IF YOU DON'T KNOW WHAT TO DO...
1985. november 1. de. 11:04 Ball Road, Anaheim, Orange megye, CA
1985. november 1. de. 11:04 Ball Road, Anaheim, Orange megye, CA
- Zoe!
A közvetlenül a fülem mellől hallatszódó suttogás hatására kómásan kinyitottam a szemem, aztán a retinámat égető éles fény következtében azonnal elé is kaptam a kezem. Hihetetlen homály uralkodott még a fejemben - annyit fogtam fel csak, hogy hideg és rohadtul kemény padlón fekszem, a lábam fedetlen, és fázik, a fejem nehéz, mint a kő, a pia- és nikotinszaggal átitatott, kócos hajtincseim pedig teljesen belelógnak az arcomba. A fejem azonnal elkezdett hasogatni, és miután a szoba is megpördült velem egyszer-kétszer, sorra vettem észre a másnaposság kegyetlenül kínzó tüneteit - a torkom száraz volt, a jobb lábam ég tudja miért, de istentelenül fájt, és a hányinger is rögtön rámjött volna, ha nem vagyok túlságosan kikészülve ahhoz is, hogy kirohanjak a vécére.
- Zoe - rázta meg a vállam finoman egy kéz, mire inkább csak résnyire nyitva a szemem fél könyökömre támaszkodtam, aztán kisöpörve a hajamat az arcom elől próbáltam felfogni, hogy ki guggol előttem. Hihetetlenül lassan jár az ember agya, ha ennyire le van szedálva.
- Hmm?
- Hol a kokó?
- Mi? - szólaltam meg rekedt hangon, aztán értetlenül ráncolva a szemöldököm megdörzsöltem a szemem, hogy legalább egy kicsit összeszedjem magam. Bár homály fedte a szobát, ahol voltunk, így is belehasított a szemembe a lyukas függöny mögül beszűrődő napfény - alaposabban körülnéztem, mire sorra derengtek fel a tegnapi események, amik ide sodortak. Egy padlózatlan szoba hideg és poros betonján feküdtem, egy összetört vodkásüveg társaságában, ami látszólag a tenyeremet is felsértette, de már régen odaszáradhatott a sebből szivárgó vér, mert meg volt alvadva. A falak éppen hogy csak le voltak vakolva az aprócska helyiségben - egy szakadt, sárga kanapén a sarokban, és egy rozoga dohányzóasztalon kívül be sem volt bútorozva. Fogalmam sem volt, mégis hol az istenben vagyunk, de sejtettem, a srácok tegnapi koncertje után a Radio Cityben csak aludni estünk be ide, semmi másért. Axl vörös fejét a karjára döntve, a kanapé mögül láttam kilógni, és Slash göndör hajkoronáját is elsőre megpillantottam az asztal alá borulva - az arca szinte teljesen elveszett a hajrengetegben. A kanapéról Adriana lógott a földre fejjel lefelé, mellette Izzyt majdnem teljesen eltakarta Desi és egy kupac odahajigált bőrdzseki. A kanapé előtt Ronnie feküdt, és egy másik, teljesen felismerhetetlen srác - talán Adam vagy Chris. Ron karjaiban Pamela aludt, akire bár nem emlékeztem a múlt éjszakáról, ezek szerint ő is ott volt a koncerten. Még a szanaszét heverő plusz pár csajt beleszámítva sem voltunk olyan sokan, a kicsike szoba így viszont enyhén szólva túlzsúfoltnak tűnt.
Magam mögé vetve egy pillantást dobbant hirtelen egy erőset a szívem - Duff szorosan hozzám simulva terült el a földön, fejét a karjára ejtve, mozdulatlanságában pedig meg sem lehetett volna állapítani, hogy meghalt, vagy csak mélyen alszik. Óvatosan megemelve a derekamról a karját felültem, de még ez az egyszerűnek tűnő művelet is nehézséget okozott - az előttem guggoló Steven megragadta a karom segítségképpen, mire ismét megdörzsölve a szememet felé emeltem a tekintetem. Még a homályban is láttam a szemét majdnem teljesen behálózó, bepirosodott hajszálereket, nem is beszélve az alattuk húzódó mély, sötét karikákról - pocsékul nézett ki, és ezen a látszaton a kézremegése sem javított sokat.
- Van nálad, vagy nem?
- Mi? De, van - szólaltam meg újra repedtfazékhoz hasonlító hangon, aztán halkan megköszörülve a torkom, félig csukott szemmel turkálni kezdtem a bőrdzsekim zsebében - tudtam, hogy ott van, már csak az volt a kérdés, mikor találom meg. Ha az agyam nem lett volna olyan tompa, talán oda sem adom Steve-nek a cuccot - így viszont csak előkapartam az utolsó kis maradékot is, és a tenyerébe ejtettem a tasakot.
- Kösz, istennő vagy - kapta el Steven az enyémhez képest legalább ezerszer gyorsabb reflexszel, aztán nyomott egy puszit a fejemre, és villámgyorsan felpattanva már el is tűnt valahol. Utánakapva a fejem természetesen újra rámtört a rémes fejfájás - éreztem, hogy a pia által okozott fájdalom csak piával fog elmúlni.
Teljesen életképtelennek érezve magam próbáltam feltápászkodni a töménytelen kosszal és apró, mindenfelé szátszóródott üvegszilánkokkal borított padlóról, de ahogy magam alá húztam a jobb lábamat, ismét beléhasított az éles fájdalom - eltorzult arccal szisszentem fel, de jobbnak éreztem meg sem nézni, hogy mi történt vele. Valószínűleg belerúgtam valami keménybe tegnap éjjel. Vagy valaki keménybe.
- Aúú, azt a... - nyögtem fel fájdalmasan akaratlanul is, ahogy egyenesbe tornáztam magam - a hasogató sípcsontom már kevésbé érdekelt, ugyanis nem hogy nem láttam pár másodpercig semmit a hirtelen helyzetváltoztatástól, de a szokásos szédülés és enyhe hányinger mellett most mintha a fejemet is kalapáccsal verték volna belülről. Sejtettem, hogy a kelleténél jóval több piát öntöttem magamba előző éjszaka, de ennek már csak a gondolata is még több fejfájást okozott, úgyhogy inkább hanyagolva az agyam jártatását újra körbehunyorogtam a szobában. Slash az asztal alatt mozdulatlan volt, akár egy hulla, Duff viszont halkan mocorogni kezdett a földön fekve, mire felé emeltem a tekintetem. A homályban is tökéletesen láttam az arca minden egyes kis részletét a fejéről lecsúszott kendő és a kócos, szőke hajtincsek alatt. Eddig mozdulatlan arca most mintha megmoccant volna - karját megemelve keresett valamit egy pillanatig maga előtt, aztán résnyire nyitotta a szemét, de ahogy a fejét megemelte volna, egy fájdalmas fintorral azonnal vissza is ejtette a földre. Egy pillanat alatt kizökkenve a bambulásból nagyjából kisöpörtem az arcomból az elé hulló, hajzuhatagomat, és néha el-elhomályosuló tekintettel kerestem a fél lábamról hiányzó tornacipőt - természetesen fogalmam sincs, hogyan került oda, de a rozoga kis dohányzóasztalon hevert pár kiüresedett üveg és elnyomott cigicsikk között. A lehető leggyorsabban felkaptam, aztán fél lábon ugrálva felhúztam a lábamra - Duff már ébredezett a kómából, és valahol legbelül éreztem, hogy nem kéne most beszélnünk. Kissé kijózanodva kaptam fel a hozzám legközelebb eső, még félig teli vodkásüveget, aztán azzal a lendülettel ki is siettem a szobából, átlépkedve pár eldobott ruhadarabon és egy ájult lányon, akinek szerencsétlenül arccal lefelé sikerült bealudnia a padlón.
Egy aprócska előszobán keresztül juthattam volna ki végleg a lakásból, de azt a helyiséget teljes homály és átláthatatlan sötétség fedte. Óvatosan botladoztam át pár elhajigált cipőn, és egy srácon, mire az felhorkantva a másik oldalára dőlt.
- Baszki - suttogtam magam elé még az ijedtségtől meglepett hangon, aztán kicsit jobban megerőltetve a szememet megpróbáltam látni is valamit a szobából. Az ajtótól már csak egyvalami választott el - egy szőke csaj feküdt pár, egy kupacba összekapart dzsekin. Flitterektől csillogó ruhája volt az egyetlen dolog a helyiségben, ami szinte világított - az arcára pillantva összeszoruló gyomorral léptem hátrébb önkéntelenül is egy lépést. Sanna volt. Nem értettem, miért nyomaszt ennyire a látványa is, de úgy éreztem, olyan gyorsan kell eltűnnöm innen, amilyen gyorsan csak lehet. Halkan, de a lehető leggyorsabban léptem át a csaj fölött, aztán szinte csak résnyire nyitva a lakás bejárati ajtaját észrevétlenül kisurrantam.
A fényárban úszó folyosóra kiérve meg kellett állnom egy pillanatra, mert az erős napfény természetesen újra hasogatni kezdte a szememet. Rohadtul éreztem magam - nemcsak a gyengeség meg a leharcoltság, hanem egy teljesen más, belülről szorító érzés is bántott. Fúrta a lelkiismeretemet. Próbáltam nem bűnnek érezni, hogy Duff karjai között aludtam el tegnap éjszaka, miközben a barátnője a másik szobában feküdt egyedül - nem őt sajnáltam, hanem magamat nem értettem, és a kegyetlenül mardosó érzést, ami minden egyes alkalommal nyomasztott belülről, amikor csak rágondoltam. Még mindig a legjobb érzésnek tartottam a világon, amikor a koncert után leugorva a színpadról rögtön magához húz és erősen körbeölelve a derekamat az enyémnek támasztja a fejét. Amikor Anaheim hideg, csendes hajnali utcáin a hatalmas röhögések, idióta ugrálások és egymást össze-vissza emelgetések közepette is csak szó nélkül mosolyogva mellém lép, és végigsimítva a kézfejemet összekulcsolja a kezeinket. Amikor halkan nevetve a karjai közé emel, mert a vodkától és a röhögőgörcstől erőt vesztve egyszerűen összerogytam a betonon. Amikor közelebb hajolva csak fürkészi az arcomat egy darabig, aztán puha ajkaival határozottan megcsókol és minden más gondolatot egy pillanat alatt kitörölve az agyamból egyetlen érintésével elgyengít. Aztán jött Sanna.
1985. november 1. de. 16:32 Holloway Strt, West Hollywood, Los Angeles
A közvetlenül a fülem mellől hallatszódó suttogás hatására kómásan kinyitottam a szemem, aztán a retinámat égető éles fény következtében azonnal elé is kaptam a kezem. Hihetetlen homály uralkodott még a fejemben - annyit fogtam fel csak, hogy hideg és rohadtul kemény padlón fekszem, a lábam fedetlen, és fázik, a fejem nehéz, mint a kő, a pia- és nikotinszaggal átitatott, kócos hajtincseim pedig teljesen belelógnak az arcomba. A fejem azonnal elkezdett hasogatni, és miután a szoba is megpördült velem egyszer-kétszer, sorra vettem észre a másnaposság kegyetlenül kínzó tüneteit - a torkom száraz volt, a jobb lábam ég tudja miért, de istentelenül fájt, és a hányinger is rögtön rámjött volna, ha nem vagyok túlságosan kikészülve ahhoz is, hogy kirohanjak a vécére.
- Zoe - rázta meg a vállam finoman egy kéz, mire inkább csak résnyire nyitva a szemem fél könyökömre támaszkodtam, aztán kisöpörve a hajamat az arcom elől próbáltam felfogni, hogy ki guggol előttem. Hihetetlenül lassan jár az ember agya, ha ennyire le van szedálva.
- Hmm?
- Hol a kokó?
- Mi? - szólaltam meg rekedt hangon, aztán értetlenül ráncolva a szemöldököm megdörzsöltem a szemem, hogy legalább egy kicsit összeszedjem magam. Bár homály fedte a szobát, ahol voltunk, így is belehasított a szemembe a lyukas függöny mögül beszűrődő napfény - alaposabban körülnéztem, mire sorra derengtek fel a tegnapi események, amik ide sodortak. Egy padlózatlan szoba hideg és poros betonján feküdtem, egy összetört vodkásüveg társaságában, ami látszólag a tenyeremet is felsértette, de már régen odaszáradhatott a sebből szivárgó vér, mert meg volt alvadva. A falak éppen hogy csak le voltak vakolva az aprócska helyiségben - egy szakadt, sárga kanapén a sarokban, és egy rozoga dohányzóasztalon kívül be sem volt bútorozva. Fogalmam sem volt, mégis hol az istenben vagyunk, de sejtettem, a srácok tegnapi koncertje után a Radio Cityben csak aludni estünk be ide, semmi másért. Axl vörös fejét a karjára döntve, a kanapé mögül láttam kilógni, és Slash göndör hajkoronáját is elsőre megpillantottam az asztal alá borulva - az arca szinte teljesen elveszett a hajrengetegben. A kanapéról Adriana lógott a földre fejjel lefelé, mellette Izzyt majdnem teljesen eltakarta Desi és egy kupac odahajigált bőrdzseki. A kanapé előtt Ronnie feküdt, és egy másik, teljesen felismerhetetlen srác - talán Adam vagy Chris. Ron karjaiban Pamela aludt, akire bár nem emlékeztem a múlt éjszakáról, ezek szerint ő is ott volt a koncerten. Még a szanaszét heverő plusz pár csajt beleszámítva sem voltunk olyan sokan, a kicsike szoba így viszont enyhén szólva túlzsúfoltnak tűnt.
