II. rész 5. fejezet

Drága Gunnerek!

Úgy érzem, már el sem kell kezdenem a szokásosat, mert tudjátok, hogy mekkora idióta vagyok. Konkrétan nem tudom, hogy írjam le, de rohadtul sajnálom, hogy mindig egy fél életbe telik, amíg végre leteszem a seggem a gép elé, és végre valahára a részt is kirakom. Nem hibáztatlak Benneteket, ha már le is mondtatok rólam, de még itt vagyok, és tervezni is maradok :D Ha még olvastok, nagyon köszönöm, hogy itt vagytok nekem, és leírhatatlanul hálás vagyok a türelmetekért! Viszont ahogy már korábban is megfogalmaztam - akármennyien is vagyunk, vagy leszünk a végére, én befejezem ezt a történetet, az utolsó rohadt kis szóig. Úgyhogy még egyszer hatalmas köszönet♥ Légyszi ne utáljatok.

Puszi, ROSE

 

YOU AIN'T SEEN THE WORST YET

 

1985. szeptember 28. du. 8:23 8^th Los Angeles Street Scene, Hollywood

- Köpj vissza, ember, adj nekik! - ordítottam túl röhögve a két szám között felharsanó közönségzajt, mire Slash szintén elröhögve magát kisöpörte a szeméből izzadtságtól nedves hajtincseit, és lenyelve a majd' fél liter sört gyorsan visszanyomta a kezembe az üveget. Fél kezével még ezalatt is óvatosan tartotta a nemrég vett Gibsonját, amit életében először használt a Gunsszal színpadon.
- Rohadt punkok - kiáltott vissza a göndör vigyorogva, aztán még utoljára lehajolt a színpad széléről, hogy egy gyors mozdulattal összeborzolja a hajam, és azzal a lendülettel már pattant is vissza a reflektorok éles fényébe. Egy pillanat múlva már fel is dübörgött a hangfalakból a Shadow of Your Love, a nagyrészt agresszív punkokból álló tömeg pedig még hatalmasabb őrjöngésbe és pogózásba kezdett. Nevetve pillantottam ki a hangfalak takarásából - hihetetlen mennyiségű ember gyűlt össze aznap este a Street Scene-en. A srácok nyolckor kerültek színpadra, holott fél hatra voltak bejelentve, úgyhogy a nézőközönségük majdnem egészét a Rotten Flamest váró, türelmetlen punkok tették ki - a nagy részüket megfogta a Guns dobhártyaszaggató sodrása, de voltak páran az első sorokban, akik igazi utcai suttyók módjára köpködték a színpad szélén játszó Slasht. Szórakoztató volt, egy idő után pedig már Slash is visszaköpködött rájuk, úgyhogy tulajdonképpen végigcsatázta a koncertet az előtte lévő kis turhahadsereggel. Nem kevés mennyiségű alkohol volt bennem, ennek ellenére a srácok zenéje csak még jobban felhergelt - úgy éreztem, képes lennék abban a pillanatban felugrani a színpadra, és két kézzel törni-zúzni mindent, ami elém kerül. Még mindig álomszerűnek éltem meg az egész koncertes dolgot - Axl hangja csak úgy visított a fülembe, a dobok még a földet is megremegtették, a gitárok ereje meg majdnem ellökött a színpadtól. Több, mint hétezer ember tombolt körülöttem, az ég már teljesen besötétedett, a reflektorok pedig vakítóan villogtak a fülsüketítően hangos zene mellé. Minden vágyam az volt, hogy végre én is felkerüljek a színpadra, és zenélhessek - hiszen ezért dolgoztunk olyan rohadt sokat az elmúlt napokban.
Közel egy hét alatt több balhéba keveredtem a Rotten Flamesszel, mint valaha eddigi életemben. Toddot nem kevesebb, mint négy alkalommal veszítettük el teljesen, és mindannyiszor Jamie-vel együtt találtunk rá valami ribanc vagy díler lakásán teljesen szétesve és valamilyen szarral kevert heroinnal belőve. Jamie-nek tizenhét éves létére hihetetlen erős az idegrendszere - minden egyes alkalommal csak a nyakába vette Toddot, velem együtt lecipelte az utcára, és addig pátyolgatta, amíg ki nem józanodott annyira, hogy járni tudjon. Patrickkel egyetlen egyszer mentem el inni valami észak-hollywoodi kocsmába - na aznap este egy óriási verekedésbe kerültem, aztán Patrick eltörte valami gyökér orrát egy székkel, úgyhogy menekülni kényszerültünk. Ezután kiderült, hogy Észak-Hollywood nem a legbiztonságosabb hely a városban, és ha nem vagyok józanabb, mint általában, talán meg is szurkál egy elmebeteg, csóró kis tolvaj. Jamet három napig bújtattam a zsaruk elől a Clarkon, mert kokainterjesztésen kapták, úgyhogy egy ideig Mike mellett egy másik idegtépő tizenhétéves gyereket kellett elviselnem a lakásomon. Ezek után már tényleg csak az Empire Studios hátsó bejáratának lépcsője alatt éreztem teljes biztonságban és nyugalomban magam - amint azonban hiányolni kezdtem a srácok hülyeségeit, rögtön fel is tűnt Slash vagy Duff, és hívtak, hogy nézzem meg, ahogy Danny végigrohan pucéran a Stripen, vagy hogy Steven lopott egy hordozhatós tévét valami csaj lakásáról, és menjek meccset nézni, vagy esetleg csak simán nem akarom-e meghallgatni a próbájukat. Szerettem a Flamesszel zenélni, de a Guns próbáira járni szinte isteni felüdülés volt. Napról napra egyre jobban imádtam, ahogy zenélnek, imádtam nézni, ahogy szinte tudtukon kívül dobnak össze dalokat, mintha olyan természetes dolog lenne - és nem utolsó sorban imádtam azt az életérzést, ami körüllengte őket. Szó szerint elvesztettem az időérzékem, amikor velük voltam, és bár ez megmagyarázhatatlannak tűnik, de egyszerűen csak biztonságban voltam köztük. Még akkor is, amikor alkalmanként ment az üvegdobálás, az ajtócsapkodás, voltak rendőrségi látogatások, néha hatalmas ordibálások és azt követő még hatalmasabb röhögések. Akármennyire is szétcsúszott életet élhettünk, jó volt néha Duff karjaiban fekve ébredni, gitárral a kezemben és a srácok idióta kalapjaival a fejemen elaludni a próbaterem ütött-kopott kanapéján, és kimászni az épület tetejére cigizni, hogy ne maradjak le a napfelkeltéről és a gyönyörű, mocskos hollywoodi élet ébredéséről. Szinte észre sem vettem, mennyire megváltoztak a dolgok egyetlen hónap alatt - a Street Scene színpada mellett állva viszont éreztem, ezek a srácok hihetetlen dolgokat hoznak össze.
