtincset, hogy lássa az arcom - egy pillanatig csak lehajtva hagytam a fejem, és a hüvelyujjammal ledörzsöltem egy halvány vérfoltot a kézfejemről, aztán mintha felébresztettek volna, úgy kaptam fel a fejem, hogy válaszoljak.
- Mi? Ja, jó - mosolyodtam el alig észrevehetően bólintva egyet, mire Duff is szélesen elvigyorodott, és pár másodpercnyi néma bámulás után felém hajolt, hogy egy újabb puszit nyomjon az arcomra. Fél kezemmel végigsimítottam az arcán, aztán kissé fáradtan lehunyva a szemem az övének döntöttem a fejem, mire Duff karjai szorosabban fonódtak körbe a derekamon. Egy pillanat alatt megnyugodtam a halk légzését hallva a fülem mellett, és a szoros ölelésében érezve az erős szívdobogását. Hirtelen megrázkódott a mellkasa, ahogy felröhögött Slash egy valószínűleg hülye megszólalásán, mire önkéntelenül is elmosolyodtam, és felpattantak a szemeim.
- Fáradt vagy? - morogta újra halkan ajkaival a fülemet súrolva, mire jólesően megborzongtam, aztán az asztalra csúsztattam a kezemben lévő, még közel sem üres poharat.
- Nem, vagyis... Kicsit.
Duff csendben maradt, semmit nem felelt - pár másodpercre úgy tűnt, mintha elgondolkodna, aztán gondolva egyet a combom alá nyúlt, és engem megemelve felállt az asztal mellől. Automatikusan a nyaka köré fontam a karjaimat, és felnevetve pillantottam fel az arcára, ahogy erősebben magához szorított.
- Hová mentek? - kiáltott felénk a hangzavart túlüvöltve Slash, aztán sikeresen leöntötte magát sörrel, mire elröhögtem magam, Axl és Adriana pedig felénk fordultak - a többiek nem igazán vették észre, hogy bármi is történt az asztal körül.
- Kocsikázunk - jelentette ki Duff megvonva a vállát, aztán elvigyorodva megindult volna az ajtó felé, ha nem rángatom ki magam a karjai közül, hogy inkább a földön landoljak - nem tudtam, mégis mire gondolt, de nyilván túlságosan is be volt állva ahhoz, hogy akárhová is kocsikázzunk.
- Jövök - jelentette ki Slash mellékesen, aztán felhajtva az utolsó korty sörét lecsapta az üveget az asztalra, és felmászva rá leugrott mellénk. Izzy fátyolos tekintettel ugyan, de követte Slash példáját, és miután másodszorra sikerült felállnia, megragadott egy random borosüveget a tengernyi maradék piás üveg közül.
- Én is.
- Fasza - tápászkodtam fel a földről elröhögve magam, mire Duff egy hirtelen mozdulattal újra felkapott, és egyből újra a Rainbow ajtaja felé vette az irányt - ellenkezve próbáltam újra kitépni magam a szorításából, de nem engedett. - A gitárom!
- Majd Slash hozza.
- Mi van? - kapta a fejét Slash a mutatott irányba, aztán szinte hihetetlenül gyors reakcióval az asztal mellé letámasztott fekete gitártokért nyúlt, és felkapta. Duff meg figyelembe sem véve a rúgkapálásomat elindult velem a karjaiban a Rainbow sűrű, füst- és piaszagú tömegén keresztül. Egy pillanat múlva megadva magam abbahagytam a szabadulásért való próbálkozást - felpillantottam a homályból előtűnő vigyorára, és halkan elnevetve magam ismét a nyaka köré fontam a karomat. Bár a hangzavar hatalmas volt, és levegőt kapni is alig lehetett, megnyugodva hajtottam a fejem Duff vállára, aztán fáradtan lehunytam a szemem. Hangosodó nevetéseket, üvegkoccanásokat hallottam, aztán az ajtó nyikorgását - és hirtelen megcsapott a hideg, friss hajnali levegő. Megborzongtam, mire Duff még szorosabban húzott magához - a szokásos utcazajon túl felhangzott mögöttünk az ajtón kieső Slash idióta röhögése, aztán Izzy mondott valamit, és Axl mély hangját is hallani véltem. Szinte másodpercek alatt az elalvás szélére sodródtam, ahogy hallgattam Duff halk légzését, és a mellkasának megrázkódását, amikor hangosan felröhögött a mögöttünk lévő Axl egy megszólalásán.
  Kocsiajtó nyitódott, aztán felpattant a szemem, amikor Duff beültetett az anyósülésre, és egy másodpercig a farmerdzsekije zsebében kotorászva a kezembe nyomott egy szál cigit. Álmosan elmosolyodtam, és szinte automatikusan előkapva az öngyújtómat rágyújtottam, amíg Izzy feltépte Slash kocsijának a hátsó ajtaját, és erőtlenül végigdőlt az ülésen - Axl ezzel nem is foglalkozva csak szimplán lelökte, és a továbbra is idiótán röhögő Slash-nek helyet adva beljebb csúszott. Duff egy parázsló cigit szorítva a fogai között pattant be a kormány mögé, aztán elkapta Slash felé hajított kulcsait, és beindítva a motort fél szemmel felém pillantott - kissé homályos, de még mindig pimaszul vigyorgós tekintete láttán még szélesebb lett a mosolyom. Slash és Izzy felől hatalmas röhögés hangzott fel, és bár nem hallottam a bizonyos poént, vigyorogva fújtam ki a lehúzott ablakon egy hatalmas füstfelhőt, amit a menetszél egy pillanat alatt el is oszlatott. Felgyorsítva száguldottunk el az éjszakai neonok mellett a gyér forgalmú utcán - fogalmam sem volt, hová megyünk, de nem is érdekelt túlságosan. Velük akárhol elboldogulok.