Magam mögé vetve egy pillantást dobbant hirtelen egy erőset a szívem - Duff szorosan hozzám simulva terült el a földön, fejét a karjára ejtve, mozdulatlanságában pedig meg sem lehetett volna állapítani, hogy meghalt, vagy csak mélyen alszik. Óvatosan megemelve a derekamról a karját felültem, de még ez az egyszerűnek tűnő művelet is nehézséget okozott - az előttem guggoló Steven megragadta a karom segítségképpen, mire ismét megdörzsölve a szememet felé emeltem a tekintetem. Még a homályban is láttam a szemét majdnem teljesen behálózó, bepirosodott hajszálereket, nem is beszélve az alattuk húzódó mély, sötét karikákról - pocsékul nézett ki, és ezen a látszaton a kézremegése sem javított sokat.
- Van nálad, vagy nem?
- Mi? De, van - szólaltam meg újra repedtfazékhoz hasonlító hangon, aztán halkan megköszörülve a torkom, félig csukott szemmel turkálni kezdtem a bőrdzsekim zsebében - tudtam, hogy ott van, már csak az volt a kérdés, mikor találom meg. Ha az agyam nem lett volna olyan tompa, talán oda sem adom Steve-nek a cuccot - így viszont csak előkapartam az utolsó kis maradékot is, és a tenyerébe ejtettem a tasakot.
- Kösz, istennő vagy - kapta el Steven az enyémhez képest legalább ezerszer gyorsabb reflexszel, aztán nyomott egy puszit a fejemre, és villámgyorsan felpattanva már el is tűnt valahol. Utánakapva a fejem természetesen újra rámtört a rémes fejfájás - éreztem, hogy a pia által okozott fájdalom csak piával fog elmúlni.
Teljesen életképtelennek érezve magam próbáltam feltápászkodni a töménytelen kosszal és apró, mindenfelé szátszóródott üvegszilánkokkal borított padlóról, de ahogy magam alá húztam a jobb lábamat, ismét beléhasított az éles fájdalom - eltorzult arccal szisszentem fel, de jobbnak éreztem meg sem nézni, hogy mi történt vele. Valószínűleg belerúgtam valami keménybe tegnap éjjel. Vagy valaki keménybe.
- Aúú, azt a... - nyögtem fel fájdalmasan akaratlanul is, ahogy egyenesbe tornáztam magam - a hasogató sípcsontom már kevésbé érdekelt, ugyanis nem hogy nem láttam pár másodpercig semmit a hirtelen helyzetváltoztatástól, de a szokásos szédülés és enyhe hányinger mellett most mintha a fejemet is kalapáccsal verték volna belülről. Sejtettem, hogy a kelleténél jóval több piát öntöttem magamba előző éjszaka, de ennek már csak a gondolata is még több fejfájást okozott, úgyhogy inkább hanyagolva az agyam jártatását újra körbehunyorogtam a szobában. Slash az asztal alatt mozdulatlan volt, akár egy hulla, Duff viszont halkan mocorogni kezdett a földön fekve, mire felé emeltem a tekintetem. A homályban is tökéletesen láttam az arca minden egyes kis részletét a fejéről lecsúszott kendő és a kócos, szőke hajtincsek alatt. Eddig mozdulatlan arca most mintha megmoccant volna - karját megemelve keresett valamit egy pillanatig maga előtt, aztán résnyire nyitotta a szemét, de ahogy a fejét megemelte volna, egy fájdalmas fintorral azonnal vissza is ejtette a földre. Egy pillanat alatt kizökkenve a bambulásból nagyjából kisöpörtem az arcomból az elé hulló, hajzuhatagomat, és néha el-elhomályosuló tekintettel kerestem a fél lábamról hiányzó tornacipőt - természetesen fogalmam sincs, hogyan került oda, de a rozoga kis dohányzóasztalon hevert pár kiüresedett üveg és elnyomott cigicsikk között. A lehető leggyorsabban felkaptam, aztán fél lábon ugrálva felhúztam a lábamra - Duff már ébredezett a kómából, és valahol legbelül éreztem, hogy nem kéne most beszélnünk. Kissé kijózanodva kaptam fel a hozzám legközelebb eső, még félig teli vodkásüveget, aztán azzal a lendülettel ki is siettem a szobából, átlépkedve pár eldobott ruhadarabon és egy ájult lányon, akinek szerencsétlenül arccal lefelé sikerült bealudnia a padlón.
Egy aprócska előszobán keresztül juthattam volna ki végleg a lakásból, de azt a helyiséget teljes homály és átláthatatlan sötétség fedte. Óvatosan botladoztam át pár elhajigált cipőn, és egy srácon, mire az felhorkantva a másik oldalára dőlt.
- Baszki - suttogtam magam elé még az ijedtségtől meglepett hangon, aztán kicsit jobban megerőltetve a szememet megpróbáltam látni is valamit a szobából. Az ajtótól már csak egyvalami választott el - egy szőke csaj feküdt pár, egy kupacba összekapart dzsekin. Flitterektől csillogó ruhája volt az egyetlen dolog a helyiségben, ami szinte világított - az arcára pillantva összeszoruló gyomorral léptem hátrébb önkéntelenül is egy lépést. Sanna volt. Nem értettem, miért nyomaszt ennyire a látványa is, de úgy éreztem, olyan gyorsan kell eltűnnöm innen, amilyen gyorsan csak lehet. Halkan, de a lehető leggyorsabban léptem át a csaj fölött, aztán szinte csak résnyire nyitva a lakás bejárati ajtaját észrevétlenül kisurrantam.
A fényárban úszó folyosóra kiérve meg kellett állnom egy pillanatra, mert az erős napfény természetesen újra hasogatni kezdte a szememet. Rohadtul éreztem magam - nemcsak a gyengeség meg a leharcoltság, hanem egy teljesen más, belülről szorító érzés is bántott. Fúrta a lelkiismeretemet. Próbáltam nem bűnnek érezni, hogy Duff karjai között aludtam el tegnap éjszaka, miközben a barátnője a másik szobában feküdt egyedül - nem őt sajnáltam, hanem magamat nem értettem, és a kegyetlenül mardosó érzést, ami minden egyes alkalommal nyomasztott belülről, amikor csak rágondoltam. Még mindig a legjobb érzésnek tartottam a világon, amikor a koncert után leugorva a színpadról rögtön magához húz és erősen körbeölelve a derekamat az enyémnek támasztja a fejét. Amikor Anaheim hideg, csendes hajnali utcáin a hatalmas röhögések, idióta ugrálások és egymást össze-vissza emelgetések közepette is csak szó nélkül mosolyogva mellém lép, és végigsimítva a kézfejemet összekulcsolja a kezeinket. Amikor halkan nevetve a karjai közé emel, mert a vodkától és a röhögőgörcstől erőt vesztve egyszerűen összerogytam a betonon. Amikor közelebb hajolva csak fürkészi az arcomat egy darabig, aztán puha ajkaival határozottan megcsókol és minden más gondolatot egy pillanat alatt kitörölve az agyamból egyetlen érintésével elgyengít. Aztán jött Sanna.
1985. november 1. de. 1:08 Anaheim utcái, Orange megye, CA
- Biztos meg tudsz állni? - röhögött fel Duff, ahogy a földet érő lábaim bizonytalanul összecsuklottak, aztán erősebben körülölelve a derekamat megvédett egy újabb borulástól. Ezen az estén ritka módon sikerült beseggelnem - már-már a rosszullét szélén állva szédelegtem, és nemhogy nem éreztem semmit a röhögőgörcsre való késztetésen kívül, de nagyon azt sem tudtam, hol vagyunk. Sötétség és csend fedte Anaheim kiürült utcáit - a néha elhaladó autók halk zaja mellett csak a mi társaságunk egetverő hangoskodása törte meg a haláli csendet. Teljesen biztonságban éreztem magam Duff karjaiban, de nem akartam, hogy engem kelljen pesztrálnia egész éjszaka - megkértem, hogy tegyen le, bár sejtettem, nem vagyok még ehhez megfelelő állapotban.
- Igen, meg - győzködtem már vagy hatodszorra, aztán elnevetve magam nagyjából visszanyertem az egyensúlyomat, ahogy újra a saját lábaimon álltam. Duff fél kezével a biztonság kedvéért nem engedte el a derekam - bár így jóval lemaradtunk az előttünk visongva ugráló és baromkodó társaságtól. Axl szintén kicsit lemaradva tőlük aránylag halkan beszélgetett egy lánnyal - a Radio Cityben találkoztak, valószínűleg éppen azon volt, hogy befűzze. Adriana Steven nyakában sikongatott, a szőke hajú dobos meg lónak képzelve magát rohangált és ugrabugrált az úttesten. Ronnie-t még éppen láttam két táncoslány társaságában röhögni, Slashék Izzyvel és Desivel együtt viszont már teljesen kiestek a látókörömből - ami nem csoda, tekintve, hogy az agyamat fedő homálytól alig láttam valamit.
- Ja, látom.
- Te beszóltál? - vágtam rá Duff felé kapva a fejem, mire ő hangosan elröhögte magát, aztán végleg megelégelve a toporgásomat egy könnyed mozdulattal a vállára kapott, és figyelmen kívül hagyva ellenkező rúgkapálásomat behozta a többiektől való lemaradásunkat. A hátát verve szinte már fuldokoltam a röhögéstől, de a punk addig le sem lassított, amíg Stevenék mellé nem értünk. Adriana most engem kinevetve visított felém valamit abszolút érthetetlenül, mire Steve rám pillantva csak röhögve megrázta a fejét - asszem jobb is, hogy nem értettem. - Rakj le, cseszd meg!
- Mi a varázsszó? - kiáltott hátra Duff mosolygós hangján, mire feladva a küzdelmet abbahagytam az ütlegelését. Már úgysem szédülhettem volna annál jobban.
- Baszódj meg?
- Nem, de elfogadom - röhögött fel a colos és a derekamnál megragadva leemelt a válláról. Iszonyatosan szédültem, pörgött velem az egész utca - ezen persze az sem segített túl sokat, hogy Duff erősen magához húzva maga felé fordította az arcom és zölden villanó tekintetét az enyémbe fúrta. Csak rádobott még egy lapáttal az amúgy is halálos vérnyomásomra.
- Kérlek? - kérdeztem rá újra halkan megtörve a többiek ordibálásától kísért csendet, miközben éreztem, hogy a légzésem egyre szaporább lesz Duff közelségétől. Félmosollyal az arcán közelebb hajolt kicsit, mire szinte teljesen elgyengülve lehunytam egy pillanatra a szemem.
- Ezt sosem mondtad még - vigyorodott el halkan morogva, mire már csak a hangja mélységétől is kirázott a hideg. Miliméterek választották el ajkainkat egymástól, de Duff csak diadalmas pillantással figyelte, ahogy szenvedek a karjai között.
- Ugyan, kérlek - mosolyodtam el én is önkéntelenül, mire Duff csendesen felnevetett, aztán végre megadva magát óvatosan a hajamba túrt - derekamat ölelő karja olyan erősen szorított magához, hogy a szíve heves dübörgését is érezni véltem. Ajkai még csak súrolták az enyémeket, de már-már egy teljesen más univerzumban éreztem magam - aztán hatalmas és fájdalmas becsapódással zuhantam vissza a földre egy pillanat alatt.
- Duuuff! - ordította torka szakadtából Slash pár tíz méterre tőlünk, mire Duffal egyszerre fordítottuk felé a fejünket. Steven mellette fetrengett az aszfalton - Adrianat valahol elhagyhatta útközben, mert őt most már jóval előrébb, Ronnie és a többi csaj társaságában láttam. Illetve csak a sikítását hallottam. - Itt a csajod! Ööö, a barátnőd. Tudod, az a...