Néha el-elhomályosodó tekintetem most Duffra tévedt, aki teljesen belefeledkezve a Heartbreak Hotelbe, most lehunyt szemekkel pengette a húrokat - ujjai mintha teljesen maguktól táncoltak volna a hangok között, egyetlen elcsúszás nélkül. Tincsekbe tapadt, kócos, még a koncert előtt sörrel leöntött haja a feje minden egyes ütemes mozgására az arca elé hullott, lába néha ritmusra járt, néha pedig őrült módjára ugrált a rengeteg kábel és hangszer között. Hirtelen dobbant egy erőteljeset a szívem, amikor kisöpörte a haját a szeme elől, és a reflektorok fényében az arca is előtűnt - kissé megijedve magamtól inkább elkaptam a tekintetem, és felhajtottam a kezemben lévő üveg alján maradt sört. Tudtam, hogy már csak kis idő kérdése, és mi is színpadra kerülünk - az izgalom erőteljesen szorította a gyomromat, hiszen ez volt a legelső nyilvános fellépésem a Flamesszel. Egy pillanatra megint rámtört a vágy, hogy gyorsan keressek egy csendesebb helyet, ahol eltüntethetem a zsebemben maradt kevéske kokót is, de alkalmam sem volt rá, és az agyam is ellentmondott. Ha valamit, hát ezt most nem szúrhatom el.
- Jam? - röhögtem el magam hirtelen, amint egy semmiből mögöttem termő, magas srác lehajolt, és egy könnyed mozdulattal a nyakába vett. Az eddig elfogyasztott piától megszédülve meginogtam kicsit, mire Jamie felnyúlva megragadta a kezem, hogy le ne essek. Behajolva elé kisimítottam az arcából kócos haját, hogy biztos legyek benne, Jamie az - nem is tudtam volna mással összetéveszteni azt a mindentudó, fültől fülig érő vigyort és a pofátlanul csillogó szempárt. - Na mi van?
- Tíz perc és odabaszunk nekik - vigyorgott halkan, mégis értettem minden szavát - a még mindig hangosan kiabáló közönség zaja ellenére is. Olyan magasból még jobban kiláttam a színpad mögül - elképesztő volt az embertömeg, ami úgy mozgott és ugrált ritmusra, mint a hullámzó tenger. Ahol mi álltunk, sötét volt, odakint viszont csak úgy villogtak a fények, amik néha meg-megvilágították a dobok mögött őrültködő Steve-et, a közönség első soraira köpködő Slasht, vagy a gitárját rázó Izzy-t. Akkor nem találtam különleges látványnak, de nem véletlenül égtek bele ezek a képek örökké az emlékezetembe.
- Tíz perc - ismételtem kis fáziskéséssel, mialatt a színpadon a srácok az Elvis-szám utolsó akkordjait játszották. Mindjárt. - Ezek miattunk vannak itt, Jamie.
- Szokj hozzá, kicsicsillag - nevette el magát hangosan Jam, le sem véve izgatottan csillogó szempárját a többezres közönség előtt ugráló srácokról. Sejtettem, hogy ugyanannyira vágyik már fel a színpadra, mint ahogy én is - régen nem játszottak már közönség előtt basszer hiányában, úgyhogy most mindannyian keményen oda akartak vágni a lelkes punkoknak.
- A Country Clubban is játszunk, úgyhogy tartalékoljatok egy kis nyálat későbbre, faszfejek - röhögött bele a mikrofonba Slash, ahogy felhangzottak az utolsó hangok, mire a tömeg óriási őrjöngésbe kezdett. Önkéntelenül is elvigyorodtam a hallottaktól - az emberek majdnem olyan hangosan üvöltöttek, mint amilyen hangosan a zene dübörgött a hangfalakból. Úgy tűnt, imádták a Gunst. Ezek a srácok képesek voltak a szinte patkányokkal élő, legmocskosabb punkokat is levenni a lábukról.
- Tizennyolcadikán a Country Clubban játszunk - szólt bele Axl is kissé fáradtan vigyorogva a kezében lévő mikrofonba, aztán halkan felnevetett a közönség túlszárnyalhatatlan őrjöngésén, és miközben Steven kiugrott a dobok mögül, még utoljára rikoltott egyet, csak hogy mindenki tudja, kik is vannak a színpadon. - Ez volt a Guns N' Roses. Jó éjt!
Jam az izgatott mocorgásom hatására kérés nélkül is levett a nyakából, mire szorosan mellé húzódva vártam, hogy a srácok végre leugráljanak a színpadról. A fények ellágyultak, a tömeg viszont törhetetlenül tombolt - elsőként Axl ért földet mellettem egy széles vigyorral a fején, aztán miután bizonytalanul felegyenesedett, automatikusan magához ölelt, ahogy mellé léptem. Hihetetlen gyorsan és erősen vert a szíve, szó szerint éreztem, milyen elmondhatatlanul boldog - csak akkor láttam ilyennek, amikor zenélhettek.
- Fasza volt - vigyorogtam a füléhez hajolva, mire elnevetve magát kimerülten magához szorított kicsit - benne sem kevés alkohol dolgozhatott, de ez egyáltalán nem látszott a fellépésén. Sosem akarta elveszíteni a mértéket koncertek előtt, még ha néha egyébként sikerült is.
- Zoe! - hallottam a hatalmas zajon túl egy kiáltást magam mögül, mire elhúzódva Axltől hátrakaptam a fejem. Jamie szinte azonnal elindult a hangfalak és dobozok közt megjelenő Patrick felé, nekem viszont kellett pár másodperc, hogy felfogjam, mi történik. Pat a magába döntött másfél liter vodka ellenére is idegesnek tűnt, és bár már a hangoláshoz kellett volna készülnünk, Todd nem volt vele. Nem jót sejtek. - Gáz van.
A szívem kihagyott egy ütemet az agyamon hirtelen átcikázó milliónyi, rosszabbnál rosszabb gondolatoktól. Némán kibontakoztam Axl öleléséből, aztán gyorsan szedve a lábaimat követtem a szintén futásnak eredő Jamet és Patricket. Útközben nekimentem egy-két hangosan vihorászó csajnak meg technikusnak, de szó nélkül botladoztam tovább. Szédültem, a fejembe zúduló vér miatt csak tompa zúgást hallottam, és elsötétült a tekintetem, de olyan gyorsan lépkedtem, ahogy csak tudtam - egy üresebb területre kiérve értem csak utol Jamet, amíg Pat előre sietve mutatta az utat. Kikerültünk pár hangos punk arcot, aztán Patrick példáját követve lelassítottunk egy külön álló, redvás falú mosdóépülethez érve. Minden érzékem eltompult a megugró vérnyomásom hatására, és szó nélkül belöktem a Patrick által mutatott ajtót, aztán automatikusan lerogytam Todd mellé, és megragadtam a vállát, hogy kicsit felém forduljon. A gyéren pislákoló lámpák fényében is látszott, hogy fehér pólója foltokban véres, a haja ziláltan lógott az arcába. A vécé előtt térdelt, és a borzasztó látvány mellé elkeserítő hang is társult - iszonyatos köhögőrohama volt, és mivel folyamatosan köpte a vért, azt sem tudtam, éppen hányt-e vagy sem. Hörögve próbált levegőhöz jutni, amíg felém emelte kissé az arcát - fekete hajtincsei eltakarták kissé, de még így is szíven ütött a vérben forgó tekintete és az odaszáradt vértől vöröslő orra és arca. Az agyam gyors pörgésbe kezdett, mert bár kedvem lett volna kiborulva elfeküdni az apró, koszos kis mosdó padlóján, villámgyorsan tenni kellett valamit.