- Hű - fújtam ki egy utolsó füstfelhőt, mielőtt a porba dobva az elszívott cigicsikkemet rátapostam volna, aztán becsaptam a kocsi ajtaját, és a bő dzsekim zsebébe vágva a kezem léptem előre pár lépést. Los Angeles gyönyörű volt. Persze nem kevésszer láttam már ugyanezt a látképet a hatalmas városról, de minden egyes újabb alkalommal ugyanannyira elképesztett. Apró, fehéren izzó, vagy színesen villogó fények világították ki egész Hollywoodot, ami most messzinek és aprónak tűnt, ugyanakkor pedig végtelennek és hatalmasnak. A torkomban dobogó szívvel fordultam a kocsiból hangoskodva kipattanó srácok felé, aztán elvigyorodtam Salsh szerencsétlenkedésén, és Duff felé fordítottam a fejem. A fogai közé szorítva a Marlboroját figyelt némán és halványan mosolyogva, aztán szorosan mellém lépve végigfutottak az ujjai az alkaromon, és a kézfejemen megállapodva összekulcsolódtak az enyémekkel. Bár fáradt voltam, hirtelen vidám ugráláshoz és futkosáshoz lett volna kedvem - ahogy Slash-nek is, ha jól láttam. Érthetetlenül kiabálva szökkent párat, aztán az alattunk lévő óriási Hollywood felirat felé szaladva felbukott - valószínűleg a saját lábában - és egy majdnem tökéletes bukfencet produkálva hatalmasat borult.
- Hú, bazdmeg, az igen - vágta rá Axl elismerően, mire hangosan elröhögtem magam, és a szintén felnevető Duffot követve elindultam Slash után - aki figyelembe sem véve a tényt, hogy mekkorát tanyált, levetette magát a dombon, és valahol az egyik L környékén el is tűnt a sötétben. Duff engem közelebb húzva magához szótlanul vigyorogva követte, mögöttünk pedig a füstöt pöfékelő Izzy is elindult Axllel együtt.
- Hé, találtam valami tripet! - hallatszott Slash vidám kiáltása, mire elröhögve magam elengedtem Duff kezét, és óvatosan leszaladva a sötét, kivilágítatlan dombon megkerültem a hatalmas, hihetetlen mennyiségű kosszal és rozsdával borított L betűt. Bár fény hiányában alig lehetett valamit látni, a földön térdelő Slash-t megpillantva mellé pattantam - a száraz fűcsomók közt matatott, a tengernyi elszórt szemét, üveg és papírcsomagolás között.
- Muti.
- Ez mi? - tartotta felém a tenyerét a sarkára ülve, mire közelebb hajolva kivettem a kezéből a papírba csomagolt néhány kis fehér tablettát - LSD is lehetett, de inkább hasonlítottak valami fájdalomcsillapítófélére.
- Ez tuti nem acid.
- Nehogy a szádba vedd - verte ki a kezemből az éppen megérkező Duff egy jól irányzott ütéssel, mire a tabletták kirepültek a kezemből, és valahol a porban landoltak.
- Haver! - kiáltott fel Slash, és azonnal a homályban elveszett kis fehér pirulák után vetette magát, de már akkor sem lett volna semmi esélye a megtalálásukra, ha reggelig kotorászik a kiszáradt fűben. Megvonva a vállam ültem le a fűben, és magam elé felhúzva a térdeimet kényelembe helyeztem magam - Duff vigyorogva leereszkedett mellém, és fél kezére támaszkodva elnyomta a porban az elszívott cigijét. Szerencsétlen Slash meg maga elé mormogva térdelt a koszban, bár amúgy sem nem tudom, mi haszna lett volna azokból a tablettákból - senki nem hagy szét csak úgy ennyi tripet.
