+ bónusz fejezet

Drága Olvasóim!♥

Most nem egy igazi fejezetet hoztam, vagy hát nem is tudom. Egy fejezet, de más, mint a többi, úgyhogy ezért gondoltam, hogy valahogy megkülönböztetem :) Mindegy, még ÉLETEMBEN nem csináltam ilyen, mármint többszemszöges cuccot, úgyhogy nagyon-nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre, és természetesen a következő részt is hozom, amint csak tudom.
(Mert amúgy ebben nagyon nem történik semmi, szóval előre is bocsánat, de inkább mondjátok meg Ti, nem pofázok itt többet) Jó olvasást, remélem, tetszeni fog!

Puszi,

Rose

________________

 

IT'S FUNNY HOW I NEVER FELT SO HIGH

 

*Duff*

 

1985. november 23. de. 5:08 Clark Strt, West Hollywood
 

- Picsába - kaptam magam alá a lábam hirtelen, ahogy a gatyámról patakokban ömlő esővízben megcsúszott a tornacipőm, aztán inkább lelassítottam, és lerázva a kezemben lévő bőrdzsekiről az irdatlan mennyiségű vizet megtorpantam az ismerős lakásajtó előtt. Kopogni akartam, de a kezem meg sem mozdult. Csak megállíthatatlanul bámultam a kezeim közt árválkodó dzsekit és a rajta lógó rengeteg kitűzőt.
Zoe teljesen elszakadt tőlünk, miután a Vicky Hamilton nevű csaj jelezte, hogy komoly témákról beszélne velünk - egyetlen pillanatra nem figyeltem oda a rögtönzött tárgyalásunk miatt, és már el is tűnt a szemem elől. Rohadtul éreztem magam, és tudtam, hogy most fontos pillanata jött el a bandának, mégis csak azon kattogott az agyam, hogy nincsen ott. Hogy hová tűnt. Hogy mit csinál. Hogy kivel van. Kibaszottul idegesített, hogy még pár korty vodka után is csak cikáztak a fejemben a gondolatok, de koncentrálnom kellett Vickyre és arra, amit mondott - mégis, hetek óta csak gyűlt bennem a feszültség, amíg nem láttam Zoet, és teljesen értelmét vesztette, amit csinálok. Talán még mindig nem akar velem lenni, de nekem látnom kellett. Azonnal.