- Ja, figyelj, az a - ordibált közbe Izzy is a mellkasa előtt kezeivel két enyhén túlméretezett mellet imitálva, mire a mellette ácsorgó Slashből összegörnyedve kitört a hangos röhögés, Steven meg a hasára fordulva már erejét vesztve csapkodta a betont. Duff nem engedett a szorításán - kissé neki is le lehettek lassulva a reakciói -, én viszont csak elmosolyodva toltam el magamtól, aztán kibújva az öleléséből némán elindultam az előrébb éppen erősen fuldokló Slash és idióták módjára röhögő Izzyék felé. A következő pillanatban Sanna tűnt fel a sarkon - kissé állhatatosan vigyorogva húzta össze magán a kevés szőrmével díszített kabátját, aztán magassarkújával hangosan tipegve kikerülte a röhögőgörcstől szenvedő srácokat, és Duffot keresve a szemével tovább kopogott. Magabiztosan lépkedve folytottam el egy félmosolyt, ahogy mellettem elhaladva kénytelen volt kikerülni - én ugyanis teljes nyugodtsággal nekimentem volna. A valószínűleg mögöttem érkező Duff mellett megállva rögtön belekezdett a csacsogásba, bár már egyáltalán nem figyeltem rájuk - Stevenék mellé érve akaratlanul is elröhögtem magam a szerencsételenkedésük láttán. Izzy kissé lenyugodva rágyújtott, és a semmiből újra előtűnő, kicsit bizonytalanul dülöngélő Desit átkarolva a többiek után indult, én meg felsegítettem a földről a nevetéstől elgyengült Stevent, aztán őt útjára engedve felkaroltam a még mindig vonyító Slasht is. A bongyor belekapaszkodott a nyakamba, de mivel nem igazán bírtam a teljes erejével lefelé húzó súlyt, egy pillanat alatt magával rántott, és már megint a földön voltunk. Önkéntelenül is elröhögtem magam, és az arcát a hajamba temető, már-már haldokló Slash láttán rám is egy másodperc alatt rámjött a röhögőgörcs. Erőtlenül átkarolva a vállát minden feszültségtől egy csapásra szabadultam meg - minek bármin vagy bárkin is aggódnom, amíg ezekkel vagyok?
- Igen, meg - győzködtem már vagy hatodszorra, aztán elnevetve magam nagyjából visszanyertem az egyensúlyomat, ahogy újra a saját lábaimon álltam. Duff fél kezével a biztonság kedvéért nem engedte el a derekam - bár így jóval lemaradtunk az előttünk visongva ugráló és baromkodó társaságtól. Axl szintén kicsit lemaradva tőlük aránylag halkan beszélgetett egy lánnyal - a Radio Cityben találkoztak, valószínűleg éppen azon volt, hogy befűzze. Adriana Steven nyakában sikongatott, a szőke hajú dobos meg lónak képzelve magát rohangált és ugrabugrált az úttesten. Ronnie-t még éppen láttam két táncoslány társaságában röhögni, Slashék Izzyvel és Desivel együtt viszont már teljesen kiestek a látókörömből - ami nem csoda, tekintve, hogy az agyamat fedő homálytól alig láttam valamit.
- Ja, látom.
- Te beszóltál? - vágtam rá Duff felé kapva a fejem, mire ő hangosan elröhögte magát, aztán végleg megelégelve a toporgásomat egy könnyed mozdulattal a vállára kapott, és figyelmen kívül hagyva ellenkező rúgkapálásomat behozta a többiektől való lemaradásunkat. A hátát verve szinte már fuldokoltam a röhögéstől, de a punk addig le sem lassított, amíg Stevenék mellé nem értünk. Adriana most engem kinevetve visított felém valamit abszolút érthetetlenül, mire Steve rám pillantva csak röhögve megrázta a fejét - asszem jobb is, hogy nem értettem. - Rakj le, cseszd meg!
- Mi a varázsszó? - kiáltott hátra Duff mosolygós hangján, mire feladva a küzdelmet abbahagytam az ütlegelését. Már úgysem szédülhettem volna annál jobban.
- Baszódj meg?
- Nem, de elfogadom - röhögött fel a colos és a derekamnál megragadva leemelt a válláról. Iszonyatosan szédültem, pörgött velem az egész utca - ezen persze az sem segített túl sokat, hogy Duff erősen magához húzva maga felé fordította az arcom és zölden villanó tekintetét az enyémbe fúrta. Csak rádobott még egy lapáttal az amúgy is halálos vérnyomásomra.
- Kérlek? - kérdeztem rá újra halkan megtörve a többiek ordibálásától kísért csendet, miközben éreztem, hogy a légzésem egyre szaporább lesz Duff közelségétől. Félmosollyal az arcán közelebb hajolt kicsit, mire szinte teljesen elgyengülve lehunytam egy pillanatra a szemem.
- Ezt sosem mondtad még - vigyorodott el halkan morogva, mire már csak a hangja mélységétől is kirázott a hideg. Miliméterek választották el ajkainkat egymástól, de Duff csak diadalmas pillantással figyelte, ahogy szenvedek a karjai között.
- Ugyan, kérlek - mosolyodtam el én is önkéntelenül, mire Duff csendesen felnevetett, aztán végre megadva magát óvatosan a hajamba túrt - derekamat ölelő karja olyan erősen szorított magához, hogy a szíve heves dübörgését is érezni véltem. Ajkai még csak súrolták az enyémeket, de már-már egy teljesen más univerzumban éreztem magam - aztán hatalmas és fájdalmas becsapódással zuhantam vissza a földre egy pillanat alatt.
- Duuuff! - ordította torka szakadtából Slash pár tíz méterre tőlünk, mire Duffal egyszerre fordítottuk felé a fejünket. Steven mellette fetrengett az aszfalton - Adrianat valahol elhagyhatta útközben, mert őt most már jóval előrébb, Ronnie és a többi csaj társaságában láttam. Illetve csak a sikítását hallottam. - Itt a csajod! Ööö, a barátnőd. Tudod, az a...
- Ja, figyelj, az a - ordibált közbe Izzy is a mellkasa előtt kezeivel két enyhén túlméretezett mellet imitálva, mire a mellette ácsorgó Slashből összegörnyedve kitört a hangos röhögés, Steven meg a hasára fordulva már erejét vesztve csapkodta a betont. Duff nem engedett a szorításán - kissé neki is le lehettek lassulva a reakciói -, én viszont csak elmosolyodva toltam el magamtól, aztán kibújva az öleléséből némán elindultam az előrébb éppen erősen fuldokló Slash és idióták módjára röhögő Izzyék felé. A következő pillanatban Sanna tűnt fel a sarkon - kissé állhatatosan vigyorogva húzta össze magán a kevés szőrmével díszített kabátját, aztán magassarkújával hangosan tipegve kikerülte a röhögőgörcstől szenvedő srácokat, és Duffot keresve a szemével tovább kopogott. Magabiztosan lépkedve folytottam el egy félmosolyt, ahogy mellettem elhaladva kénytelen volt kikerülni - én ugyanis teljes nyugodtsággal nekimentem volna. A valószínűleg mögöttem érkező Duff mellett megállva rögtön belekezdett a csacsogásba, bár már egyáltalán nem figyeltem rájuk - Stevenék mellé érve akaratlanul is elröhögtem magam a szerencsételenkedésük láttán. Izzy kissé lenyugodva rágyújtott, és a semmiből újra előtűnő, kicsit bizonytalanul dülöngélő Desit átkarolva a többiek után indult, én meg felsegítettem a földről a nevetéstől elgyengült Stevent, aztán őt útjára engedve felkaroltam a még mindig vonyító Slasht is. A bongyor belekapaszkodott a nyakamba, de mivel nem igazán bírtam a teljes erejével lefelé húzó súlyt, egy pillanat alatt magával rántott, és már megint a földön voltunk. Önkéntelenül is elröhögtem magam, és az arcát a hajamba temető, már-már haldokló Slash láttán rám is egy másodperc alatt rámjött a röhögőgörcs. Erőtlenül átkarolva a vállát minden feszültségtől egy csapásra szabadultam meg - minek bármin vagy bárkin is aggódnom, amíg ezekkel vagyok?
Komor arccal lépkedtem tovább az ismeretlen utcán - nem járt kifejezetten sok gyalogos, de akik szembe jöttek velem, biztosan vetettek rám legalább egy elcsodálkozó pillantást. Akaratlanul is sántikáltam a jobb lábamat kínzó fájdalom miatt, a hajam kócosan hullott az arcomba, amin valószínűleg elmosódott a tegnapi sminkem, így egyértelműen rémisztő látványt nyújtva. Még mindig hunyorogtam kicsit az erős napfénytől, de mivel még a lépcsőházban jókorát húztam a kezemben pihenő vodkásüvegből, a fejfájásom enyhült némiképp. Az ajkaim között lógó cigiszálat már az ujjaim közé fogni is lusta voltam, úgyhogy a fogaimmal összeszorítva szívtam belőle egy hatalmasat. Nem éreztem magam sehogy, az egyetlen, ami a teljesen ismeretlen utcát járva eszembe jutott, hogy hiányzik Los Angeles. Anaheim nem tűnt túl nagy városnak, és még a főútra kiérve sem fogadott az a szokásos nyüzsgés és hangzavar, amit Hollywoodban annyira szerettem. És ahogy láttam, a környéken én voltam az egyetlen részegség és másnaposság határán álló, zombira hajazó, bőrdzsekis punk, ami szintén szar érzés volt.
Gyilkos pillantással álltam a munkába indulók, vagy talán már ebédszünetre siető, normális, dolgozó emberek lesújtó tekintetét, mire ők általában a szemüket elkerekítve inkább nagy ívben kikerültek. Az egyetlen, amire vágytam, a Sunset Strip volt és egy jó erős kávé. Tudtam, hogy még pár óráig biztosan nem indulunk haza, hiszen a többiek még jócskán húzták a lóbőrt, de mindenképpen le akartam onnan lépni, amire még az okom is megvolt - a srácok tegnapi, Radio Cityben adott koncertje után a klub környékén hagytam a kocsimat, és bár csak egy tízperces séta választott el tőle, gondoltam, inkább felparkolok a kecó elé, amit az előző éjszakára vettünk ki.
A Radio Cityhez közeledve már ismerősebbé vált a környék - ezt az utcaképet még sikerült józanul látnom a koncert előtt. A főút többi részéhez képest a még távolabb lévő klub előtt nagyobbnak látszott a nyüzsgés - fogalmam sem volt, miért, hiszen hétköznap délelőtt volt. Ahogy olyan távolságból láttam, a kocsik kerülgettek valamit az úttesten, és a gyalogosok is megtorpantak a járdán, aztán kis idő múlva kerülőt téve siettek tovább. Egyre értetlenebb arckifejezéssel lépkedtem a klub felé, majd ahogy lassan kezdett a fejemben összeállni a kép, egyre inkább a "na ne" érzés ült ki az arcomra. Alig tíz méterről már látni véltem egy rendőrautót, és a járdát azon a szakaszon lezáró sárga szalagokat - bár még mindig sántikáltam kicsit, gyorsabb tempóra váltva egy gyors mozdulattal rátapostam az eldobott cigimre, és csak a Radio City elé érve lassítottam le.
- Mi a... - szaladt ki a számon elképedésemben, aztán hátrébb lépve kicsit a rendőrautó ijesztő látványától alaposabban szemügyre vettem a helyet - ami szinte teljesen porrá volt égve. A járdára fekete gerendadarabok hulltak, a bejárati ajtó üvege be volt törve, és az azt körülvevő falat szinte teljesen éjfeketeség borította. A tető beomlott, elszenesedett lécek lógtak lefelé, és bár a még le nem omlott fal miatt nem láttam a klub belsejét, de el tudtam képzelni, ott milyen állapotok uralkodhatnak. Szó szerint leesett az állam a látvány hatására - azonban bármennyire elkeserítő és meghökkentő volt az összhatás, egy kevés néma hatászünet után akaratlanul is kitört belőlem a hangos nevetés. A fejüket felém kapó zsaru pillantását elkapva elhalkultam egy kicsit, aztán a bőrdzsekim ujját a szám elé emelve próbáltam leplezni a visszafojthatatlan röhögésemet - totál abszurd volt a helyzet, és egyszerűen nem bírtam legalább egy vigyorgás nélkül. A srácok voltak tegnap éjszaka az utolsók, akik a halloweeni koncertsorozatban felléptek a Radio Cityben - erre az másnap reggelre már teljesen porrá van égve. Két lehetőségre tudtam gondolni - a Guns N' Roses a pokol zenekara és megidézték az ördögöt, vagy egy a zenéjükön felbuzdult kisvárosi punk gyerek egyszerűen lángba borította az egész helyet. - Ezt nem hiszem el.
Az arcomat eltakarva eredtem futásnak a nem messze parkoló, már messziről is felismerhető kocsim felé, aztán ahogy kikerültem az éppen helyszínelő rendőrök látóköréből utat engedve a késztetésnek ismét hangosan felnevettem. Nagy csörgéssel előkapva a bőrdzsekim zsebéből a slusszkulcsot bepattantam az ócska tragacsom volánja mögé, és beindítva a motort szinte automatikusan feltekertem a magnóból felbőgő Stoogest. A srácok be fognak szarni, ha ezt meghallják.