- Hozz vizet - törtem meg a csendet, mire Jamie feleszmélve az első látvány okozta sokkból kivágódott az ajtón és hangos cipőcsattogással azonnal villámgyors rohanásba kezdett. Közelebb térdelve a szinte fuldokló Toddhoz remegő kézzel végigsimítottam a hátát, hátha sikerül lenyugodnia, de egyelőre bepánikolva kapkodott oxigén után - nagyrészt viszont csak vért lélegzett be. Tehetetlenül fészkelődtem, óvatosan átkaroltam a köhögéstől erőteljesen rázkódó hátát, de nem éreztem, hogy ettől kicsit is lenyugodott volna. Elszorult a torkom tehetetlenségemben - egyszerűen borzasztó volt látni és hallani a szenvedését. - Todd, nyugodj meg.
- Meg fog fulladni - motyogta idegességtől remegő hangon Pat az ajtóban állva - a messzebbről hallatszó vidám zajok és dübörgő zene ellenére is tisztán hallottam minden szavát. Felé emeltem az arcom - ami egyébként hasonlóan halálsápadt lehetett, mint amilyen az övé is volt -, és remegő kézzel elsöpörtem a szemembe lógó hajtincseimet. Szó szerint fogalmunk sem volt, mit tegyünk, mert miközben azon járt az agyam, hogy meghalhat vagy sem, Todd kétségbeejtően kapkodott a levegőjéért - a felőle hallatszó hörgések hatására könnybe lábadt a szemem, és idegesen fészkelődni kezdtem. Éreztem, hogy sírni fogok - mert fogalmam sincs, mit csináljak, miközben Todd a szemünk láttára fog meghalni.
- Todd - szólaltam meg magamra erőltetve egy kis higgadtságot, aztán megpróbálva elfojtani a teljes testemben való remegésemet átöleltem őt, és óvatosan a hátára hajtottam a fejem. Erőtlenül támaszkodott karjaival a vécén, feje lefelé lógott, de egész testében rázta őt a borzasztó köhögés. Tudtam, hogy minél jobban pánikol, annál rosszabb lesz, de máshogy nem tudtam lenyugtatni - magamra is haláli nyugalmat kellett erőltetnem. - Semmi baj. Nyugodj meg, nem lesz semmi baj. Hallod? Todd, érted?
- Itt a víz - fékezett le hirtelen fújtatva az ajtóban Jamie, mire a majdnem teljes homály miatt szinte látatlanban kikaptam a kezéből a bontott ásványvizes palackot, és öntöttem egy kevés vizet Todd ijesztően remegő fejére. Halálra voltam rémülve - tényleg bőgni volt kedvem, de megpróbáltam menteni a menthetőt. Nem akartam, hogy megfulladjon. Borzasztó érzés kerített hatalmába, ami egész eddig ismeretlen is volt. Láttam, ahogy haldoklik.
- Semmi baj - ismételtem sokadszorra halkan - számomra is meglepő volt, mennyire higgadt volt a hangom, de úgy tűnt, használ is valamit. Todd ritkábban kezdett köhögni, néha kifejezetten mély levegőt vett, ami után újra rájött egy borzalmas roham. Kétségbeejtően sok vért köphetett, de a rengeteg vér látványa valahogy nem érdekelt - csak élje túl. - Nyugodj meg, hallod? Itt vagyunk, semmi baj. Semmi baj nem lesz.
Körülbelül három perce nyomoroghattunk abban az apró fülkében, de egy örökkévalóságnak tűnt, amíg Todd teljesen le nem nyugodott. Remegett, mint a nyárfalevél, minden erejét elveszthette, de a köhögőroham abbamaradt. Csend telepedett ránk, mire meghallottam a háttérből szűrődő tömeg zajait. Nem érdekelt már, hogy színpadra kerülünk-e vagy sem, csak hogy ne haljon meg. Kissé hörögve, de mélyen vette a levegőket, majd erőtlenül megemelte a fejét - elengedtem ölelésemből, aztán még mindig erősen remegő kézzel felé nyújtottam az ásványvizes palackot, mire szó nélkül kivette a kezemből, és a fogához koccintva jó nagy kortyot húzott belőle. Kicsit köhécselni kezdett, aztán a sarkára ülve felénk emelte az arcát. Az orrából még szivárgott a vér, ami nemcsak beterítette a fél arcát, de a nyakán végigfolyva a pólója egy részét is eláztatta. Életben volt, de engem még mindig a hideg rázott - Jamie és Pat is haláli csöndben álltak az ajtóban, szinte megmozdulni sem mertek.
- Ez mi a franc? - szólalt meg még egy apró köhécselve, szokásosnál is mélyebb hangján, mire egy pillanat alatt kiszakadva a haláli hangulatból Jammel együtt halkan elröhögtem magam. Todd fekete hajtincsei az arcába hullottak, de még a félhomályban is látni véltem a vértől pirosas fogainak villanását. Vigyorgott.
- Víz - vágta rá Jamie hitetlenül megrázva a fejét, de nem tudta visszafojtani az arcára kiülő, megkönnyebbült mosolyt. Fogalmam sem volt, mit érezzek - persze örültem, hogy Todd nem fulladt meg a saját vérében, de legszívesebben addig vertem volna, ameddig mozog. Még a szívem is rémülten remegett az előbbi kisebb sokkhatástól, ő meg csak vigyorog, mintha olyan megszokott lenne nála ez a halálközeli élmény. Hogy lehet valaki ekkora faszfej?