A fejemet gyorsan megrázva a hajamról is nagyjából leráztam a belőle csöpögő esővizet, és felemelve a kezem határozottan kopogtam. Kifejezetten szar érzés volt, hogy az ezután következő másodpercek az én fejemben órákká lassultak - a szívem a torkomban kezdett dobogni, és bár pár órája váltunk el, csak arra vártam, hogy kinyissa végre az ajtót, és láthassam. Kizökkentve magam az ajtó ideges szuggerálásából erősen megszorítottam Zoe kezemben lévő bőrdzsekijét, hogy némiképp levezessem a gyűlő feszültséget - na ne már, hogy mindjárt szívrohamot kapjak csak emiatt.
Aztán kattant a zár és nyílt az ajtó, mire a szívem újra erős dobogásba kezdett - némán álltam pár másodpercig az ajtóban megtorpanó Zoeval szemben, de akárhogy is meg akartam szólalni, nem tudtam levenni a szemem az arcáról. Csendben állta a tekintetemet addig a kis ideig - mindent megadtam volna, hogy abban a pillanatban halljam a gondolatait.
- Gyere be - rázta meg a fejét szinte észrevétlenül, megtörve a beállt mély csendet, aztán arrébb állva az ajtó elől beengedett. Továbbra is szótlanul léptem be a szobába, aztán akaratlanul is végigsiklott a tekintetem az ismerős falakon, bútorokon és kacatokon, amiket már ezredjére láttam - mégis jó érzés töltött el ezredjére is. Kicsit mintha hazaértem volna. - Hozok valami szárazat.
Felé kapva a fejem álltam meg a szoba közepén, és kisöpörve pár az arcomba lógó, esőtől nedves hajtincset figyeltem, ahogy a fürdőszobába lépked, aztán hangos zajt csapva kotorászni kezd. Egy rakás törölközővel a kezében jelent meg újra az ajtóban, és felém sem pillantva keresett a kupacban egy használhatót - nem voltam képes mást csinálni, csak állni ott a cipőmön lefolyó víztócsában, és őt figyelni. Száz meg száz alkalommal láttam már késő este, minden bőrdzseki, ezernyi fémkarkötő és smink nélkül az ágyban fekve tévézni, de most valamiért újra szíven ütött, milyen gyönyörű. A most sötétnek tűnő, hosszú haja kicsit nedvesen és kócosan hullott a vállára, és egyetlen agyonhasznált, Marlboro feliratos póló volt rajta, ami néha fel-felcsúszott a combján egy-egy mozdulatára. Mindig is tudtam, illetve láttam, de most mintha megint észrevettem volna, milyen törékenynek néz ki. Magas volt, rohadtul magas, addig nem is futottam össze olyan csajjal, aki legalább a nyakamig ért volna - Zoe viszont mindenben más volt. Magas volt és vékony, és bár tudtam, hogy néha-néha neki is ugyanúgy éheznie kell pár napig pénz híján, egyáltalán nem láttam soványnak, inkább csak elképesztően szépnek. A külseje mintha teljes ellentéte lett volna annak, aki valójában volt - a szőke hajával, hosszú nyakával, karcsú kezeivel, hosszú lábaival és egyszer-egyszer elmerengő, szende tekintetével simán egy jólnevelt, elegáns és törékeny lánynak nézhettem volna - aztán pimasz fény csillant a szemében, a száját gúnyos félmosolyra húzta, és ismertségünk legelső pillanatában megmutatta, milyen őrült és megtörhetetlen is valójában. Mert belül teljesen zakkant volt, épp úgy, ahogy én is éreztem magam abban a pillanatban.
- Ne merészeld - szólt rám hirtelen felém kapva a fejét, ahogy teljesen elbambulva lehuppantam volna az ágy szélére, mire az utolsó pillanatban elröhögve magam felegyenesedtem, és elkaptam a felém repülő, hófehér törölközőt. Zoe elfojtva egy mosolyt állta a tekintetemet, amíg a száraz törölközőt a nyakamba terítve egy gyors mozdulattal áttöröltem az esőtől eláztatott hajamat - éreztem, hogy máshogy viselkedik velem, mint mondjuk pár héttel ezelőtt, de a tekintete teljesen ugyanaz volt. Úgy éreztem, percekig is képes lennék csak bámulni. Vagy órákig. - Előbb vedd le a gönceidet.