Gyilkos pillantással álltam a munkába indulók, vagy talán már ebédszünetre siető, normális, dolgozó emberek lesújtó tekintetét, mire ők általában a szemüket elkerekítve inkább nagy ívben kikerültek. Az egyetlen, amire vágytam, a Sunset Strip volt és egy jó erős kávé. Tudtam, hogy még pár óráig biztosan nem indulunk haza, hiszen a többiek még jócskán húzták a lóbőrt, de mindenképpen le akartam onnan lépni, amire még az okom is megvolt - a srácok tegnapi, Radio Cityben adott koncertje után a klub környékén hagytam a kocsimat, és bár csak egy tízperces séta választott el tőle, gondoltam, inkább felparkolok a kecó elé, amit az előző éjszakára vettünk ki.
A Radio Cityhez közeledve már ismerősebbé vált a környék - ezt az utcaképet még sikerült józanul látnom a koncert előtt. A főút többi részéhez képest a még távolabb lévő klub előtt nagyobbnak látszott a nyüzsgés - fogalmam sem volt, miért, hiszen hétköznap délelőtt volt. Ahogy olyan távolságból láttam, a kocsik kerülgettek valamit az úttesten, és a gyalogosok is megtorpantak a járdán, aztán kis idő múlva kerülőt téve siettek tovább. Egyre értetlenebb arckifejezéssel lépkedtem a klub felé, majd ahogy lassan kezdett a fejemben összeállni a kép, egyre inkább a "na ne" érzés ült ki az arcomra. Alig tíz méterről már látni véltem egy rendőrautót, és a járdát azon a szakaszon lezáró sárga szalagokat - bár még mindig sántikáltam kicsit, gyorsabb tempóra váltva egy gyors mozdulattal rátapostam az eldobott cigimre, és csak a Radio City elé érve lassítottam le.
- Mi a... - szaladt ki a számon elképedésemben, aztán hátrébb lépve kicsit a rendőrautó ijesztő látványától alaposabban szemügyre vettem a helyet - ami szinte teljesen porrá volt égve. A járdára fekete gerendadarabok hulltak, a bejárati ajtó üvege be volt törve, és az azt körülvevő falat szinte teljesen éjfeketeség borította. A tető beomlott, elszenesedett lécek lógtak lefelé, és bár a még le nem omlott fal miatt nem láttam a klub belsejét, de el tudtam képzelni, ott milyen állapotok uralkodhatnak. Szó szerint leesett az állam a látvány hatására - azonban bármennyire elkeserítő és meghökkentő volt az összhatás, egy kevés néma hatászünet után akaratlanul is kitört belőlem a hangos nevetés. A fejüket felém kapó zsaru pillantását elkapva elhalkultam egy kicsit, aztán a bőrdzsekim ujját a szám elé emelve próbáltam leplezni a visszafojthatatlan röhögésemet - totál abszurd volt a helyzet, és egyszerűen nem bírtam legalább egy vigyorgás nélkül. A srácok voltak tegnap éjszaka az utolsók, akik a halloweeni koncertsorozatban felléptek a Radio Cityben - erre az másnap reggelre már teljesen porrá van égve. Két lehetőségre tudtam gondolni - a Guns N' Roses a pokol zenekara és megidézték az ördögöt, vagy egy a zenéjükön felbuzdult kisvárosi punk gyerek egyszerűen lángba borította az egész helyet. - Ezt nem hiszem el.
Az arcomat eltakarva eredtem futásnak a nem messze parkoló, már messziről is felismerhető kocsim felé, aztán ahogy kikerültem az éppen helyszínelő rendőrök látóköréből utat engedve a késztetésnek ismét hangosan felnevettem. Nagy csörgéssel előkapva a bőrdzsekim zsebéből a slusszkulcsot bepattantam az ócska tragacsom volánja mögé, és beindítva a motort szinte automatikusan feltekertem a magnóból felbőgő Stoogest. A srácok be fognak szarni, ha ezt meghallják.
1985. november 1. de. 16:32 Holloway Strt, West Hollywood, Los Angeles
- Hogy lehet, hogy te vagy itt egyedül, amikor próbálnotok kéne? - nevettem fel halkan felnyomva magam a homályfedte próbaterem szakadt kanapéjáról, aztán az erősítőkhöz lépve óvatosan végighúztam az ujjaimat a falhoz támasztott gitárok húrjain. Ha Slash nem hív fel negyed órával azelőtt, egészen biztosan otthon töltöm a nap további részét Mike és az idiótábbnál idiótább tévéműsorok társaságában - a bongyor hangja viszont eléggé meggyőzőnek hatott a telefonon keresztül, úgyhogy minden mindegy alapon átvedlettem a tegnapi piával leöntött és enyhén nyúzottnak tűnő cuccaimat, aztán zsebre vágva a kezem tettem egy sétát a Holloway felé. Újra biztonságban éreztem magam a Stripen végigcaplatva a sok elmebeteg és nagyvárosi paraszt között - otthon voltam. Slash viszont látványosan szenvedett egyedül a próbateremben, mert bár elvileg megbeszéltek délutánra egy levezető próbát a srácokkal, ő egymagában ücsörgött a földre hajított matracokon és éppen búsan pengette a kezei közt pihenő gitár húrjait, amikor beléptem. Elvileg se csaja, se különösebb programja nem volt mára, a többiek viszont látszólag jóval elfoglaltabbak voltak - pedig éppen hogy csak visszatértünk az Anaheimbe való kiruccanásunkról. Slash rántva egyet a vállán felnézett egy pillanatra, aztán visszahajtva a fejét a gitárja felé újrajátszotta az előbb befejezett dallamsort. Göndör hajkoronája szinte teljesen eltakarta az ölében fekvő gitárt - már a látvány is vigyorgásra késztetett.
- Nem tudom - válaszolt őszinte értetlenséggel a hangjában, mire visszafordítva a fejem az erősítők felé most Steven hanyagul összedobált dobszerkóját kezdtem tanulmányozni. - De ha te nem jössz, esküszöm felkötöm magam.
- Ugyan, biztos lett volna jelentkező, aki elszórakoztat - vigyorodtam el egy másodpercre hátrapillantva a vállam fölött, mire Slash elröhögve magát félbehagyta a pengetést, aztán visszazökkenve újrakezdte az egészet. Nyilvánvalóan valamelyik kedves kis barátnőjére gondoltam a sok közül, aki puszta szórakozásból szívesen összefekszik a környék akármelyik zenészével. Akadt belőlük bőven.
- Á, egyik sem ér rá - vonta meg a vállát ismét, aztán végleg beleunva a gitárja bűvölésébe maga mellé ejtette a matracra és egy önsajnáló nyögést megeresztve hanyatt vágta magát. Túl látványosan szenvedett, de figyelmen kívül hagyva a fájdalmas sóhajait tovább kotorásztam a sarokba ledobált kacatok között. Pár ruhákkal teletömött katonai hátizsák hevert ott néhány meggyötört csizma és tornacipő társaságában, de sokkal érdekesebb cuccok is rejtőztek az erősítők mögött.
- Ez mi?
- Micsoda? - emelte meg a fejét Slash kíváncsian, mire egy erős rántással kiszabadítva a többi holmi közül előgurítottam egy bringát. Elég réginek és agyonhasználtnak tűnt, de bármennyire is ócska és kopott volt, a bennem lakozó kisgyerek szeme azonnal felcsillant a láttán.
- A régi bmx-em.
- Hát ez rohadt jó - vágtam rá azonnal vidáman - ha akartam se tudtam volna visszafojtani a gyermeki lelkesedésemet. Slash elvigyorodva ülő helyzetbe tornázta magát, aztán kezeit az ölébe ejtve figyelte, ahogy végigsimítva a biciklin az összes rárakódott port lesöpröm róla, aztán megtapogatom a kerekeit is - egészen jól fel voltak fújva. - Le sincs eresztve.
- Ja, mert vigyázok rá - vonta meg a vállát Slash, aztán végre valahára feltápászkodva a földről közelebb lépkedett. Egy ideig csak vigyorogva nézte, ahogyan csillogó tekintettel vizsgálgatom a régi bringát, aztán az erősítőkhöz pattant, és bebújva mögéjük hatalmas hangzavarral dobálni kezdte a halmokba rendezett kacatjaikat.
- Majdnem pont ugyanilyenem volt - simítottam végig az itt-ott lekopott piros festékre nyomott fekete feliraton, és önkéntelenül is elmosolyodtam a gondolatra - otthon Mike és az én szerzeményeimnek köszönhetően ilyenekkel volt tele a garázs. Hartford kertvárosa tökéletes volt arra, hogy bmx-szel végigszáguldjunk rajta, útközben átugratva pár frissen ültetett virágágyáson és útpadkán a kedves anyukák és békés nagyszülők legnagyobb felháborodására. Ott csak akkor tudtunk igazán bandázni, ha volt egy-egy jó kis bringánk - jóformán akárhová eljuthattunk percek alatt, ez pedig kisgyerekként is hatalmas szabadságérzetet adott.
- Tényleg? - emelte fel egy pillanatra röhögve bongyor hajkoronáját Slash az erősítők mögül, aztán az eddigieknél is hatalmasabb robajjal előrántott valamit a szemétkupacból.
- Aha, nagyon fasza volt.
- De nézd, van újabb - emelt ki egy már sokkal újszerűbb látványt nyújtó bmx-et, mire a régit szinte oda sem figyelve támasztottam le a földre, és elkerekedett szemekkel léptem közelebb Slash éjfeketén csillogó bringájához - komolyan mondom, nem tűnhettem teljesen normálisnak.
- Azt a rohadt.
- Hú, rohadt jól megy, látnod kéne - helyeselt az enyémhez hasonló idióta, gyermeki lelkesedéssel Slash, aztán rutinos mozdulattal pattant a biciklire, és a próbateremben adott kevéske helyet is kihasználva lassan körbetekert párszor a földre dobált üvegek, ruhadarabok és cigicsikkkupacok között szlalomozva. Az egész göndör hajkoronája az arcában volt, de még így is sikerült tökéletesen vennie minden akadályt. Aztán megpróbálkozott egy egyszerű ugratással, és kis híján orra bukva kapta maga alá a lábát. - Faszom.
- Aha, látom - röhögtem el magam megragadva a földön pihenő, piros bringa kormányát, aztán egy próbát téve rá is ültem. Kifejezetten kényelmes volt. - Te még nem láttál engem tekerni.
- Hát azt kötve hiszem, hogy jobb vagy nálam.
- Próbálj meg legyőzni, ribanc - vontam fel a szemöldököm kihívásra készen, a belőlem kitörni készülő röhögést azonban igyekeztem visszafojtani - Slash kipillantva a szemébe hulló hajtincsei mögül pofátlanul elvigyorodott, aztán már lelkiekben felkészülve a villámgyors tekerésre az ajtó felé fordult.
- Verseny a Fairfaxig?
- Rajt - vágtam rá szinte azonnal meglendülve a bejárati ajtó felé, ami valaki érkezését jelezve épp kinyílt - Slash azonban jóval gyorsabb volt nálam, és egy pillanat alatt kislisszant a lehető legkisebb résen. Duff ugrott arrébb az útjából, mögötte a hangosan felvihogó Sannával, a következő pillanatban pedig nem is sejtve, hogy még egy hülyegyerek ugrat ki az utcára, halálra válva lépett el előlem az utolsó pillanatban. Vigyorogva lehúztam a fejem, ahogy villámgyorsan áthajtottam az ajtót tartó karja alatt, aztán menet közben egy utolsó másodpercre hátranézve elkaptam a tekintetét - nem mosolygott, ennek ellenére valahogy mégis akaratlan vigyor ült az arcomra. Magam sem tudom miért, de legszívesebben hangosan kinevettem volna őket.
- Szedd össze magad, kiscsillag! - ordított hátra Slash röhögve, mire a sürgetés hatására elkaptam Duff szempárjáról a tekintetem, aztán felemelkedve a kopott bmx üléséről felgyorsítottam, és a megtorpanó járókelőket kerülgetve pillanatok alatt utol értem a vigyorogva kanyargó Slasht.
Bár fogalmam sem volt, Slash a Fairfax melyik részére gondolt a verseny céljaként, mindenesetre erősen koncentrálva követtem. Nem szándékoztam elütni senkit az egyébként hatalmas délutáni tömegben, a felénk csak úgy röpködő szitokszókat hallva viszont csak egyszerűen felnevettem. A nap már az ég alja felé járt, de erősen sütötte a várost - meleg idő volt, a hajamba kapó menetszéltől mégis jólesően megborzongtam, aztán felszabadultam elvigyorodtam, és még jobban beletaposva a pedálokba egyre csak gyorsítottam. A könnyebb haladás érdekében követtem a fejével intő bongyorhajút a járdáról az úttestre, aztán vele együtt kiröhögve a mögöttünk dudálva lelassító kocsit újabb száguldásba kezdtünk. Akármennyire is idiótán hangzik, valahogy újra azt a szabadságot éreztem felszabadulni a mellkasomban, ami tíz évvel ezelőtt, gyerekként is olyan emlékezetes maradt. Hollywood zsúfolt és hangos utcái alapjában véve is a határtalanságot jelentették számomra, ez az érzés azonban a sebesség erejével együtt még felszabadítóbbnak hatott. Követve az előttem ezerrel tekerő Slash szélben repkedő hajzuhatagát egy jól irányzott kanyarral bevágtam a csikorogva lefékező autós előtt a Santa Monicára, aztán elvigyorodva biccentettem a röhögve hátrapillantó göndör felé, akit egyébként nem nagyon érdekelt, hogy közben a vele szembe jövő gyalogosokat simán elsodorhatná.