- Ez undorító - állapította meg Todd a tőle megszokott gúnyos hangsúllyal, mire Patrick fél kezébe temette az arcát, és végül ő is hangosan felröhögött. Akármennyire is furcsa volt, hogy épp három perce a szemünk láttára nyírta ki majdnem magát, Todd véres vigyora láttán belőlem is kibukott a nevetés. Kívülről brutál szürreálisnak tűnt volna a helyzet, de így történt - Todd majdnem teleköpte a vérével a vécét, mi meg ott röhögtünk mellette a mocskos padlón ülve, vagy az ajtófélfának támaszkodva. Még mindig nem voltam teljesen magamnál, és az érzékeim is visszatompultak kissé - de a gyomromat szorító halálfélelem egy pillanat alatt feloldódott. Jamie erőtlenül nevetve lerogyott a földre, aztán a fejét hátrabillentve az ajtófélfának támasztotta - abba sem bírta hagyni a röhögést. A gondolataim összekavarodtak, és bár fogalmam sem volt, miért, de ez az egész abszurd helyzet vigyorgásra késztetett. Feketén alvadó vérben ücsörögtünk a padlón, hátunkat az állott szagú, mocskos falnak vetve, Todd meg még mindig levegő után kapkodva próbálta visszafojtani a röhögését, és igaz, hogy egyikünk sem volt józan, de ez volt az igazi, nagy Rotten Flames-pillanat. Ez a Rotten Flames.
Fogalmam sincs, ezután hogyan keveredtünk vissza a színpad közelébe, de Todd a maradék vízzel nagyjából lemosta az arcára száradt, szinte fekete vért, mi meg valahogyan kézbe kaptuk a technikus arcoktól a gitárokat, és goromba sürgetéssel fel lettünk zavarva a színpadra. Nem voltam még teljesen kijózanodva, így enyhén megszédülve pillantottam még körbe a srácokat keresve, de egyikük sem volt ott - visszakapva a fejem az előttem kábelekben botladozó Jamie felé, kissé meginogva felugrottam a színpadra, és hunyorogva eltakartam a szemem a retinámat égető reflektorok éles fénye elől. A fülem újra zúgni kezdett, ahogy kissé lelassult felfogással végignéztem az előttünk felüvöltő tengernyi emberen - teljes erejükből, kivehetetlenül ordibáltak, néhányan már most őrült módjára ugráltak. Sötétben voltak, de mintha minden egyes szakadt kinézetű, lázadó és hangos punkot tökéletesen ki tudtam volna venni a tömegben - nekünk őrjöngtek, azért őrjöngtek, hogy zenéljünk. Újra elfogott az ismerősen bizsergető érzés - értünk vannak itt. Pat szinte fellökte Toddot a színpadra, amíg Jam gyorsan behangolt, és rendbe rakta a dobokat is. Én még oldalra kapva a fejem ismerős arcot kerestem a hangfalak mellett, de senki nem állt ott. Nem láttam őt sehol.
- Lépj oda nekik, kislány - hallottam közvetlenül a fülem mellett Todd mély hangjának morgását, ahogy a színpadi reflektorok erős fénye elgyengült, és alig pislákolva csak az előttünk elterülő embertömeg körvonalait világította meg - elkapva a fejem válasz nélkül lehunytam a szemem, és kizárva mindent mély levegőt vettem. Nem érdekelt, hogy a hajam kócosan, tincsekbe tapadva hullik az arcomba, hogy a bőrdzsekim félig lecsúszott már a hátamról, vagy hogy a közvetlenül előttem tomboló punkok szinte felborították a fából tákolt színpadot a hatalmas erejükkel. Kicsi nyugalom támadt a közönségben is a fények elhanyványulásával - végigsimítottam Duff Fenderjének nyakán, és csukott szemmel vártam a konferálást.
- Oké - szólt bele a mikrofonba Todd mosolygós hangjával, mire kisebb mozgolódás támadt a tömegben. Senki meg nem tudta volna mondani, hogy a srác majdnem megfulladt a saját vérében éppen tíz perccel ezelőtt - senki nem rótta fel egy ilyen bandának, ha szakadt és véres cuccokban álltak színpadra. Ugyanis mindenki leszarta. - Ez itt a Rotten Flames.
A tömeg kisebb őrjöngésbe kezdett, mire önkéntelen mosoly szökött a számra, és ujjaim már automatikusan a kezdőhangokra csúsztak a fekete basszgitár húrjain. Jamie szorosan mellettem megállva a színpad legszélén a közönség felé üvöltött, csak hogy ennél is jobban felhergelje őket - mikrofon nélkül is szinte végigsöpört a hangja a nézők fölött.
- Basszátok meg!
- Ez itt a kibaszott Rotten Flames! - rikított bele újra a kezében tartott mikrofonba Todd, mire a nézőtéren ácsorgó punkok végre megmozdítva a seggüket óriási tombolásba kezdtek - Pat alig hallhatóan beszámolt, mire egyetlen csapásra, maximum hangerővel csaptunk a húrok közé, Todd elképesztően dobhártyaszaggató sikoltása pedig megrázta az egész nézőteret. Éreztem, hogy lélekben már a föld felett visz a zene legalább egy mérfölddel - és ettől kezdve egyre őrültebbé és őrültebbé vált körülöttem minden.

1985. szeptember 28. du. 11:07 Sunset Strip, West Hollywood

- Nem, kösz, én itt most lécelek - ráztam meg a fejem Jam felé fordulva, mire pár pezsgőtől nedves hajtincs hullott az arcom elé. Jamie megvonva a vállát elvigyorodott, aztán némán átölelt búcsúzásképpen. Elmosolyodva pillantottam a válla fölött a mögötte vidáman kurjantgató Todd felé, akit az erősen tántorgó Patrick követett. Egészen a Stripig felsétáltunk a Street Scene-ről, miközben már véglegesen besötétedett - csak a fehéren pislákoló utcalámpák, az üzletek még égő neonfeliratai és a forgalmas úton járó temérdek autó fényszórója világította az utunkat. Még korán volt a seggrészegen való randalírozáshoz, ugyanis a szokásosnál is több ember járt-kelt a Sunseten, hangoskodó és szinte hömpölygő tömeget alkotva. Még magam is alig hittem el, de el voltam fáradva - a koncert után egy csapásra tört rám az álmosság és a kijózanodással járó fejfájás. Az egyetlen dolog, amit abban a pillanatban szerettem volna, az egyedüllét volt.
- Vigyázz rájuk - szorítottam magamhoz fél karral Jamet a nyakánál fogva, mire halkan elröhögte magát, aztán elengedett az öleléséből, és sarkon fordulva a röhögőgörcstől fuldokló Pat és Todd felé vette az irányt. Odaérve szinte egyből erőteljesen meglökte Patricket, mire ő megtántorodva a földre esett - útközben beszólhatott valamit Jamnek, én mindenesetre a kimerültségem ellenére sem bírtam megállni nevetés nélkül. Magamhoz szorítva Duff gitárjának tokját megfordultam, és egy pillanat alatt elvegyültem a még forgalmas Sunset Strip tömegében. Ilyenkor nyugodtnak éreztem magam, mert akármennyire is hangos, fényes és mocskos volt az a város, végre megtaláltam benne a helyem. Persze abban a pillanatban mindenen járt a fejem, csak nem ezen - a Rainbow neonjai alá érve lelassítottam, és kissé bizonytalanul az ajtó felé lépve megálltam. A srácok egészen biztosan itt vannak, még korán van ahhoz, hogy lelépjenek. Slash már így is száz, hogy az asztalra borulva alszik, Axl csak folyamatosan nevethet azon a mély hangján, és Adriana már biztos az asztalon táncol. Steven talán most kivételesen nem szedett fel egy újabb csajt, de Izzy mellett tuti ott vedel Desi is. Duff meg... Ő éppen öntheti magába az összes vodkát, amit az asztalon talál, aztán röhögőgörcsöt kaphat Slash egy teljesen érdektelen poénján, amit általában nem viccnek szán, de azért nevetünk rajta. Vagy talán egy lelkes rajongóját egyensúlyozza az ölében. Ki tudja.