- Ha te akarod - vontam fel a szemöldökömet elvigyorodva, mire ő lassan megrázva a fejét elnevette magát, és megfordulva újra a fürdőszobába lépett.
- Nyugi, nem nézek oda.
- Nyugodtan, nem fogok haragudni - röhögtem fel gúnyos hangja hallatán, aztán egy másodperc alatt ledobtam magamról a vizes bőrdzsekit a földre, az alatta félig elázott pólót viszont egyelőre hagytam - addig nem is tűnt fel, de kurvára fáztam a hideg víztől áztatott cuccokban. Odakintről még mindig hallatszott az eső kopogása, viszont nem érdekelt különösebben - csak Zoe kotorászásának hangját figyeltem, aztán lerúgtam a tornacipőmet a többi cuccom mellé. Teljes csend volt a fürdőből hallatszó zajon és az eső hangján kívül. Még magam sem értem, miért, de rohadtul megnyugtató volt az egész. Olyan érzés járta át a mellkasomat, mint amikor három nap folyamatos csövezés és bulizás után hazaérünk - mintha az agyam tudná, hogy biztonságban vagyok, és csak a kibaszott nagy nyugalom száll rám.
Ismét elmosolyodva átléptem Zoe földön hagyott gitárján és pár kifordított felsőjén, aztán megálltam a fal előtt, amiből egyetlen szabad négyzetcentiméter sem látszott - tele volt tapétázva képekkel. Szokásosan idióta és teljesen értelmetlen fotók lettek, nulla normális tartalommal. Az egyiken asszem Slash épp fejreesett a kanapéról a gitárjával együtt, mert Adriana ráugrott. És a többi sem volt sokkal jobb. Közelebb lépve az ágyhoz halkan elvigyorodva egy idiótábbnál is idiótább kép felé nyúltam, amin valószínűleg valaki a szokásosnál is faszfejebb volt - aztán lévén mezítláb voltam, rögtön éreztem, hogy ráléptem valamire. Automatikusan arrébb léptem, hogy lepillanthassak, aztán a szemöldökömet ráncolva guggoltam le, mert nem voltam biztos benne, hogy jól látok. Egy polaroid széle lógott ki az ágy alól.
Gyors pillantást vetettem az ágy fölött a fürdőszoba felé, ahonnan még mindig kotorászás és szekrényajtók csapkodása hallatszott - aztán gondolkodás nélkül megragadtam a fotót, és kicsúsztatva az ágy alól a kezembe vettem.
Adriana csinálta rólunk. Még emlékeztem is rá. Mind a próbateremben nyomorogtunk, mert Marc még megbeszélt pár dolgot Axllel, és egyébként is zuhogott kint az eső, úgyhogy nagyjából minden tervünknek lőttek. Steve talált valami több napos pizzamaradékot, azt ettük, ment a hangos pengetés, meg a szokásosan értelmes párbeszédek, Marc meg Zoera bízta a gépét - a hülyéje -, mire ő csak elkezdett lekapni néha egy-egy pillanatot, többnyire amíg nem figyeltünk. Tényleg emlékeztem rá. Egyszer még fel is mászott a nagyerősítő tetejére, és ott felállva "csoportképet" csinált rólunk, amiből annyi lett, hogy Slash kihúzta alóla a lábát, mire Zoe ráesett, én meg majdnem szívrohamot kaptam. Slash meg egy állati nagy rúgást a gyomrába.
Ezen a képen viszont csak ketten látszunk. Emlékszem, hogy Adriana elkunyerálta Marc gépét, és rohadtul nem hagyott minket békén. Nem mintha érdekelte volna bármelyikünket is, mert Slash éppen halálhörgést hallatva fetrengett még mindig a földön Zoe miatt, Izzy meg még véletlenül telibe is találta egy üres sörösüveggel - illetve csak komoly képpel hozzávágta, aztán odanyögött egy "bocs" félét, Zoe meg röhögőgörcsöt kapott. Akkor megittam már pár sört, és Sannával is valamikor azokban a napokban jöhettem össze, viszont egészen tisztán rémlik - nem akartam Zoet elengedni. Jó érzés volt csak végigsimítani a derekán, amikor az ölembe ült, vagy a vállára hajtani a fejemet, óvatosan beletúrni a hajába és a nyakába fúrni az arcomat. Jó illata volt, emlékszem. Aztán érezni, hogy karjaival körülüleli a nyakam, és lehajtva a fejét egy gyors csókot nyom az arcomra. Nagyon, nagyon jó érzés volt.