Ugratva egy kisebbet újabb padkát kerültem ki - nem hittem volna, hogy pár év kihagyás után is ugyanúgy mennek majd az ilyesmi kis trükkök, de úgy tűnik, ez olyan dolog, amit az ember nem felejt. Slashen ennek ellenére látszott, hogy kifejezetten őrült bringás - villámgyorsan kanyargott és szlalomozott az emberek között, akadály nélkül átugratott bármin, ami az útjába került, és tulajdonképpen leszarva, hogy autósok is közlekednek rajtunk kívül az utakon, a piros lámpánál is nyílegyenesen átvágott a zebrákon. Igazi lázadó. Néha önkéntlenül is felnevetve követtem, aztán fel-felgyorsítottam, hogy utolérve őt egymás mellett törjük az utat a járókelők tömegében - a göndör olyan pimasz vigyorral száguldott el a felháborodott, munkából hazafelé siető emberek között, mintha visszatért volna belé a tizenegy éves kis énje.
- Itt merre? - fékeztem le egy pillanat alatt a zebra előtt megálló Slash mellett, mire ő rám pillantva elröhögte magát, aztán minden ok nélkül arcon pöckölve engem villámgyorsan visszapattant a bringájára, és a gyalogosoknak zöldre váltó lámpa mellett meg is indult a forgalmas Santa Monica túloldala felé.
- Át - ordibálta hátra, mire nevetve megráztam a fejem, aztán igyekezve behozni a lemaradásomat újra a pedálokra léptem, és követtem őt. Ismét sikerült kis híján elsodornom egy öltönyös úriembert, aki szimplán leribancozott, és még ő csodálkozott, amikor kedves szavakkal felelve visszakiáltottam neki - elölről hallani véltem Slash röhögését is, mert őt persze szórakoztatta a dolog. Az újabb főút sarkán lévő utcatáblára felpillantva láttam, már a Fairfaxen vagyunk. Annyit tudtam a helyről, hogy valahová ide járt korábban Slash, Steve és Marc középsuliba, de fogalmam sem volt, most miért éppen ez az úticélunk.
A gyalogos tömeg itt már szinte egyáltalán nem volt jelen, úgyhogy újabb kisebb padkán felugratva teljesen beértem Slasht - borzasztó gyorsan száguldottunk, de nekem kifejezetten tetszett a hajtépő sebesség.
- Na ide jártam börtönbe - intett jobbra a göndör hanyagul, mire a mutatott irányba fordítva a fejem automaikusan felnevettem - egy drótkerítés választott el minket a meglehetősen régi és lepukkant iskolaépülettől, aminek kikopott füves udvara és töredezett betonos sportpályája mellett suhantunk el éppen. Nem sok srác volt odakint - talán még tarthatott a kegyetlenül délutánba nyúló tanítás. Még a gondolatra is végigrázott a hideg.
- Hát, igazából felesleges volt - vigyorodtam el elkapva a tekintetem, aztán felgyorsítva lehagytam a felröhögő Slasht, és villámgyorsan kikerültem két szembejövő iskolás srácot. Komolyan büszke voltam magamra.
- Jobbra - szólalt meg minden előzmény nélkül Slash, és ugyanabban a pillanatban jobbra húzva a kormányát bevett egy derékszögű kanyart - értetlenül rántottam meg a féket, aminek következtében természetesen sikerült kis híján átesnem a bmx kormányán.
- Bassza meg! - tápászkodtam fel a földről egy fájdalmas grimasz kíséretében, mire Slash már jóval előrébb járva a lehető leghangosabban kiröhögött - válogatott káromkodásokat morogva magam elé visszaültem a bringára, aztán figyelmen kívül hagyva az ott elsétáló anyukák felháborodott tekintetét a göndör után száguldottam. Azt hiszem, erősen lehorzsoltam a térdemet és végig az alkaromat, de annyiban hagytam. Már tök mindegy volt. - Hé, legalább várj meg, seggarc!
Kavicsokkal borított úton tekertem, egyre több fa árnyékában - egy parkban voltunk. Sosem jártam még Los Angelesnek ezen a részén, de kifejezetten tetszett - a rohangáló gyerekek miatt itt-ott kikopott fű, zöldellő fák, ősrégi, telefirkált padok és a rajtuk ücsörgő, egymással csacsogó anyukák, csendes nagymamák, esetenként smároló tizenhat évesek. Szinte teljesen megfeledkezve az előbb érzett dühről oldalra kaptam a fejem a hangos gyerekzsivajra, aztán akaratlanul is elvigyorodtam a kisállatok módjára ugráló, kiabáló, verekedő és sikító kölykök láttán, akik teljesen ellepték a kicsike játszóteret. A nagy részük egyébként felügyelet nélkül lehetett ott, amiből már látszott: ezek igazi nagyvárosi kisgyerekek.
- Hé, Slash! - üvöltött rá az előttem száguldó bongyor hajúra egy fűben terpeszkedő, tizenhét éves srác, a körülötte ücsörgő, igazi kis lázadóknak tűnő haverjai társaságában, mire Slash szó nélkül feléjük emelte a középső ujját köszönésképpen, és azzal a lendülettel tekert is tovább. Önkéntelenül felnevettem a jelenet láttán - sokan ismerhetik őt a környéken, amit egyébként nem is csodálok. Iskolás korában is biztosan egy kis csodabogár lehetett.
- Hű, anyám! - kiáltott rám az előző gyerek egy éles füttyentést hallatva, ahogy lelassítva éppen elhaladtam volna mellettük. Felvonva a szemöldököm mértem végig a társaságot egy pillanat alatt - tipikus lázadó kisgyerekek, akik isszák az olcsó sört, füves cigit szívnak a parkban ordibálva, és utálkoznak a szemét szüleiken, akik amúgy eltartják őket. Nem voltam sokkal idősebb náluk, mégis szánalmasnak láttam őket - majd egyszer rájönnek.
- Pofád lapos, kisfiú - vágtam rá élesen, mire egy pillanat alatt elhalkult a röhögésük - próbáltam ijesztőnek hatni, de alig bírtam visszatartani a vigyorgásomat. Beletaposva tekertem el mellettük, aztán visszatarthatatlanul felnevetve még utoljára visszakiáltottam feléjük. - Ideje hazamenni, anyuci már vár.
- Kapd be - hallottam még egy utolsó, bátortalanul halk mormogást a srác felől, mire röhögve megráztam a fejem, és végre valahára beérve Slasht mellé kanyarodtam. Nem tűnt túl nagynak a park, de meglepően sokan jártak-keltek ott így délután felé - körülbelül ez volt az egyetlen hely a környéken, ahol betontömbökön kívül több, mint egy fa volt. Az útra vetett árnyékukban viszont meglehetősen hűvös volt, úgyhogy egy másodperc alatt keresve a szememmel egy napos helyet balra kanyarodtam, aztán lelassítva hátrapillantottam a göndörre - befarolva fékezett le, de szinte le sem véve a lábát a pedálokról kanyarodott utánam. A következő pillanatban pedig direkt felgyorsítva elhúzott mellettem - mert hogy még mindig versenyben voltunk.
- Nyertem - állt meg teljesen a kisebb domb kellős közepén, aztán letámasztva a lábát vigyorogva pillantott felém - elröhögve magam megráztam a fejem, és inkább le sem reagáltam a győzedelmes képét. Menet közben átemelve a lábam a bringán egyszerűen ledobtam a fűbe, aztán a hirtelen rámtörő kimerültség hatására a földre huppanó Slashre vetettem magam. Nem volt hozzászokva a szervezetem ehhez a sok mozgáshoz. - Aaa, baszod, hülye vagy?
- Ne, ne, ne, kemény a föld! - ellenkeztem erőtlenül nevetve, aztán makacsul Slash karjába kapaszkodtam, aki egy erőteljes lökéssel megpróbált legurítani magáról. Nem hagytam neki túl sok esélyt.
- Rohadtul nem kapok tőled levegőt - röhögött fel elfúló hangon, aztán még egyszer megpróbálkozva a dologgal utoljára lökött rajtam egy erőset, és szinte azonnal felülve még ki is nevetett, ahogy a valóban kemény talajra estem. Fájdalmas arckifejezéssel könyököltem fel a földön, és elütöttem magam elől Slash kezét - fáradt is voltam, hirtelen a jobb lábam is újra megfájdult és persze a frissen szerzett horzsolásaim is sajogtak, egyszóval pocsék állapotban voltam. Erre ez még le is lök a földre.
- Hagyjál.
- Jó, bocsi, visszajöhetsz - röhögött megállíthatatlanul a göndör hajú bocsánatkérésképp, mire a szemöldökömet ráncolva rúgtam el az újból felém közelítő karjait - bár nem használt sokat az ellenkezésem, mert a következő pillanatban Slash villámgyorsan elkapta a karomat, és egyetlen mozdulattal visszarántott az ölébe. - Álmos vagy?
- Maradok, ha már itt vagyok - nyitottam ki elvigyorodva a fáradtságtól elnehezülő szemeimet, aztán újra a felnevető Slash ölébe hajtottam a fejem és álmosan pislogtam a park kavicsos útjain sétáló emberek felé. Slash elhalkulva vette át a csendet, aztán szórakozottan játszani kezdett a hajammal, mire felpillantottam rá - göndör, végtelennek tűnő hajtincsei az arcába hullottak, ujjai pedig szinte önkéntelenül futkároztak az én hajamon. Ő is a tőlünk nem messze zajongó gyerekcsapatot figyelte, meglehetősen komoly arccal, aztán megérezve magán a tekintetemet halkan felnevetett, és inkább követve a példámat ő is hanyatt dőlt a fűben. Nyugalom járt át hirtelen - a semleges háttérzaj mellett csak Slash légzését hallottam és a saját gondolataimat. A szemeim újból elnehezültek - egészen biztosan el tudtam volna aludni ott és abban a pillanatban.
- Te Zoe.
- Hm? - mormogtam magam elé lehunyt szemekkel, miközben Slash kezei újra megtalálták a hosszú hajtincseimet, és akaratlanul is csavargatni kezdték.
- Mi van veled meg Duffal?
- Mi lenne? - nyitottam ki résnyire a szemeimet, aztán a napfénytől hunyorogva Slash felé fordítottam a fejem - nem tudtam, miért kérdezi, mindenesetre reméltem, hogy megúszhatom a választ. Csak mert még nekem sem volt semmi fogalmam sem róla.
- Hát nem tudom - szólalt meg Slash elvigyorodva, aztán feje alá emelve a fél karját újra az ég felé fordította a tekintetét. - Mondjuk elmondhatnád, miért kerülgetitek egymást, mintha tűzből lennétek, vagy nem tudom.
- Nem kerülgetjük egymást - röhögtem el magam hitetlenül, de a hirtelen éberségem és megugró vérnyomásom mást mondott - tudtam, hogy igaza van.
- De igen.
- De nem - vágtam rá megemelve a hangom, és még mindig hitetlenül vigyorogva kaptam Slash felé a tekintetem. És én még azt hittem, ez egy meghitt és nyugodt délután lesz. - Hallod, nem tudom, mire gondolsz. Kábé semmi említésre méltó, vagy fontos nem történt köztünk. Semmi, amiről beszélni kéne.
- Ugyan már - nevetett fel ismét a tőle megszokott módon Slash, mire kíváncsian vártam, mivel hozakodik elő. Nem tudtam, miért ilyen biztos a dologban. - Én sem vagyok hülye, úgy...
- De - vágtam közbe automatikusan, mire Slash olyan "most tényleg?" arckifejezéssel megemelte a fejét a földről, én meg felnevetve álltam az értetlen tekintetét.
- Jó, de bekussolnál? - kérdezte meglehetősen komoly arckifejezéssel, mire elfojtva a röhögésemet elhallgattam. Nem akartam komolyan venni, amit Slash mond, mert per pillanat kissé érzékenyen érintett a téma, ami ráadásul önmagam számára is rémisztő volt. - Szóval kurvára nincs szemem hozzá, de amit ti csináltok, azt még én is vágom.
- Mit? - szólaltam meg kíváncsian elhalkulva, és visszafordítva a tekintetem a naptól fényes ég felé teljesen megadtam magam - hagytam, hogy megint eluralják a fejemet a jól ismert gondolatok.
- Nem tudom, mit csináltál vele, megbaszod a szemeddel, vagy tudom is én, de kurvára felhúzod, akárhányszor csak találkoztok.