- Á - ráztam meg a fejem magam elé morogva, aztán feleszmélve pillanatnyi elbambulásomból félrelöktem a bemenni szándékozó, beszólogató faszikat, és vissza sem nézve törtem tovább az utat a zsibongó tömegben. Tényleg csak egyedüllétre vágytam, pedig általában nem hogy nem zavar mások társasága, de szeretem is - most viszont ismeretlenül szomorkás érzés kerített hatalmába, és még az okát sem tudtam. Kijózanodott fejjel, kócosan az arcomba hulló hajkoronával, kiszáradt torokkal és ólomsúlyú lábakkal próbáltam a lehető leggorombábban ellökdösni magam elől szegény elém tévedőket, aztán a Whisky mellett befordultam a szűk kis sikátorba, és figyelmen kívül hagyva a falnál smároló párocskákat a végéhez caplattam. A Whisky tetejére vezető rozoga létra alá betoltak egy szemetes konténert, valamiféle megelőzképpen - mintha ezzel megakadályozhatták volna, hogy felmásszak rá. Feldobva a gitártokot a szemétkupac tetejére én is feltornáztam magam utána, aztán a vaksötétben átlépkedve a tengernyi üres üvegen és rothadó hulladékon a vállamra vágtam a gitárt, hogy egy másodperc alatt felmászhassak a veszélyesen csikorgó létrán. Odafent semmi nem volt, csak néhány elhajigált üveg, teljes sötétség és csend. Felegyenesedve közelebb sétáltam a széléhez, és óvatosan lefektetve a földre Duff gitárját felcsillanó tekintettel néztem körbe - hihetetlen volt a látvány, ami elém tárult. Még abból a magasságból is mindenütt csak neonfényeket, villanásokat és nyüzsgő tömegeket láttam, amik nagy zajt csaptak ugyan, de odafent ebből és a távoli mentőautó szirénázásából csak kevés hallatszott. Teljes nyugalom telepedett rám - úgy éreztem most kivételesen pont jókor vagyokk a jó helyen. El sem tudtam volna képzelni megnyugtatóbb érzést, mint lekuporodni a Whisky a Go Go épületének szélére, összehúzni magamon a jó öreg bőrdzsekimet, és rágyújtani az utolsó szál Marlboromra.
- Francba - törtem meg az engem körülvevő csendet morogva - a zsebemből előkotort, halálra gyötört cigis doboz teljesen üres volt. Az utolsó szál Marlboro helyett egy már elnyomott csikk árválkodott az alján - fejjel lefelé fordítva a dobozt a csikk a kezembe esett, mire közelebbről is megnéztem, bár pontosan tudtam, mi az. Alig láthatóan ugyan, de egy D betű volt belekarcolva a papírjába.

1985. szeptember 24. de. 1:13 Whisky a Go Go, Sunset Strip, West Hollywood

- Tessék, neked adom - nyújtotta felém Duff a csikket, miután legalább negyed óráig szorongatta, mire kitört belőlem a röhögés, és hagytam, hogy a tenyerembe ejtse az elszívott szálat. Értetlenül pillantottam fel rá, de teljesen komoly arccal meredt a távolba, figyelve a néhány égve maradt neont, amik az éjjel-nappali üzletek felett égtek. Még nem volt teljesen üres az utca, de alig járt egy-egy autó percenként, és pár hangosan ordibáló részegen kívül gyalogosok se nagyon voltak. Mi odafentről viszont meg-megtörtük néha a Sunset Strip csendjét.
- Minek? - kérdeztem véletlenül az ölembe ejtve a csikket, mire újra halkan felröhögve megpróbáltam újra megtalálni a vaksötétben. Egy teljesen kiürült vodkásüveg állt mellettünk a hideg, koszos betonon, és bár nem voltunk már szomjasak, kifejezetten részegnek sem éreztem magam. Legalábbis nem éreztem késztetést semmiféle önfeledt ugrálásra, táncolásra vagy őrültségre, mint általában. Duff szórakozottan figyelte a szerencsétlenkedésemet egy ideig, aztán félrelökve a kezemet egy pillanat alatt felemelte az ölemből a csikket, és újra a kezembe nyomta.
- Ez neked egyszer baromi fontos emlék lesz - közölte félmosollyal az arcán, de még a jelentősségteljes hangsúlya ellenére sem tudtam komolyan venni. Egy nyomorék kis cigicsikket forgattam az ujjaim között, aminek a papírjába egy felismerhetetlen valami volt karmolva. Duff felé emelve a tekintetem felvontam a szemöldököm, de a vigyorgásomat ha akartam se tudtam volna visszafojtani.
- Tíz perc múlva már nem fogok emlékezni rá, hogy tőled kaptam - mondtam elkapva felcsillanó tekintetét, mire elröhögte magát, aztán leengedve maga elé felhúzott térdeit teljes testével felém fordult. Arcát alig tudtam kivenni szőke, ziláltan össze-vissza meredező hajtincsei mögül, de a szemei alatt húzódó sötét karikákból láttam, rettenetesen fáradt - még mindig mosolygós szempárjából azonban épp az ellenkezőjét tudtam kiolvasni. - Ez csak egy csikk.
- Tedd csak el - erősködött elvigyorodva, mire elrántottam előle a kezem.
- Nem teszek el egy rohadt csikket.
- Nem akarsz rám emlékezni? - kérdezte mostmár felnevetve, és utánam lendülve az ujjaim közt szorongatott használt cigiszál után kapott, de a könyökömre támaszkodva távolabb húztam előle. Hülyeségen ment a vita, mint mindig, de őszintén szólva én sem bírtam már röhögés nélkül.
- Szerintem enélkül is emlékezni fogok rád, de szólj, ha tévedek - ráztam a fejem értetlenül, mire Duff egyetlen pillanat alatt, macskagyorsasággal rám vetette magát, és erősen megragadta a csuklómat. Azon kívül, hogy hanyatt vágódtam miatta a betonon, semmi fájdalmat nem éreztem - a szívem viszont minden előzetes nélkül rákapcsolt, és hihetetlen erővel kezdett verni. - Ne már, hülyegyerek!