Csak bámultam a kezemben lévő fotót, amin Zoe - valószínűleg éppen Slash szenvedésén - a kamerába nevet, én meg úgy nézek rá, mintha legalább aranyból lenne. Vagy vodkából. Kibaszottul gyönyörű volt. Szó szerint világított a vigyora, és a kivételesen kékesnek tűnő szempárja is vidáman csillogott. Azért szerettem meg kurvára már az elején is, mert mindig nevetett. Még a leghúzósabb helyzetekben is képes volt véletlenül elröhögni magát.
Pár másodperc után feleszmélve automatikusan felhúztam az ágyról a földre lelógó lepedőt, hogy benézhessek alá - egy kupacnyi másik polaroid hevert a földön, mire tétovázás nélkül söpörtem ki a karommal az összeset, és a másik kezemmel közéjük túrva végigfutottam rajtuk a szememmel. Mindegyiken mi voltunk. Átölelem, rámászok a kanapén, a derekát ölelem, le sem veszem róla a szememet, megcsókolom. Mind az ágy alatt hevert, volt belőlük vagy húsz. És mind ott hevert.
- Kell egy póló? - hallatszott hirtelen a fürdőből Zoe kiáltása, mire azonnal felkaptam a fejem, aztán a farzsebembe vágtam a kezemben maradt fotót, a többit pedig kurva gyorsan visszasöpörtem az ágy alá, és megigazítottam a lepedőt.
- Nem, kösz - kiáltottam vissza feltápászkodva a földről, aztán a lehető legártatlanabb képet vágva megálltam az ágy mellett - éppen mielőtt Zoe kilépett volna a szobába, a kezében pár összehajtogatott pólóval. Kissé megszeppenten állhattam ott őt bámulva, de nem említette meg, csak megragadta az egyik felsőt, és felém mutatva emelte rám a tekintetét.
- Biztos?
- Aha, az az enyém - vigyorodtam el a karján lógó fehér, Sex Pistols pólóra mutatva, ami egyébként egész ritka darab volt, de már meg sem lepődtem, hogy itt találom. Általában hétről hétre fogyatkozott meg egyre jobban a ruhakészletünk, de már tényleg nem is csodálkoztam rajta. Az esetek többségében arra sem emlékeztem, hogy hol hagytam őket.
- Akkor vedd fel.
- Maradjon nálad - kaptam el elmosolyodva a felém hajított felsőt, aztán óvatosan az ágy végére hajtottam. - Rajtad úgyis jobban áll.
Zoe egy pillanatra elvigyorodott, aztán kézfejét a szájához emelve elfojtotta a mosolyát, és kissé bizonytalanul billent egyik lábáról a másikra.
- Gatyát viszont nem tudok adni.
- Á, mindegy, ez úgyis bőr - pillantottam le a még mindig apró vízcseppekkel teli bőrgatyámra, aztán megvonva a vállamat emeltem vissza a tekintetem Zoera. Maga előtt összefont karokkal állt, és mintha ellágyult volna a tekintete - egyik pillanatról a másikra tűnt el a bizonytalansága, és már határozottan bámult vissza. Az éjjeli lámpa halvány fényében most világosbarnának tűnt a haja, zöldeskék szemei viszont a félhomályban is világítottak felém. - Majd megszárad.
Zoe némán és komor arccal nézett még pár pillanatig, aztán ledobva a földre a kezében lévő pólókat az ágyra mászott, és törökülésbe lehuppanva figyelt. Csend lett. Megragadva a hideg vizes pólóm nyakát egy gyors mozdulattal lekaptam, aztán a földre hajítva a gatyámból is kibújtam, és a felsőm mellé rúgtam. Talán így még kevésbé is fáztam, mint az átázott cuccaimban.