- Hogy érted? - kérdeztem újra közbevágva, és akaratlanul is pattogni kezdtek a gondolatok az agyamban - igen, kerülgetjük egymást, de miért? Magam sem tudtam, mit akarok, de ez egészen eddig egyáltalán nem igazán zavart - amíg nem kellett valaki mással beszélnem róla.
- Hát, például a bárban - kezdett bele a magyarázásba Slash teljesen komoly arccal - látszott rajta, hogy már jócskán beleélte magát a hegyibeszédbe. - Leülsz az asztalhoz, ő meg nem tudja eldönteni, hogy lenyugodjon, vagy fészkelődjön a seggén, mint egy idióta.
Önkéntelenül is felnevetve szakítottam félbe Slasht, ő viszont engem leintve szó nélkül folytatta.
- Aztán addig baszkurászik, amíg valahogy mellé nem kerülsz.
- Te ezt figyeled? - vágtam közbe ismét, most értetlenül összeráncolva a szemöldököm, mire Slash csak elröhögte magát, és ujjai közé fogva egy hajtincsemet megint játszani kezdett vele.
- Először nem figyeltem, mert Duff minden picsával ezt csinálja, de kurva nehéz nem észrevenni, amikor mellettem ül, és konkrétan nem tud megülni a seggén.
- Igen? - kérdeztem vissza halványan elmosolyodva, és a nap erős fényétől hunyorogva pislogtam az ég felé. Rohadtul zavart, hogy nem tudom, mi folyik éppen a fejemben.
- Ja, és felbasszátok az agyamat ezzel, úgyhogy jó lenne, ha nem cseszekednétek - közölte Slash a tőle megszokott őszinteséggel, aztán még mindig haláli nyugalommal az arcán úgy tett, mint aki befejezte a mondandóját. Én viszont tőlem szokatlanul meglehetősen bizonytalannak éreztem magam - ennyit még egy beszélgetés során sem kérdeztem, mint akkor.
- És mi van Sannával? - törtem meg a csendet egy újabb kérdéssel - szinte éreztem, hogy már a csaj említéséte is összeszorul a gyomrom. Mióta vagyok ilyen gyámoltalan?
- Vele az van - kezdett bele Slash, mire egyre kíváncsibbá válva fordítottam felé a tekintetem, ő pedig csak felfelé bámulva elröhögte magát, és úgy folytatta. - Hogy dögös.
Megforgatva a szemem nevettem fel én is, aztán kisöpörve az arcomból egy zavaró hajszálat fészkelődtem kicsit, hogy jobban kényelembe helyezzem magam Slash ölében.
- Szóval nem is szereti?
- De, biztos szereti. Döngetni.
Hitetlenül röhögtem el magam újból, aztán a göndör felé fordítva az arcom elkaptam a tekintetét, és jelentőségteljesen elhallgattam. Nem tudtam, a srácok mennyire bírják Sannát, és őszintén megvallva nem is érdekelt túlságosan, de segített volna, ha tudom, hogy mondjuk ők is utálják. Például.
- De te dögösebb vagy - szólalt meg az övébe fúródó tekintetem hatására Slash, mire elvigyorodva kaptam el róla a tekintetem - nem kifejezetten ilyen kijelentésre vártam, de tökéletesen megteszi.
- Köszönöm - pillantottam felé igazán hálás tekintettel, mire helyeslően bólogatni kezdett. Végre kizökkenve a nemrégi bizonytalan állapotomból elfojtottam az arcomra kiülni készülő gúnyos mosolyt, és újra komoly arckifejezéssel Slash felé pillantva folytattam. - De tudom, amúgy.
- Oh, gondoltam - vonta fel a szemöldökét Slash felröhögve, mire belőlem is kitört a nevetés, a bongyor hajú meg vigyorogva támaszkodott fel fél könyökére, és tenyerében megtámasztva a fejét figyelt pár másodpercig. - Ha ez megnyugtat, én szívesebben meghúználak téged, mint azt a csajt.
- Milyen csajt?
- Sannát.
- Ja - biccentettem, aztán hirtelen elröhögve magam emeltem meg az arcom Slash felé. - Frankón?
- Aha.
- Köszönöm, tényleg nagyon kedves - ráztam meg egy pillanat erejéig nevetve a fejem, aztán visszahajtva Slash ölébe inkább a felsőjéről lógó cérnaszállal kezdtem játszani. A vicces inkább az volt, hogy tényleg jólesett ez az apró kis bók - már ha ezt amúgy bóknak lehet nevezni.
- De komolyan, akármikor - törte meg újra a csendet Slash a témánál maradva. -, vagy akárhol kurvára szívesen meghúználak.
- Oké, köszi - pillantottam felé olyan "jó, elég" tekintettel, de a göndör nem igazán figyelt - engem bámult a pár szemébe hulló hajtincse mögül, de nem hiszem, hogy hallotta is, amit mondok.
- Frankón, olyan keményen megdö...
- Oké, oké, elég! - kaptam a kezeim automatikusan a fülemhez kiabálva, mire Slash elröhögte magát, én meg megbizonyosodtam róla, hogy tényleg abbahagyta. Néha nem érzi, hogy hol az a bizonyos határ. - Kösz.
Újra csend támadt, amit csak az eddigi gyerekzsivaj és szokásos parkbeli háttérzaj kísért - már kiszállt minden álmosság a szememből, de szívesen heverésztem volna még egy kis ideig a fűben fekve. Csak hogy Slasht az előző másodpercekben kissé túlságosan is elvitte magával a fantáziája, és lévén még változatlanul az ölében feküdtem, a vállamon és a farmerjén keresztül is éreztem - ennek meg is lett a hatása. Akár tehet róla, akár nem.
- Légyszi ne - szólaltam meg halkan, aztán akaratlanul is kitört belőlem a röhögés - Slash tulajdonképpen egyáltalán nem volt zavarban, csak velem együtt röhögve figyelte, ahogy gyorsan felpattanok, és megállíthatatlanul nevetve megrázom a fejem. Már hozzászokhattam volna az ilyen és ehhez hasonló, abnormális helyzetekhez, de nem.
- Figyelj, nem tehetek róla. Az ölemben feküdtél - kezdett Slash röhögve a mentegetőzésbe. Nem hiszem el, hogy lehet ilyen?
- De ne már - nevettem továbbra is hitetlenül járkálva fel-alá, aztán úgy döntöttem, igenis ő érte a hibás. - Miért hoztad szóba?
- Én miért hoztam szóba? A kibaszott ölemben feküdtél.
- Te beteg vagy - ráztam meg a fejem ismét egy pillanatig elhalkulva, aztán újra érezve a helyzet abszurdságát megint elröhögtem magam, és gondolva egyet Slash bringájához léptem. - Itt is hagylak.
- Na azt próbáld meg - tápászkodott fel rögtön Slash a földről, mire gyorsan felpattantam a vadiúj bmx-re, és a pedálokra lépve azonnal tekerni kezdtem. Egy másodpercig visszapillantottam Slashre, aki káromkodva ragadta meg a fűben heverő, régi biciklit, és kapkodva magát azonnal a nyomomba eredt.
- Na mi van, nem kell? - kiáltottam hátra hangosan felnevetve, és kissé felemelkedve a bringa üléséről még jobban felgyorsítottam, ahogy a park kavicsokkal leszórt útjára értem. Slash röhögve követett, és bármennyire is volt ócska az a bmx, szélsebesen száguldva tartotta az iramot. Ha akartam se tudtam volna visszafojtani az arcomra kiülő hatalmas vigyort - nem csak szabadnak és gondtalannak éreztem magam abban a pillanatban, tudtam jól, hogy valami más miatt is megremegett a szívem hirtelen boldogságában. Még ha akkor nem is gondoltam rá közvetlenül - csak összeröhögtem a mellettem elsuhanó Slash-sel, aztán kiszáguldva az utcára felvettem vele az iramot, és újra megindultunk a Sunset Strip felé. Tudtam, hogy nem változott semmi, mégis önkéntelen boldogsággal töltött el a gondolat is, hogy éppen egy punk vár ránk valahol a Hollowayen. Csak ez az apró gondolat is.
- Nem tudom - válaszolt őszinte értetlenséggel a hangjában, mire visszafordítva a fejem az erősítők felé most Steven hanyagul összedobált dobszerkóját kezdtem tanulmányozni. - De ha te nem jössz, esküszöm felkötöm magam.
- Ugyan, biztos lett volna jelentkező, aki elszórakoztat - vigyorodtam el egy másodpercre hátrapillantva a vállam fölött, mire Slash elröhögve magát félbehagyta a pengetést, aztán visszazökkenve újrakezdte az egészet. Nyilvánvalóan valamelyik kedves kis barátnőjére gondoltam a sok közül, aki puszta szórakozásból szívesen összefekszik a környék akármelyik zenészével. Akadt belőlük bőven.
- Á, egyik sem ér rá - vonta meg a vállát ismét, aztán végleg beleunva a gitárja bűvölésébe maga mellé ejtette a matracra és egy önsajnáló nyögést megeresztve hanyatt vágta magát. Túl látványosan szenvedett, de figyelmen kívül hagyva a fájdalmas sóhajait tovább kotorásztam a sarokba ledobált kacatok között. Pár ruhákkal teletömött katonai hátizsák hevert ott néhány meggyötört csizma és tornacipő társaságában, de sokkal érdekesebb cuccok is rejtőztek az erősítők mögött.
- Ez mi?
- Micsoda? - emelte meg a fejét Slash kíváncsian, mire egy erős rántással kiszabadítva a többi holmi közül előgurítottam egy bringát. Elég réginek és agyonhasználtnak tűnt, de bármennyire is ócska és kopott volt, a bennem lakozó kisgyerek szeme azonnal felcsillant a láttán.
- A régi bmx-em.
- Hát ez rohadt jó - vágtam rá azonnal vidáman - ha akartam se tudtam volna visszafojtani a gyermeki lelkesedésemet. Slash elvigyorodva ülő helyzetbe tornázta magát, aztán kezeit az ölébe ejtve figyelte, ahogy végigsimítva a biciklin az összes rárakódott port lesöpröm róla, aztán megtapogatom a kerekeit is - egészen jól fel voltak fújva. - Le sincs eresztve.
- Ja, mert vigyázok rá - vonta meg a vállát Slash, aztán végre valahára feltápászkodva a földről közelebb lépkedett. Egy ideig csak vigyorogva nézte, ahogyan csillogó tekintettel vizsgálgatom a régi bringát, aztán az erősítőkhöz pattant, és bebújva mögéjük hatalmas hangzavarral dobálni kezdte a halmokba rendezett kacatjaikat.
- Majdnem pont ugyanilyenem volt - simítottam végig az itt-ott lekopott piros festékre nyomott fekete feliraton, és önkéntelenül is elmosolyodtam a gondolatra - otthon Mike és az én szerzeményeimnek köszönhetően ilyenekkel volt tele a garázs. Hartford kertvárosa tökéletes volt arra, hogy bmx-szel végigszáguldjunk rajta, útközben átugratva pár frissen ültetett virágágyáson és útpadkán a kedves anyukák és békés nagyszülők legnagyobb felháborodására. Ott csak akkor tudtunk igazán bandázni, ha volt egy-egy jó kis bringánk - jóformán akárhová eljuthattunk percek alatt, ez pedig kisgyerekként is hatalmas szabadságérzetet adott.
- Tényleg? - emelte fel egy pillanatra röhögve bongyor hajkoronáját Slash az erősítők mögül, aztán az eddigieknél is hatalmasabb robajjal előrántott valamit a szemétkupacból.
- Aha, nagyon fasza volt.
- De nézd, van újabb - emelt ki egy már sokkal újszerűbb látványt nyújtó bmx-et, mire a régit szinte oda sem figyelve támasztottam le a földre, és elkerekedett szemekkel léptem közelebb Slash éjfeketén csillogó bringájához - komolyan mondom, nem tűnhettem teljesen normálisnak.
- Azt a rohadt.
- Hú, rohadt jól megy, látnod kéne - helyeselt az enyémhez hasonló idióta, gyermeki lelkesedéssel Slash, aztán rutinos mozdulattal pattant a biciklire, és a próbateremben adott kevéske helyet is kihasználva lassan körbetekert párszor a földre dobált üvegek, ruhadarabok és cigicsikkkupacok között szlalomozva. Az egész göndör hajkoronája az arcában volt, de még így is sikerült tökéletesen vennie minden akadályt. Aztán megpróbálkozott egy egyszerű ugratással, és kis híján orra bukva kapta maga alá a lábát. - Faszom.
- Aha, látom - röhögtem el magam megragadva a földön pihenő, piros bringa kormányát, aztán egy próbát téve rá is ültem. Kifejezetten kényelmes volt. - Te még nem láttál engem tekerni.
- Hát azt kötve hiszem, hogy jobb vagy nálam.
- Próbálj meg legyőzni, ribanc - vontam fel a szemöldököm kihívásra készen, a belőlem kitörni készülő röhögést azonban igyekeztem visszafojtani - Slash kipillantva a szemébe hulló hajtincsei mögül pofátlanul elvigyorodott, aztán már lelkiekben felkészülve a villámgyors tekerésre az ajtó felé fordult.