- Így már emlékezni fogsz rá - mormogta mosolyogva, miközben a haja az arcomba hullott - az ajkaink alig pár centire voltak egymástól, de a testem hirtelen elgyengülése ellenére sem tudtam visszatartani a nevetésem. Duff sötétben villanó szempárját az enyémbe fúrta, mire szabadon maradt kezemmel a hajába túrtam, és közelebb húztam magamhoz - arcom elkomorult, de tudtam, hogy nem bírom visszafojtani a nevetésemet sokáig.
- Nem - közöltem halkan suttogva, mire Duff hangosan elröhögve magát mellém rogyott a földre, én meg követve a példáját felnevettem, aztán vigaszképpen felé fordultam, és átvetve a karom a röhögéstől rázkódó mellkasán a vállára hajtottam a fejem. Alattunk a beton szinte jéghideg volt, de egyáltalán nem éreztem, hogy fáznék. Duff elhalkulva végigsimított a karomon, másik kezével pedig a hajamba túrt, és óvatosan meghúzva azt kényszerített, hogy felé emeljem a fejem. Csendes mosolygásba váltva bámult pár másodpercig - fogalmam sem volt, hogy ő is így van-e vele, de én egyszerűen nem tudtam betelni az arcának látványával, akármennyi ideig is nézhettem. Szemei vidáman csillogtak még a sötétben is, ami újra erőteljesen megdobogtatta a szívemet - észre sem vettem, hogy egyáltalán múlik az idő, az sem érdekelt különösebben, hogy hol vagyunk. Csak nem érdekelt, és kész.

- Kurva jó - vágtam zsebre a csikket pár másodperc után feleszmélve, aztán fél kezemben összegyűrtem a kiürült Marlboros dobozt, és egy jól irányzott mozdulattal messze a hátam mögé hajítottam. A földre esésének hangját egy pár cipő tompa puffanása is követte, de mire hátrakaphattam volna a fejem, már rám is jött a frász.
- Adjak? - hallottam egy mosolygós, piától rekedt hangot magam mögül, mire halálra válva fordultam hátra. Duff arrébb rúgta az előtte landoló cigis dobozt, aztán kihúzva a kezeit bőrdzsekije zsebéből lassan megindult felém. Szó nélkül visszafordultam a Strip felé, aztán elfojtva az arcomra kiülni készülő hatalmas vigyoromat felkaptam a Duff által ölembe hajított szál cigit, és egy pillanat alatt előkapva az öngyújtómat rágyújtottam. Duff kicsit instabilan ugyan, de lekuporodott mellém a földre, aztán követve a példámat ő is rágyújtott. Az utcáról még mindig felhallatszott a szokásos háttérzaj - emberek beszéltek vagy üvöltöttek, kocsik fékeztek, dudáltak és száguldottak végig a Stripen őrült módjára. - Mit keresel itt?
- Te mit keresel itt? - vágtam rá számítva a kérdésre, aztán elvigyorodva oldalra fordítottam az arcom, és addig álltam Duff tekintetét, amíg újra szólásra nem nyitotta a száját. A feje tetején elcsúszott a kapitánysisakja, a dzsekije alatt fél válláról lecsúszott a póló, de a szakadt farmerjével együtt is teljesen szokványos látványt nyújtott. Szokványosan megugrott a vérnyomásom és majdnem szívinkfartust kaptam.
- Láttalak a Rainbow előtt, de nem jöttél be.
- És nem volt gyanús? - kérdeztem kissé gúnyosan elnevetve magam, mire Duff felvonva a szemöldökét kapta felém a tekintetét újra.
- Ja hogy menjek el?
- Ne - vontam meg a vállam közömbösen mosolyogva, aztán felhúzva magam elé a térdeimet rádöntöttem a fejem, és még jobban elvigyorodva figyeltem, ahogy felröhögve fúj egy füstfelhőt az ég felé. - Itt a gitárod amúgy.
- Kösz - biccentett elhalkulva, és tükörként felvéve az én pózomat szívott egyet az ujjai közt pihenő cigiből. Tekintetét az enyémbe fúrta, a szívem viszont nem tudta eldönteni, hogy ettől megnyugodjon, vagy hihetetlen gyorsaságával a halálomat okozza. Rezzenéstelen arccal bámultam vissza a fel-felvillanó fényekben előtűnő zöld szempárba, és kicsit elforítva a fejem az utca felé fújtam a cigifüstöt. - Kurva nagy voltál.
- Ott se voltál - nevettem el magam halkan, mire Duff értetlenül felvonta a szemöldökét, aztán leütötte a cigije végéről a még parázsló hamut. Azonnal tudtam, hogy a koncertről beszél, de volt egy olyan érzésem, hogy még csak nem is hallotta, ahogy játszunk.
- De igen - közölte komolyan, mire vigyorgásra halkulva álltam tovább a tekintetét. Nem tudtam pontosan, hogy tényleg ott volt-e, hiszen végig kerestem a szememmel, de sehol sem láttam - mindenesetre a pillantásától egészen biztossá váltam benne, hogy igaza van. - Végig.
- Aha - bólintottam hitetlen vigyorral az arcomon, aztán hatalmasat szívtam a kezemben lévő cigiből.
- A harmadik szám végén leültél a színpad szélére - vágta rá Duff elnyomva egy félmosolyt, aztán felemelve a fejét a térdére támasztotta az állát és fújt az ég felé egy füstfelhőt. Halkan elnevettem magam visszagondolva a pár órával előbb történtekre - bár nem tudtam, Duff mit akar ezzel.
- Jó, oké, hiszek neked.
- Aztán egy srác - röhögte el magát Duff figyelmen kívül hagyva az előbbi mondatomat, és újra felém fordulva nevetős tekintettel kapta el az enyémet. - Megfogta a lábad, te meg fejbebasztad és rá is üvöltöttél valamit.
- Azt, hogy "engedd el a cipőmet, te ribanc" - bólintottam szégyenteljesen lesütve a szememet, de Duff hangos nevetését hallva én sem bírtam megállni röhögés nélkül. Addigi életem során is sok fellépést éltem már meg, a mostani viszont az egyik legerőteljesebb emlékem maradt - a Gunson kívül talán mi voltunk az egyetlen zenekar, akit nem érdekelt a hangerő, csak annyi kikötést tettünk a technikusoknak, hogy "minden maxon menjen". Imádtam, ahogy a doboktól és a basszustól még a mellkasom is dübörgött, de még a gitár és Todd visítását is isteni hangnak éreztem. Utólag simán kijelentettem volna; ezt a koncertet akár józanul is szívesen lenyomtam volna. - Kösz a gitárt, talán többet már nem kell odaadnod.
- Felőlem meg is tarthatod - vágta rá mosolyogva Duff, mire felé fordítva a fejem elkaptam a tekintetét. Bár negyed órával azelőtt teljes egyedüllétre vágytam, mellette kuporogva a hideg betonon ezt nem éreztem.
- És ha egyszer földhöz vágnám, és összetörném? - kérdeztem pimasz félmosollyal megtörve a csendet, mire Duff újra megvonta a vállát, és kicsit közelebb férkőzve hozzám a legkisebb távolságot is megszüntette köztünk. Már egyáltalán nem fáztam.