Szó nélkül álltam Zoe szakadatlanul figyelő tekintetét, aztán az ágyra huppanva felvettem az ő pozícióját, és vele szemben helyezkedtem el. Közel volt megint, kibaszottul közel, és már ennyi is elég volt ahhoz, hogy érezhetően felgyorsuljon a szívverésem. A kint kopogó eső halk hangján kívül teljes némaság borította a szobát - most egészen nyugodtan nézhettem Zoet, miközben ő a kezeit az ölébe ejtve abszolút mozdulatlanul ült, és figyelt. Az éjjeli lámpa fénye megvilágította az arcát - a szeme alatt sötét karikák húzódtak a kialvatlanság miatt, talán azóta nem is aludt, mióta hazaért. Ennek ellenére még mindig a legszebb látványnak éreztem - és bár igazat mondok, ha azt állítom, hogy rohadt sok, sőt rengeteg szép lánnyal hozott össze az élet nap mint nap, ő teljesen más volt. Sosem láttam még annál gyönyörűbb arcot, annál gyönyörűbb látványt, ahogy ott ült egyetlen kinyúlt, megviselt pólóban, aminek az ujja majdnem a könyökéig ért, az alja felcsúszott a combján, a mellkasa szinte láthatatlanul emelkedett és süllyedt, ahogy halkan lélegzett, hosszú lábaira fáradtan ejtette a kezeit, az esőtől nedves, néhol barnásnak tűnő szőke haja most hullámokban hullott a vállára és a karjára. Gyors mozdulattal kisöpört pár tincset az arca elől, mire újra felé emeltem a szememet. Kifejezéstelen arccal állta a tekintetem, világos, kékeszöld szempárjában viszont a szokásos fény csillant, az arccsontja pedig most éles árnyékot rajzolt az arcára a lámpa fénye miatt. Akaratlanul is az ajkaira tévedt a tekintetem - régen figyelhettem már meg ilyen jól, de tökéletes ajkak voltak, tökéletesek. Csak gyönyörű volt, kurvára, kibaszottul gyönyörű. Szó szerint késztetést éreztem rá hirtelen, hogy egyszerűen végigsimítsak az arcán, és a ráeső fénytől csillanó ajkaihoz hajolva megcsókoljam. Mindennél jobban hiányzott az az érzés.
- Figyelj Zoe, szer...
- Lehetne, hogy csak - vágott közbe azonnal, le sem emelve az arcomról a tekintetét, mire abban a pillanatban elhallgattam. Most egy kicsi gúny sem volt a hangjában, csak halk volt és komor. - üljünk itt, és... Ne beszéljünk?
Halkan elröhögve magam, szó nélkül egyeztem bele a kérésébe - még mindig komoly arckifejezéssel fúrta a tekintetét az enyémbe. Kicseszettül kíváncsi voltam, hogy mi járhat a fejében. Sosem tudtam igazán, de most mindennél jobban tudni szerettem volna. A szeméből semmit sem tudtam kiolvasni, de önkéntelenül is mosolyognom kellett, ahogy megállíthatatlanul, haláli komolysággal bámult - kicsit látszott, hogy kattog valamin az agya, de ötletem sem volt, hogy min. Pár órája beszéltem vele utoljára, mégis egy örökkévalóságnak tűnt. Zavart, hogy az utóbbi napokban az eddigieknél is bizonytalanabb és távolságtartóbb volt, mint azelőtt, és még azt sem tudtam, mi a francért. Bár lehet, hogy a történetben én vagyok a sötét, hiszen pontosan és kurvára őszintén megmondta pár hete, hogy mit akar. Azt mondta, ez így nem megy. Így nem akarja. Én viszont akartam, rohadtul, de sikerült annyira megismernem nyár óta, hogy tudjam - csak még jobban utálna, ha nem hagynám. Úgyhogy hagytam. Úgysem bírtam volna nézni, ahogy mindenki csorgatja rá a nyálát, akárhová is megy, akármilyen kikúrt bárba, vagy csak simán az utcára. Az a Todd gyerek is szó szerint rámászott, akárhányszor csak találkoztak, és rögtön fogdosta, ahol érte. Volt egy bizonyos híre a Rotten Flamesnek, úgyhogy azt pláne el tudtam képzelni, mi folyik ott, amikor a banda magában van. Így is felbaszta minden alkalommal az agyamat, balhét viszont nem vághattam érte. Meg aztán nekem úgyis jött Sanna.