- Verseny a Fairfaxig?
- Rajt - vágtam rá szinte azonnal meglendülve a bejárati ajtó felé, ami valaki érkezését jelezve épp kinyílt - Slash azonban jóval gyorsabb volt nálam, és egy pillanat alatt kislisszant a lehető legkisebb résen. Duff ugrott arrébb az útjából, mögötte a hangosan felvihogó Sannával, a következő pillanatban pedig nem is sejtve, hogy még egy hülyegyerek ugrat ki az utcára, halálra válva lépett el előlem az utolsó pillanatban. Vigyorogva lehúztam a fejem, ahogy villámgyorsan áthajtottam az ajtót tartó karja alatt, aztán menet közben egy utolsó másodpercre hátranézve elkaptam a tekintetét - nem mosolygott, ennek ellenére valahogy mégis akaratlan vigyor ült az arcomra. Magam sem tudom miért, de legszívesebben hangosan kinevettem volna őket.
- Szedd össze magad, kiscsillag! - ordított hátra Slash röhögve, mire a sürgetés hatására elkaptam Duff szempárjáról a tekintetem, aztán felemelkedve a kopott bmx üléséről felgyorsítottam, és a megtorpanó járókelőket kerülgetve pillanatok alatt utol értem a vigyorogva kanyargó Slasht.
Bár fogalmam sem volt, Slash a Fairfax melyik részére gondolt a verseny céljaként, mindenesetre erősen koncentrálva követtem. Nem szándékoztam elütni senkit az egyébként hatalmas délutáni tömegben, a felénk csak úgy röpködő szitokszókat hallva viszont csak egyszerűen felnevettem. A nap már az ég alja felé járt, de erősen sütötte a várost - meleg idő volt, a hajamba kapó menetszéltől mégis jólesően megborzongtam, aztán felszabadultam elvigyorodtam, és még jobban beletaposva a pedálokba egyre csak gyorsítottam. A könnyebb haladás érdekében követtem a fejével intő bongyorhajút a járdáról az úttestre, aztán vele együtt kiröhögve a mögöttünk dudálva lelassító kocsit újabb száguldásba kezdtünk. Akármennyire is idiótán hangzik, valahogy újra azt a szabadságot éreztem felszabadulni a mellkasomban, ami tíz évvel ezelőtt, gyerekként is olyan emlékezetes maradt. Hollywood zsúfolt és hangos utcái alapjában véve is a határtalanságot jelentették számomra, ez az érzés azonban a sebesség erejével együtt még felszabadítóbbnak hatott. Követve az előttem ezerrel tekerő Slash szélben repkedő hajzuhatagát egy jól irányzott kanyarral bevágtam a csikorogva lefékező autós előtt a Santa Monicára, aztán elvigyorodva biccentettem a röhögve hátrapillantó göndör felé, akit egyébként nem nagyon érdekelt, hogy közben a vele szembe jövő gyalogosokat simán elsodorhatná.
Ugratva egy kisebbet újabb padkát kerültem ki - nem hittem volna, hogy pár év kihagyás után is ugyanúgy mennek majd az ilyesmi kis trükkök, de úgy tűnik, ez olyan dolog, amit az ember nem felejt. Slashen ennek ellenére látszott, hogy kifejezetten őrült bringás - villámgyorsan kanyargott és szlalomozott az emberek között, akadály nélkül átugratott bármin, ami az útjába került, és tulajdonképpen leszarva, hogy autósok is közlekednek rajtunk kívül az utakon, a piros lámpánál is nyílegyenesen átvágott a zebrákon. Igazi lázadó. Néha önkéntlenül is felnevetve követtem, aztán fel-felgyorsítottam, hogy utolérve őt egymás mellett törjük az utat a járókelők tömegében - a göndör olyan pimasz vigyorral száguldott el a felháborodott, munkából hazafelé siető emberek között, mintha visszatért volna belé a tizenegy éves kis énje.
- Itt merre? - fékeztem le egy pillanat alatt a zebra előtt megálló Slash mellett, mire ő rám pillantva elröhögte magát, aztán minden ok nélkül arcon pöckölve engem villámgyorsan visszapattant a bringájára, és a gyalogosoknak zöldre váltó lámpa mellett meg is indult a forgalmas Santa Monica túloldala felé.
- Át - ordibálta hátra, mire nevetve megráztam a fejem, aztán igyekezve behozni a lemaradásomat újra a pedálokra léptem, és követtem őt. Ismét sikerült kis híján elsodornom egy öltönyös úriembert, aki szimplán leribancozott, és még ő csodálkozott, amikor kedves szavakkal felelve visszakiáltottam neki - elölről hallani véltem Slash röhögését is, mert őt persze szórakoztatta a dolog. Az újabb főút sarkán lévő utcatáblára felpillantva láttam, már a Fairfaxen vagyunk. Annyit tudtam a helyről, hogy valahová ide járt korábban Slash, Steve és Marc középsuliba, de fogalmam sem volt, most miért éppen ez az úticélunk.
A gyalogos tömeg itt már szinte egyáltalán nem volt jelen, úgyhogy újabb kisebb padkán felugratva teljesen beértem Slasht - borzasztó gyorsan száguldottunk, de nekem kifejezetten tetszett a hajtépő sebesség.
- Na ide jártam börtönbe - intett jobbra a göndör hanyagul, mire a mutatott irányba fordítva a fejem automaikusan felnevettem - egy drótkerítés választott el minket a meglehetősen régi és lepukkant iskolaépülettől, aminek kikopott füves udvara és töredezett betonos sportpályája mellett suhantunk el éppen. Nem sok srác volt odakint - talán még tarthatott a kegyetlenül délutánba nyúló tanítás. Még a gondolatra is végigrázott a hideg.
- Hát, igazából felesleges volt - vigyorodtam el elkapva a tekintetem, aztán felgyorsítva lehagytam a felröhögő Slasht, és villámgyorsan kikerültem két szembejövő iskolás srácot. Komolyan büszke voltam magamra.
- Jobbra - szólalt meg minden előzmény nélkül Slash, és ugyanabban a pillanatban jobbra húzva a kormányát bevett egy derékszögű kanyart - értetlenül rántottam meg a féket, aminek következtében természetesen sikerült kis híján átesnem a bmx kormányán.
- Bassza meg! - tápászkodtam fel a földről egy fájdalmas grimasz kíséretében, mire Slash már jóval előrébb járva a lehető leghangosabban kiröhögött - válogatott káromkodásokat morogva magam elé visszaültem a bringára, aztán figyelmen kívül hagyva az ott elsétáló anyukák felháborodott tekintetét a göndör után száguldottam. Azt hiszem, erősen lehorzsoltam a térdemet és végig az alkaromat, de annyiban hagytam. Már tök mindegy volt. - Hé, legalább várj meg, seggarc!
Kavicsokkal borított úton tekertem, egyre több fa árnyékában - egy parkban voltunk. Sosem jártam még Los Angelesnek ezen a részén, de kifejezetten tetszett - a rohangáló gyerekek miatt itt-ott kikopott fű, zöldellő fák, ősrégi, telefirkált padok és a rajtuk ücsörgő, egymással csacsogó anyukák, csendes nagymamák, esetenként smároló tizenhat évesek. Szinte teljesen megfeledkezve az előbb érzett dühről oldalra kaptam a fejem a hangos gyerekzsivajra, aztán akaratlanul is elvigyorodtam a kisállatok módjára ugráló, kiabáló, verekedő és sikító kölykök láttán, akik teljesen ellepték a kicsike játszóteret. A nagy részük egyébként felügyelet nélkül lehetett ott, amiből már látszott: ezek igazi nagyvárosi kisgyerekek.
- Hé, Slash! - üvöltött rá az előttem száguldó bongyor hajúra egy fűben terpeszkedő, tizenhét éves srác, a körülötte ücsörgő, igazi kis lázadóknak tűnő haverjai társaságában, mire Slash szó nélkül feléjük emelte a középső ujját köszönésképpen, és azzal a lendülettel tekert is tovább. Önkéntelenül felnevettem a jelenet láttán - sokan ismerhetik őt a környéken, amit egyébként nem is csodálok. Iskolás korában is biztosan egy kis csodabogár lehetett.
- Hű, anyám! - kiáltott rám az előző gyerek egy éles füttyentést hallatva, ahogy lelassítva éppen elhaladtam volna mellettük. Felvonva a szemöldököm mértem végig a társaságot egy pillanat alatt - tipikus lázadó kisgyerekek, akik isszák az olcsó sört, füves cigit szívnak a parkban ordibálva, és utálkoznak a szemét szüleiken, akik amúgy eltartják őket. Nem voltam sokkal idősebb náluk, mégis szánalmasnak láttam őket - majd egyszer rájönnek.
- Pofád lapos, kisfiú - vágtam rá élesen, mire egy pillanat alatt elhalkult a röhögésük - próbáltam ijesztőnek hatni, de alig bírtam visszatartani a vigyorgásomat. Beletaposva tekertem el mellettük, aztán visszatarthatatlanul felnevetve még utoljára visszakiáltottam feléjük. - Ideje hazamenni, anyuci már vár.
- Kapd be - hallottam még egy utolsó, bátortalanul halk mormogást a srác felől, mire röhögve megráztam a fejem, és végre valahára beérve Slasht mellé kanyarodtam. Nem tűnt túl nagynak a park, de meglepően sokan jártak-keltek ott így délután felé - körülbelül ez volt az egyetlen hely a környéken, ahol betontömbökön kívül több, mint egy fa volt. Az útra vetett árnyékukban viszont meglehetősen hűvös volt, úgyhogy egy másodperc alatt keresve a szememmel egy napos helyet balra kanyarodtam, aztán lelassítva hátrapillantottam a göndörre - befarolva fékezett le, de szinte le sem véve a lábát a pedálokról kanyarodott utánam. A következő pillanatban pedig direkt felgyorsítva elhúzott mellettem - mert hogy még mindig versenyben voltunk.
- Nyertem - állt meg teljesen a kisebb domb kellős közepén, aztán letámasztva a lábát vigyorogva pillantott felém - elröhögve magam megráztam a fejem, és inkább le sem reagáltam a győzedelmes képét. Menet közben átemelve a lábam a bringán egyszerűen ledobtam a fűbe, aztán a hirtelen rámtörő kimerültség hatására a földre huppanó Slashre vetettem magam. Nem volt hozzászokva a szervezetem ehhez a sok mozgáshoz. - Aaa, baszod, hülye vagy?
- Ne, ne, ne, kemény a föld! - ellenkeztem erőtlenül nevetve, aztán makacsul Slash karjába kapaszkodtam, aki egy erőteljes lökéssel megpróbált legurítani magáról. Nem hagytam neki túl sok esélyt.
- Rohadtul nem kapok tőled levegőt - röhögött fel elfúló hangon, aztán még egyszer megpróbálkozva a dologgal utoljára lökött rajtam egy erőset, és szinte azonnal felülve még ki is nevetett, ahogy a valóban kemény talajra estem. Fájdalmas arckifejezéssel könyököltem fel a földön, és elütöttem magam elől Slash kezét - fáradt is voltam, hirtelen a jobb lábam is újra megfájdult és persze a frissen szerzett horzsolásaim is sajogtak, egyszóval pocsék állapotban voltam. Erre ez még le is lök a földre.
- Hagyjál.
- Jó, bocsi, visszajöhetsz - röhögött megállíthatatlanul a göndör hajú bocsánatkérésképp, mire a szemöldökömet ráncolva rúgtam el az újból felém közelítő karjait - bár nem használt sokat az ellenkezésem, mert a következő pillanatban Slash villámgyorsan elkapta a karomat, és egyetlen mozdulattal visszarántott az ölébe. - Álmos vagy?
- Maradok, ha már itt vagyok - nyitottam ki elvigyorodva a fáradtságtól elnehezülő szemeimet, aztán újra a felnevető Slash ölébe hajtottam a fejem és álmosan pislogtam a park kavicsos útjain sétáló emberek felé. Slash elhalkulva vette át a csendet, aztán szórakozottan játszani kezdett a hajammal, mire felpillantottam rá - göndör, végtelennek tűnő hajtincsei az arcába hullottak, ujjai pedig szinte önkéntelenül futkároztak az én hajamon. Ő is a tőlünk nem messze zajongó gyerekcsapatot figyelte, meglehetősen komoly arccal, aztán megérezve magán a tekintetemet halkan felnevetett, és inkább követve a példámat ő is hanyatt dőlt a fűben. Nyugalom járt át hirtelen - a semleges háttérzaj mellett csak Slash légzését hallottam és a saját gondolataimat. A szemeim újból elnehezültek - egészen biztosan el tudtam volna aludni ott és abban a pillanatban.
- Te Zoe.
- Hm? - mormogtam magam elé lehunyt szemekkel, miközben Slash kezei újra megtalálták a hosszú hajtincseimet, és akaratlanul is csavargatni kezdték.