- Nem érdekelne - jelentette ki mosolyogva, mire oldalra döntve a fejem továbbra is szakadatlanul bámultam a mosolygós tekintettel távolba meredő arcát. Legszívesebben végigsimítottam volna arcának a halvány fényben árnyékba vetülő éles körvonalain, de már csak a látványa is simán elgyönyörködtetett. Nem hiszem el, hogy ilyen nyálas vagyok.
- És ha most fognám, és lehajítanám innen?
- Nem érdekel.
- És ha... - kezdtem bele vigyorogva újra, mire Duff elnevetve magát lepillantott rám, és közbevágvaegy pillanat alatt elhallgattatott.
- Nem érdekel, jó? - jelentette ki vidám tekintetét az enyémbe fúrva, aztán elhalkuló hanggal folytatta, de az erős utcazaj ellenére is tisztán értettem minden szavát. - Csak ne menj el mellőlem.
Állva a tekintetét figyeltem, ahogy minden arcvonása lassan ellágyul, aztán önkéntelenül lehunytam egy másodpercre a szemem, ahogy felemelve a kezét az arcomra simította a tenyerét. Minden érintése után a hideg rázott, és rohadtul igazságtalannak éreztem, hogy egyetlen pillantásától szinte teljesen elgyengülök. Arcára újra megnyugtató mosoly ült, a folyton váltakozó fényekben tökéletesen kirajzolódó ajkai pedig mintha őrjítően lassan közeledtek volna.
- Fú, apám, de kurva romantikus vagy - törtem meg magamhoz híven a tökéletesnek ígérkező pillanatot kissé gúnyosan felnevetve, mire Duff törhetetlenül mosolyogva elhajította a másik kezében pihenő szál cigit, aztán átkarolva a derekamat erőteljesen magához húzott. Egy pillanat alatt az egekbe szökött a vérnyomásom, és a jól ismert bizsergés végigfutott az egész testemen. Erősen magához szorítva tartott, de ebben a felállásban nem zavart túlságosan a tehetetlenségem. Fél kezemmel automatikusan végigsimítottam a mellkasán, égető pillantásától pedig lassan elhalkultam.
- Fogd be - dörmögte halkan bizsergetően mély hangján, aztán meg sem várva a válaszom közelebb húzta az arcom, és határozottan megcsókolt. Szokásosan fordult velem egyet a világ, karjaim pedig szinte önkéntelenül fonódtak körbe a nyakán, hogy még közelebb férkőzhessek hozzá - teljes testével fölém emelkedett kissé, mire az utolsó kis erőmet is elveszítve teljesen megadtam magam neki. Ajkai puha érintése nyomán egyre közelebb sodródtam az eszem elvesztéséhez is, bár nagyobb biztonságban akkor, abban a pillanatban nem érezhettem volna magam máshol, mint az egyre szorosabban ölelő karjaiban - csak ilyenkor jöttem rá, hogy akármennyi ideje is ölelhettem magamhoz a fölém magasodó vállát, ez mindig leírhatatlanul hiányzott. Egy örökkévalóságig is elnyúlhatott a pillanat, mert ismét sikerült elveszítenem minden valaha létezett érzékemet - elsőként megtörve azonban Duff egyre akaratosabb csókját szemeim felpattantak, és kissé elhúzódva visszazuhatam a valóságba. Duff még mindig lehunyt szemmel emelte meg kissé az arcát, ahogy a hajába túrva gyengéden meghúztam azt - akármennyire is igyekeztek, a szemeim képtelenek voltak betelni a látványával. Ujjaimmal óvatosan végigsimítottam arcának éles csontjain, mire végre kinyitva a szemeit egy másodperc múlva újra erőteljesen magához szorított, aztán arcát a nyakamba temetve a másik kezét is körbefonta a derekamon, hogy az előbbinél is erősebben ölelhessen át. Gyengén körülölelve két kezemmel a nyakát fejemet az övére hajtottam, szemeim pedig automatikusan lecsukódtak - a háttérzaj mintha teljesen megszűnt volna, légzésének halk hangja és szívének érezhetően erős dübörgése pedig véglegesen megnyugtatott. Jó helyen éreztem magam, a lehető legjobb helyen. Abban a pillanatban tényleg semmi más nem számított, semmi más nem járt a fejemben, senki mást nem láttam, csak őt. Akkor leírhatatlan és meglehetősen ismeretlen érzés volt az egész, ami csak még jobban összekavarta a fejemben cikázó gondolatokat.
- Lemehetünk a többiekhez - szólaltam meg halkan, szemeimet lassan kinyitva, ujjaim pedig önkéntelenül is játszani kezdtek Duff hajával - aki egy kicsit sem engedve szorításán csak oldalra fordította a fejét, hogy puha csókot nyomjon a nyakam érzékeny bőrére. Halkan felnevetve arrébb húzódtam kissé, de a punk még mindig nem engedett.
- Nem muszáj - válaszolta szintén csendesen mormogva, mire elmosolyodva felemeltem a fejem, és bár minden erőmre szükségem volt hozzá, de Duffot is sikerült legalább egy kicsit eltolnom magamtól. Makacs kisgyerek módjára szorított még mindig magához a derekamnál fogva, de egy gyors mozdulattal a bordái közé bökve elértem, hogy legalább addig elengedjen, amíg elvigyorodva felpattanok az öléből. Elröhögve magát mozdulatlanul figyelte, ahogy felkapom a földről a basszusgitárja tokját, aztán megállva mellette a kezemet nyújtom segítségképpen.
- Biztos nagyon hiányolnak már - jegyeztem meg vigyorogva, mire Duff felfelé pislogott rám pár másodpercig, aztán elfogadva a felé nyújtott jobbomat hagyta, hogy felrántsam a koszos földről. A Whisky tetejéről levezető létrához sasszézva egy könnyed mozdulattal lehajítottam a basszgitárt az alattam elterülő hatalmas konténerbe, pár pillanat múlva pedig én is követtem, óriási zajjal a bűzőlgő szemétkupac tetején landolva.
- Biztos - helyeselt gúnyosan Duff a létra tetejéről, aztán megvárva, hogy arrébb másszak ő is földet ért mellettem, szinte elmerülve a tengernyi szemetes zacskó és fájdalmasan kemény, kiüresedett piás üveg között. Felnevetve verekdtem ki magam a konténerből, aztán aránylag biztos lábakon végleg a talajon csattant a tornacipőm. - Steve mondjuk már háromnegyed órája eltűnt, Izzy meg már akkor is egy csaj torkában volt, amikor leléptem, de ja, tuti hiányolnak.
- Desi nincs itt? - kérdeztem kissé elcsodálkozva, miközben Duff macska módjára érkezett meg mellém a sikátor hideg betonjára, aztán felegyenesedve leporolta a kezét, és átvéve tőlem a gitárt a vállára dobta.