Mert Zoe az érthetőnél is világosabban beszélt - az élet meg egy kicsit sem lassult le, úgyhogy persze, hogy kaptam az alkalmon, amikor az egyik bulink előtt kertelés nélkül rám mászott az egyik a kisebb csoportnyi kis picsa közül, akik kérés nélkül is megjelentek a színen. Mi a francért hagytam volna ki? Sanna pénzes kiscsaj volt, valami újgazdag, nagymenő, perverz fasz volt az apja, a lakása közel volt a Sunset Striphez, minden nap adott kaját, és egy egész szekrénnyi pia volt nála. Nem mellesleg pedig egész jól nézett ki, és minden egyes alkalommal vevő volt akármire, amit csak kértem tőle - nem tudom, hogy ő hivatásos groupie-ként tekintett-e magára, de arról hallottam eleget, hogy előttem kik futtatták.
Viszont Zoe... Ott volt ő. Szinte magától ugrott meg a vérnyomásom, ha valamiért végre kettesben maradtunk, vagy ha Sanna nem lógott éppen a nyakamon. Már csak attól felment bennem a pumpa, ha hozzám ért, az meg elmondhatatlanul jó érzés volt, amikor az ölembe ülve körbefonta a karját a nyakamon, a hajamba túrt, ha óvatosan megcsókolt, ha akár véletlenül is végigfutottak az ujjai a combomon vagy csak végigsimított a mellkasomon, és az enyémbe fúrta a tekintetét. Megőrjített. Akármit is csinált. Ha nevetni láttam, ha a színpadon, gitárral a kezében, teljesen eszevesztetten merült a zenébe, ha csak beugrott a próbaterembe, mert valamelyikünk mindig hívta, és akármilyen szar napból egy hatalmas röhögőgörcsöt csinált, ahogy Slash bmx-én körbe-körbe tekerve hallgatott minket, vagy idiótábbnál idiótább sztorikat mesélt. Ha minden díszes cucc nélkül, kialvatlanul kuporgott a kanapénkon, és becsületesen végighallgatva mindent a legőszintébben megmondta a véleményét a zenénkről, ha olyan lelkesen segített, mintha a saját bandájáról lenne szó, vagy ha csak koncert közben lepillantottam rá, és ha nem rázta a fejét, és ordított, akkor a miénkhez hasonló őrültség csillogott a szemében. Ha néha csendben, egyedül láttam, ahogy a földön térdelve a rajzai fölé hajol, és halkan dúdol, ha velünk együtt éhezett, és néha még meg is dobott minket egy kis kajával, mert "neki úgyis van", miközben pontosan tudtuk, hogy nem volt. Ha ott volt, amikor már nagyon kezdett hiányozni, ha velem együtt a koszos, hideg földön aludt el, és hozzám bújva hagyta, hogy szorosan átöleljem. Minden kibaszott percben jobbá tette az életünket, még akkor is, ha néha neki volt szüksége segítségre, és pénzre a kurva kokó miatt, amit senki sem tiltott meg neki, néha mégis féltem, hogy baj lesz belőle.
Csak rohadtul vele akartam lenni, de életemben kábé először fogalmam sem volt, mit kéne csinálnom. Sanna akármilyen alázatosan is játszotta a groupie szerepét, és akárhányszor is dönthettem meg egy nap alatt, semmi volt Zoehoz képest. Már azzal is padlóra küldött, ha csak megérintett, néha viszont csak belökött a bár mosdójának ajtaján - amikor már nem volt túlságosan szomjas -, és kábé negyed óra alatt úgy kész, egybefüggő gyönyörré tette az éjszakámat, hogy néha még a saját nevemet is elfelejtettem pár percig. Kurvára nem viccelek.
Sanna meg egyébként pont leszarta, hogy félrekefélek-e vagy sem, talán pont azért, mert ő is ezt tette, de nem is akarom tudni - pár hét után már bőven ráuntam a dologra. Úgyhogy dobtam. Közvetlenül utána három napig nem ettem, mert nem maradt semmi pénzünk. És újra a földön aludtam, olcsó vodkát ittam, és Zoenál zuhanyoztam, ha éppen eljutottam hozzá. Őszintén szólva újra otthon voltam az utcán, és kibaszott jó érzés volt. Zoe viszont még mindig egyre csak került, nekem pedig már rohadtul hiányzott. Aztán amikor ma hajnalban eljutottam arra a pontra, hogy minden vodka elfogyott körülöttem, Slash, Izzy és Desi is engem egyedül hagyva bealudtak a próbateremben, és kicseszettül, rettenetesen látni akartam őt, már meg sem fordult a fejemben, hogy ő kíváncsi-e rám. Azonnal látnom kellett, még ha kint le is szakadt az ég, és a seggemet is eláztatta az a mennyiségű víz.