- Jaj, de romantikus - közölte Axl gúnyosan, ahogy megállva a lepukkant, összerongált L előtt végignézett Los Angeles látképén - szerintem tényleg gyönyörű, és nagyon hangulatos volt, de persze tőle mi mást várhattam volna. Izzy szó nélkül huppant le mellém a földre, és egy utolsó korty reményében a szájához emelte a kezében lévő borosüveget, de volt egy olyan sejtésem, hogy már réges-rég üres volt.
- Szerintem szép - rántottam egyet a vállamon, mire Axl egy lenéző, "nem mondod komolyan" tekintetet vetett felém, Duff meg elvigyorodva úgy döntött, inkább ledől a fűben, és a hátára fekve az ölembe hajtotta a fejét - önkéntelenül is játszani kezdtem szőke hajtincseivel, és Axlre nézve csak elmosolyodtam. Tényleg hihetetlen volt a látvány - az éjszakai, aprócska kis fénypontokból álló város teljes valójában ott feküdt a lábunk előtt az összes mocskával, messziről is hallatszó hangzavarjával és még mindig élénk forgalmával együtt. Bár már kettő felé járhatott az idő, Hollywood még ébren volt. Ahogy mindig. - Most miért? Ez olyan amerikai álom.
- Na, megszólalt a szovjet gyerek - vigyorodott el Axl gúnyosan, mire Izzy hangosan felnevetett mellettem ülve, én pedig automatikusan összeráncolva a szemöldökömet kaptam oda a fejem. Axl óvatosan leült elénk a ritka fűcsomók közé - a meredek lejtő miatt még így is láttam a hatalmas Los Angelest a feje fölött.
- Parancsolsz?
- Ja, honnan is jöttél? A nagy keletről? - röhögte el magát a pár méterrel előttünk földön kotorászó Slash is, aztán feltápászkodva gyorsan leporolta a tenyerét és felbotladozva a dombon levetette magát előttem. Duff próbálta visszafojtani az arcára kiülni akaró vigyort, de láttam, hogy majd' elneveti magát az arckifejezésem láttán.
- A brit gyerek kussol - intettem le Slash megszólalását egyszerűen, mire ő a göndör hajzuhataga mögül kivigyorogva megemelte a fejét a földről.
- Miért, az vagy, nem? Valami ukrán.
- Magyar vagyok, te fasz - rúgtam felé indulatosan az egyik lábammal, és sikeresen el is találtam a bordáját, mire Slash fájdalmasan felnyögve arrébb gurult, hogy ne érjem el, Izzyből és Duffból meg újra kitört a röhögés. Egy halvány mosolyt én sem tudtam elfojtani - bármennyire is tudatos volt bennem ez a tény, ott, a késő éjszakai sötét és hűvös dombon ücsörögve a kitaposott, száraz fűben, a rozoga Hollywood felirat alatt, a cigifüstben és a körülöttünk heverő üres, összetört üvegekkel és szeméttel, meg körülöttem azokkal a barmokkal komolyan úgy éreztem, otthon vagyok. A tökéletes helyen, a tökéletes időpontban - ahol lennem kell.
- Dehogy vagy - vigyorodott Axl le sem véve a szemét a városról, mire felé kaptam a fejem - halvány mosoly ült az arcán, a szemében pedig szinte tükröződött LA megannyi távoli, parányi kis fénypontja. Fél karjával körülölelte az egyik, maga elé felhúzott térdét, és szélesedő mosollyal felém fordulva elkapta a tekintetemet. - Hollywoodi gyerek vagy te.

____

 

Drága Olvasóim!

Most még aránylag gyorsan is hoztam a részt, milyen meglepő :D Remélem, tetszett nektek, továbbra is nagyon szívesen várom a véleményeteket! A fejezetet pedig szeretném a megismételhetetlen, drága David Bowie-nak és a mi szülinaposunknak, a legédesebb, hatalmas mosolyú Stevennek dedikálni♥ Na meg persze nektek, amiért olvastok, és itt vagytok nekem.

Puszi,

Rose