- Nincs - vonta meg a vállát közömbösen, aztán elindult utánam a főút zaja és éles fényei felé. A sikátor sötétségében, a falnál még mindig ott volt egy meghatóan aranyos párocska, azonban a hangok alapján eldönthetetlen volt, hogy kefélnek éppen, vagy csak rohadtul heves csókcsatában vannak, mindenesetre mi oda se bagózva rájuk kiléptünk a Sunset késő éjszakai emberforgatagába. - Összevesztek, vagy faszom tudja.
- Az gáz - húztam el a számat elkezdve kerülgetni a piától homályos tekintetű, vagy ritkábban józannak tűnő, szüntelenül mindenhova csak siető gyalogosokat, miközben Duff megragadva a csuklómat maga mellé húzott, még mielőtt bármilyen irányba is elsodorhatott volna a tömeg. Reméltem, hogy legalább Adriana vagy Michelle ott van a srácokkal, mert őszintén szólva nem bírtam volna már elviselni a szokásos ismeretlen, pár perccel azelőtt felszedett, üresfejű libák társaságát egyedül. - Gyere.
Kiszakadva a gyalogosok sodrásából berántottam magam után Duffot a Rainbow ajtaján, mire ő hirtelen mozdulattal elengedte a karomat, aztán zsebre vágva a kezeit megelőzött, hogy mutassa az utat. Egy pillanatig értetlenül vontam fel a szemöldököm, de rögtön felvéve velea tempót követtem - a bár ugyanis dugig volt, ezzel még a szokásosnál is hangosabb kocsmazajt okozva. Megpillantva a sarokban ücsörgő társaságot vigyor szökött a számra, és Duff mellett előrefurakodva odasiettem hozzájuk. Axl az asztal szélénél ücsörögve köszöntésképpen csak rácsapott a seggemre, én meg szokás szerint gyomron térdelve őt viszonoztam a kedves gesztust.
- Zoeee - ordította el magát némi fáziskéséssel Slash az üresedő piásüvegektől roskadozó asztal túloldalán, mire közelebb lépve hagytam, hogy felegyenesedve elkapja a nyakam, és magához húzva az ölébe rántson. Felröhögve vettem tudomásul, hogy senki sem kifejezetten szomjas. Enyhén szólva.
- Engedj - röhögtem megállíthatatlanul Slash idióta viselkedésén, miköben ő magához szorítva engem a vállamra hajtotta a fejét, és érthetetlenül motyogva valamit még bealudni is képes lett volna, ott helyben.
- Zoee, hát itt a punk csajszi - hallottam magam mögül Adriana összetéveszthetetlen, részeg gügyögését, aztán még tehetetlenebbül röhögve hagytam, hogy megragadja a fejem és egy cuppanós puszit nyomjon rá. Kezdtem magam óvodában érezni. Ahol mellesleg mindenki be van seggelve.
- Istenem, mekkora faszok vagytok - ráztam meg a fejem kibontakozva Slash elernyedt karjai közül, aztán a többiek hatalmas röhögései közepette arrébb löktem őt, és végre helyet foglaltam a közte és Adriana között támadt szabad helyen. Most volt alkalmam először alaposan végignézni az asztal körül nyomorgó társaság tagjain - Adrianat Ronnie karolta át egy fuldoklós röhögőgörcs kíséretében, mellette Danny és Steven iszogatott; utóbbi éppen visszaköpte a pohárjába a whiskyjét, sejtem, ugyanazon poén miatt, amitől Ronnie haldoklott éppen. Az ezek szerint előkerült Steve mellett egy srác, valami Adam ücsörgött - kifejezetten szimpatikus figura volt, de jó hollywoodi srác lévén természetesen egy lengén öltözött, tupírozott hajú kiscsajt egyensúlyozott a lábán. Mellettük egy számomra ismeretlen lány, majd Barbie és Axl következett - az első láttán már rosszat sejtettem, pedig még abszolút értetlenül álltam a dologhoz. Festett szőke, tépett haja volt, kicsit butácskán mosolygós, de kedves arccal, és mint ahogy a megszólalásaiból kiderült, kifejezetten nyomulós és hangosan-vihorászós-haját-dobálós jellemmel. Ahogy elkapta a tekintetem, kedvesen rámosolyogtam, amit viszonzott is - sejtem, ugyanannyira lehetett őszinte az ő részéről, mint az enyémről.
- Helló - köszöntem neki a lehető legbarátságosabban túlordibálva az asztal körül kialakult hangzavart, aztán önkéntelenül is az Axléken áttornázó Duffot követtem a szememmel, aki végül megállapodott a szőke, vörös rúzsos csaj mellett, és nagy nehezen le is ült. Némán figyeltem, ahogy a lány rámosolyog, aztán Duff egy puszit nyom a szája mellé az arcára, majd feleszmélve felém kapja a tekintetét - a mosoly az arcomra fagyott, de féltem, hogy a tekintetem nagyon is sokat elárul a jelenlegi gondolataimról.
- Á, Zoe, még nem ismeritek egymást, ugye? - kérdezte normálisnak nevezhető hangsúllyal, mire inkább a csajra irányítva a tekintetem, még mindig levakarhatatlan vigyorral a képemen megráztam a fejem. Ó, basszus.
- Ő Zoe, a grafikusunk - intett felém Duff, mire a szőke lány velem együtt felemelkedett, hogy az asztal fölött a kezét nyújthassa. Nem szándékoztam Duffra pillantani egyetlen másodpercre sem, mert bár belül éppen értetlenül ordibáltam, ennek semmi jelét sem akartam kifelé mutatni. Mosolyogva kezet ráztam a lánnyal, de az ő szeméből csak közömbösséget és egy kis színlelt kedvességet tudtam kiolvasni. - Zoe, ez itt Sanna, a...
- A barátnőd - vágtam közbe mosolyogva, aztán visszahuppantam Slash és Adriana közé, és a lányról Duffra vezettem a tekintetem. Kifejezéstelen arccal bólintott - jóformán semmit nem tudtam kiolvasni sem a tekintetéből, sem az arcvonásaiból. Sanna álhatatos mosollyal kapkodta pár pillanatig a fejét köztem és Duff között, aztán valószínűleg megelégelve a dolgot a punk nyaka köré fonta a karjait, és rámenős vigyorra váltva duruzsolt valamit a fülébe, hogy magára vonja a figyelmét. Egy pillanatra halkan elröhögve magam még utoljára Duff szempárjába fúrtam a tekintetem, aztán engedve Adriana rángatásának elfogadtam az általa felém nyújtott üveg vodkát, és gondolkodás nélkül húztam belőle egy hatalmasat. Na és? Ez volt a megegyezésünk, nem? Azt csinálunk, amit akarunk. Még akkor is, ha nekem jelen pillanatban halvány lila gőzöm sem volt róla, hogy mit is akarok pontosan.