Zoe most pislogott párat, megtörve a szüntelen bámulást, kifejezéstelen arca pedig mintha kissé megrándult volna. Akármire is gondolt, felzaklathatta. Figyelmesen pásztáztam tovább az arcát, hátha le tudok róla olvasni valamit - kékeszöld szemei néha-néha pislogva nézték az enyéimet, ajkai kissé szétnyíltak, mintha meg akart volna szólalni, de csendben maradt. Kibaszottul meg akartam csókolni - még a gondolatra is érezhetően felgyorsult a szívverésem. Eddig tartott, és nem bírtam tovább bámulni mozdulatlanul, erős késztetést éreztem arra, hogy legalább megmozdítsam a kezem.
Aztán Zoe hirtelen elkapta a tekintetét az enyémről, és végignézve az arcomon a számon állapodott meg. Szó nélkül mozdult meg, szinte időm sem volt reagálni, miközben felemelkedett, aztán fél kezével megtámaszkodva mellettem felém hajolt, és óvatosan megcsókolt. Automatikusan lehunytam a szemem, és abban a pillanatban elöntött a forróság, szó szerint megborzongtam, ahogy a másik kezét az arcomra simította - határozottan csókoltam vissza, egy másodperc múlva pedig teljesen elvesztve az eszemet a hajába túrtam, és lassan közelebb húzva magamhoz szinte éreztem belül, ahogy egyre akaratosabb leszek. Hihetetlen érzés volt már csak az is, ahogy fölém hajolva lassan körbeöleli a nyakam, és tökéletes ajkai az enyémeken táncolnak - teljesen kész voltam. Aztán elhúzódott kissé, mire mindketten próbáltuk rendbe tenni az enyhén szólva egyre szaporább légzésünket, én viszont a szememet sem tudtam kinyitni pár pillanatig. Kurvára beindított alig tíz másodperc alatt.
- Úristen - nyögte halkan, még mindig a hajamba túrva, mire akaratlanul is félmosoly ült a számra, és a lehető legközelebbről súrolva az ajkait figyeltem, ahogyan elgyengülve lecsukódnak a szemei, aztán telhetetlenül felpattannak. Imádtam ezt látni.
- Annyira hiányzol - szaladt ki a számon suttogva, aztán felé emeltem az arcom, de hirtelen elhúzódott, aztán elengedve a karjával visszahuppant az ágyra, és visszafojtott mosollyal, pofátlanul csillanó tekintettel figyelte, hogy mit lépek. Halkan elröhögve magam megráztam a fejem, aztán egy gyors mozdulattal meglöktem a vállát, mire hangosan felnevetve esett hanyatt az ágyon - a két lába közé férkőzve azonnal fölé másztam, és egy pillanat alatt belé fojtva a nevetést újra megcsókoltam. Elhallgatva viszonozta rögtön, és fél kezével végigsimítva a mellkasomon körbefonta a csípőmön mindkét lábát, hogy a lehető legközelebb húzzon magához. Kínzott, rohadtul. Csak egyre jobban beindultam, ahogy körbefonta a karjait a nyakamon, aztán felhúzva a pólóját lassan végigsimítottam dereka vonalán, aztán lefelé óvatosan a combján is, mire alig észrevehetően megremegett. Alig kaptam levegőt, a szívem kibaszott erősen vert, a mozdulataim felett pedig teljesen elveszítettem az irányítást, ahogy hallottam már most néha halkan fel-felnyögni, és éreztem, hogy izmai megfeszülnek, ahogyan a vékony derekát ölelem. Megint a karjaim között tarthattam a törékeny testét, és szorosan hozzá simulva érezhettem - a szíve legalább olyan gyorsan ver, mint az enyém.
- Annyira szeretlek - suttogta halkan nyögve a fülembe, miközben még mindig szorosan ölelve a nyakába csókoltam, mire visszatérve az ajkaihoz halványan elmosolyodtam. Szemei le voltak hunyva, mintha teljesen elgyengült volna, szívverése szinte átütötte a mellkasát és az enyémet is, lábaival még szorosabban magához húzva pedig belőlem is hasonlót váltott ki - akaratlanul is egy nyögés szaladt fel a torkomon, mire Zoe elnevetve magát a vállamra simította a kezét. Komolyan reméltem, hogy ez tényleg megtörténik, és nem csak egy kibaszott álom. Azt hittem, ennél magasabban már nem is érezhetném magam - de nyilván tévedtem.
- Kurvára szeretlek - mormogtam halkan a nyakába hajtva a fejem, aztán fél kezemmel végigsimítva a combján egyszerűen megfogtam a felsője alját, és egyetlen pillanatra elengedve a derekát lehúztam róla, mire újra felnevetett - visszafojthatatlanul mosolyogva tornyosultam fölé megint, és a gyönyörű arcra simítva a kezem ismét megcsókoltam. Annyira, kibaszottul éreztem is, amit kimondtam.