- Mi van veled meg Duffal?
- Mi lenne? - nyitottam ki résnyire a szemeimet, aztán a napfénytől hunyorogva Slash felé fordítottam a fejem - nem tudtam, miért kérdezi, mindenesetre reméltem, hogy megúszhatom a választ. Csak mert még nekem sem volt semmi fogalmam sem róla.
- Hát nem tudom - szólalt meg Slash elvigyorodva, aztán feje alá emelve a fél karját újra az ég felé fordította a tekintetét. - Mondjuk elmondhatnád, miért kerülgetitek egymást, mintha tűzből lennétek, vagy nem tudom.
- Nem kerülgetjük egymást - röhögtem el magam hitetlenül, de a hirtelen éberségem és megugró vérnyomásom mást mondott - tudtam, hogy igaza van.
- De igen.
- De nem - vágtam rá megemelve a hangom, és még mindig hitetlenül vigyorogva kaptam Slash felé a tekintetem. És én még azt hittem, ez egy meghitt és nyugodt délután lesz. - Hallod, nem tudom, mire gondolsz. Kábé semmi említésre méltó, vagy fontos nem történt köztünk. Semmi, amiről beszélni kéne.
- Ugyan már - nevetett fel ismét a tőle megszokott módon Slash, mire kíváncsian vártam, mivel hozakodik elő. Nem tudtam, miért ilyen biztos a dologban. - Én sem vagyok hülye, úgy...
- De - vágtam közbe automatikusan, mire Slash olyan "most tényleg?" arckifejezéssel megemelte a fejét a földről, én meg felnevetve álltam az értetlen tekintetét.
- Jó, de bekussolnál? - kérdezte meglehetősen komoly arckifejezéssel, mire elfojtva a röhögésemet elhallgattam. Nem akartam komolyan venni, amit Slash mond, mert per pillanat kissé érzékenyen érintett a téma, ami ráadásul önmagam számára is rémisztő volt. - Szóval kurvára nincs szemem hozzá, de amit ti csináltok, azt még én is vágom.
- Mit? - szólaltam meg kíváncsian elhalkulva, és visszafordítva a tekintetem a naptól fényes ég felé teljesen megadtam magam - hagytam, hogy megint eluralják a fejemet a jól ismert gondolatok.
- Nem tudom, mit csináltál vele, megbaszod a szemeddel, vagy tudom is én, de kurvára felhúzod, akárhányszor csak találkoztok.
- Hogy érted? - kérdeztem újra közbevágva, és akaratlanul is pattogni kezdtek a gondolatok az agyamban - igen, kerülgetjük egymást, de miért? Magam sem tudtam, mit akarok, de ez egészen eddig egyáltalán nem igazán zavart - amíg nem kellett valaki mással beszélnem róla.
- Hát, például a bárban - kezdett bele a magyarázásba Slash teljesen komoly arccal - látszott rajta, hogy már jócskán beleélte magát a hegyibeszédbe. - Leülsz az asztalhoz, ő meg nem tudja eldönteni, hogy lenyugodjon, vagy fészkelődjön a seggén, mint egy idióta.
Önkéntelenül is felnevetve szakítottam félbe Slasht, ő viszont engem leintve szó nélkül folytatta.
- Aztán addig baszkurászik, amíg valahogy mellé nem kerülsz.
- Te ezt figyeled? - vágtam közbe ismét, most értetlenül összeráncolva a szemöldököm, mire Slash csak elröhögte magát, és ujjai közé fogva egy hajtincsemet megint játszani kezdett vele.
- Először nem figyeltem, mert Duff minden picsával ezt csinálja, de kurva nehéz nem észrevenni, amikor mellettem ül, és konkrétan nem tud megülni a seggén.
- Igen? - kérdeztem vissza halványan elmosolyodva, és a nap erős fényétől hunyorogva pislogtam az ég felé. Rohadtul zavart, hogy nem tudom, mi folyik éppen a fejemben.
- Ja, és felbasszátok az agyamat ezzel, úgyhogy jó lenne, ha nem cseszekednétek - közölte Slash a tőle megszokott őszinteséggel, aztán még mindig haláli nyugalommal az arcán úgy tett, mint aki befejezte a mondandóját. Én viszont tőlem szokatlanul meglehetősen bizonytalannak éreztem magam - ennyit még egy beszélgetés során sem kérdeztem, mint akkor.
- És mi van Sannával? - törtem meg a csendet egy újabb kérdéssel - szinte éreztem, hogy már a csaj említéséte is összeszorul a gyomrom. Mióta vagyok ilyen gyámoltalan?
- Vele az van - kezdett bele Slash, mire egyre kíváncsibbá válva fordítottam felé a tekintetem, ő pedig csak felfelé bámulva elröhögte magát, és úgy folytatta. - Hogy dögös.
Megforgatva a szemem nevettem fel én is, aztán kisöpörve az arcomból egy zavaró hajszálat fészkelődtem kicsit, hogy jobban kényelembe helyezzem magam Slash ölében.
- Szóval nem is szereti?
- De, biztos szereti. Döngetni.
Hitetlenül röhögtem el magam újból, aztán a göndör felé fordítva az arcom elkaptam a tekintetét, és jelentőségteljesen elhallgattam. Nem tudtam, a srácok mennyire bírják Sannát, és őszintén megvallva nem is érdekelt túlságosan, de segített volna, ha tudom, hogy mondjuk ők is utálják. Például.
- De te dögösebb vagy - szólalt meg az övébe fúródó tekintetem hatására Slash, mire elvigyorodva kaptam el róla a tekintetem - nem kifejezetten ilyen kijelentésre vártam, de tökéletesen megteszi.
- Köszönöm - pillantottam felé igazán hálás tekintettel, mire helyeslően bólogatni kezdett. Végre kizökkenve a nemrégi bizonytalan állapotomból elfojtottam az arcomra kiülni készülő gúnyos mosolyt, és újra komoly arckifejezéssel Slash felé pillantva folytattam. - De tudom, amúgy.
- Oh, gondoltam - vonta fel a szemöldökét Slash felröhögve, mire belőlem is kitört a nevetés, a bongyor hajú meg vigyorogva támaszkodott fel fél könyökére, és tenyerében megtámasztva a fejét figyelt pár másodpercig. - Ha ez megnyugtat, én szívesebben meghúználak téged, mint azt a csajt.
- Milyen csajt?
- Sannát.
- Ja - biccentettem, aztán hirtelen elröhögve magam emeltem meg az arcom Slash felé. - Frankón?
- Aha.
- Köszönöm, tényleg nagyon kedves - ráztam meg egy pillanat erejéig nevetve a fejem, aztán visszahajtva Slash ölébe inkább a felsőjéről lógó cérnaszállal kezdtem játszani. A vicces inkább az volt, hogy tényleg jólesett ez az apró kis bók - már ha ezt amúgy bóknak lehet nevezni.
- De komolyan, akármikor - törte meg újra a csendet Slash a témánál maradva. -, vagy akárhol kurvára szívesen meghúználak.
- Oké, köszi - pillantottam felé olyan "jó, elég" tekintettel, de a göndör nem igazán figyelt - engem bámult a pár szemébe hulló hajtincse mögül, de nem hiszem, hogy hallotta is, amit mondok.
- Frankón, olyan keményen megdö...
- Oké, oké, elég! - kaptam a kezeim automatikusan a fülemhez kiabálva, mire Slash elröhögte magát, én meg megbizonyosodtam róla, hogy tényleg abbahagyta. Néha nem érzi, hogy hol az a bizonyos határ. - Kösz.
Újra csend támadt, amit csak az eddigi gyerekzsivaj és szokásos parkbeli háttérzaj kísért - már kiszállt minden álmosság a szememből, de szívesen heverésztem volna még egy kis ideig a fűben fekve. Csak hogy Slasht az előző másodpercekben kissé túlságosan is elvitte magával a fantáziája, és lévén még változatlanul az ölében feküdtem, a vállamon és a farmerjén keresztül is éreztem - ennek meg is lett a hatása. Akár tehet róla, akár nem.
- Légyszi ne - szólaltam meg halkan, aztán akaratlanul is kitört belőlem a röhögés - Slash tulajdonképpen egyáltalán nem volt zavarban, csak velem együtt röhögve figyelte, ahogy gyorsan felpattanok, és megállíthatatlanul nevetve megrázom a fejem. Már hozzászokhattam volna az ilyen és ehhez hasonló, abnormális helyzetekhez, de nem.
- Figyelj, nem tehetek róla. Az ölemben feküdtél - kezdett Slash röhögve a mentegetőzésbe. Nem hiszem el, hogy lehet ilyen?
- De ne már - nevettem továbbra is hitetlenül járkálva fel-alá, aztán úgy döntöttem, igenis ő érte a hibás. - Miért hoztad szóba?
- Én miért hoztam szóba? A kibaszott ölemben feküdtél.
- Te beteg vagy - ráztam meg a fejem ismét egy pillanatig elhalkulva, aztán újra érezve a helyzet abszurdságát megint elröhögtem magam, és gondolva egyet Slash bringájához léptem. - Itt is hagylak.
- Na azt próbáld meg - tápászkodott fel rögtön Slash a földről, mire gyorsan felpattantam a vadiúj bmx-re, és a pedálokra lépve azonnal tekerni kezdtem. Egy másodpercig visszapillantottam Slashre, aki káromkodva ragadta meg a fűben heverő, régi biciklit, és kapkodva magát azonnal a nyomomba eredt.
- Na mi van, nem kell? - kiáltottam hátra hangosan felnevetve, és kissé felemelkedve a bringa üléséről még jobban felgyorsítottam, ahogy a park kavicsokkal leszórt útjára értem. Slash röhögve követett, és bármennyire is volt ócska az a bmx, szélsebesen száguldva tartotta az iramot. Ha akartam se tudtam volna visszafojtani az arcomra kiülő hatalmas vigyort - nem csak szabadnak és gondtalannak éreztem magam abban a pillanatban, tudtam jól, hogy valami más miatt is megremegett a szívem hirtelen boldogságában. Még ha akkor nem is gondoltam rá közvetlenül - csak összeröhögtem a mellettem elsuhanó Slash-sel, aztán kiszáguldva az utcára felvettem vele az iramot, és újra megindultunk a Sunset Strip felé. Tudtam, hogy nem változott semmi, mégis önkéntelen boldogsággal töltött el a gondolat is, hogy éppen egy punk vár ránk valahol a Hollowayen. Csak ez az apró gondolat is.
Szia!
VálaszTörlésBlogunkon meglepetés vár! :) http://lukehemmings--98.blogspot.hu/p/dijak.html
Köszönöm szépen! :) ❤
TörlésDrága Rose!
VálaszTörlésNa ehhez a részhez is megérkeztem,és imádtam.
Nagyon tetszett az a kis jelenet Slash és Zoe között és bevallom kicsit izgultam,hogy legyen köztük valami,de közben nagyon érdekel mi lesz Duffal és Zoeval.Remélem lassan rendeződnek köztük a dolgok.
Már nagyon várom a következő részt,kezd minden egyre izgalmasabb lenni.
Csak így tovább!
Puszi:Abby
Drága Abby!
TörlésNagyon örülök, hogy tetszett ez a rész, próbáltam kicsit többet megmutatni Zoe és Slash kapcsolatából is. Remélem, a következőket is izgalmasnak találod majd, mindenesetre mindenképp várom a véleményed!🙊❤
Puszi, Rose
Aaaah. Itt vagyok. Megérkezett a jó öreg Anett is. :3 😊
VálaszTörlésMár hiányoltam a hosszú Slashes részeket. A történet közepétől kezdve reménykedem abba, hogy valami történni közöttük. Egy csók, vagy valami édes párbeszéd - bár Slashnél szerintem ez volt az édes. :D
Zoé egy kurva tökös csaj. Szinte a legjobb barátnőmnek érzem.
Whah, meghülyülök. ÚJ RÉSZT GYORSAN!
Imádlak. ^^ Anett
Drága Anett!
TörlésIgen, ez nála szerintem már édesnek számít :D Nagyon örülök, hogy tetszett, és hogy Zoet is ennyire szereted! Úgy örülök, hogy sikerült olyanra formálnom a karakterét, ami szerethető is❤ Mindig próbálok sietni, csak hogy olvashassam a kommented^^ mindenképp várom a véleményed a kövihez is!
Ölellek, Rose❤
Kedves Rose!
VálaszTörlésMár nagyon régóta olvasom a történetedet, és sajnos csak most jutottam el idáig, hogy írjak is neked. Szerintem fantasztikus, ahogyan írsz és nagyon nagy tehetséged van hozzá. Hihetetlenül jó lett ez a rész is, mint a többi. Siess a kövivel, nagyon várom!!!:3
Whatsername.xx
Drága Whatsername Girl!
VálaszTörlésNagyon szépen köszönöm, mindig örülök az új olvasóknak, és boldog vagyok, hogy tetszik is a történet!❤ Remélem, a következő részek is legalább ennyire tetszeni fognak!
Ölel, Rose