Lassan kinyitottam a szemem, de az erkélyajtón át beáramló fénytől azonnal erősen hunyorognom kellett - a szemem elé kapva a kezem megmozdultam kicsit, de eltelt pár másodperc, amíg felfogtam, hol vagyok. Kómás voltam még, és max három vagy négy órát alhattam, úgyhogy még kicsit fáradt is, mégis vigyor ült az arcomra, aztán a tőlem telhető leggyorsabb mozdulattal megfordultam - de minden várakozásom ellenére üres volt mellettem az ágy. A karommal ellenőriztem, hogy biztosan jól látok-e, aztán még kissé erőtlenül felnyomva magam ülő helyzetbe megdörzsöltem a szemem. Zoe nem volt ott. Biztos, hogy nem álmodtam, mert ez az ő lakása. Képek vannak a falon, a gitár most a kanapéra volt dobva, mellette egy üres cigis doboz. Biztos előbb felkelt.
Fáradt és rohadtul lassú mozdulatokkal feltápászkodtam az ágyról álló helyzetbe, aztán úgy maradtam még pár pillanatig, hogy biztosan ne essek össze. Az erkélyajtó nyitva volt - hűvös levegő áramlott be rajta, egy kis cigifüst illatával együtt. Automatikusan lépkedtem az ajtó felé, bár alig láttam valamit a kibaszott erős fénytől, úgyhogy valamin majdnem át is estem, de végül kitántorogtam a picike kis erkélyre.
Zoe a korlátra támaszkodva állt, fogai közé szorította cigiszálat, haja pedig előrehullt, ahogy kissé kihajolt az erkélyről. Mezítláb volt, pedig a beton enyhén szólva fagyos volt, és még mindig vizes a tegnapi zuhétól. Dobbant egy erősebbet a szívem, ahogy pár másodperc után észrevéve engem felém kapta a fejét, és némán elvigyorodva fújt egy hatalmas füstfelhőt. Még mindig rettenetesen fáradtnak tűnt, de még így is teli szájjal mosolygott - mögé lépve erősen körbeöleltem a derekát, mire fél kezével hátranyúlva végigsimított az arcomon, és végül az arcát is hátrafordítva újra elvigyorodott. Kapva az alkalmon nyomtam az ajkaira egy gyors csókot, mire továbbra is halkan mosolyogva csak a vállamnak támasztotta a fejét.
- Mindjárt tizenegy.
- És mikor is aludtunk el? - röhögtem el magam még az álmosságtól rekedtes hangon, mire Zoe megvonva a vállát szívott egyet a cigijéből, aztán gyorsan kifújva a füstöt felém fordította a fejét. Még neki is hunyorognia kellett a felerősödő napsütéstől.
- Olyan fél nyolc, talán.
- Az igen.
- Őszintén, én még tovább is akartam - nevette el magát halkan, mire lehajolva hozzá hitetlenül elkaptam a tekintetét. Ezt nem hiszem el. A picsába.
- És ezt most mondod, bassza meg?
- Hé, faszfejek! - hallatszott egy hirtelen kiáltás az utca felől, mire Zoe elhallgatva vonta fel a szemöldökét, és ki akart hajolni a korláton, de erőteljesen visszahúztam. Ismerős volt a hang, de nagyon reméltem, hogy nem mi vagyunk az egyetlen faszfejek a környéken, és ez az előbb nem nekünk szólt. - Faszagyerekek a negyediken!
- Baszki, ne mozdulj - vágtam rá halkan elröhögve magam, mire Zoe is elvigyorodott, aztán óvatosan elnyomva a korláton a cigijét kérdőn felém fordult. Annyira tudtam, hogy itt is megtalálnak.
- Ez Slash?
- Duff, látlak, haver! - hallatszott egy újabb egész utcát betöltő kiáltás, mire elengedve Zoet az ölelésemből idegesen megráztam a fejem.
- Bazdmeg - léptem a korláthoz megadóan, aztán kissé kihajolva rajta lepillantottam az utcára - valóban Slash állt ott zsebre vágott kézzel, felfelé vigyorogva, mint valami idióta tejbetök. Mindig ráérez arra az időpontra, amikor nem kéne feltűnnie, és biztosan megjelenik. - Nem vagyok itt.
- Akkor mindjárt fent vagyok - intett egyet hangosan felröhögve, és az épület bejáratához futva egy pillanat alatt el is tűnt - pontosan tudta, hogy nem jó az időzítés. Néha csak igazán bekaphatná.
- Fasza.
- Akkor gyerünk, öltözz fel - vonta fel a szemöldökét Zoe egy elfojtott vigyor kíséretében, aztán mutatóujjával erősen a mellkasomra bökött, mire odakapva a kezem fájdalmasan felröhögtem. - Nonszensz, hogy nézel ki délelőtt tizenegykor.
- Te mondod? - röhögtem el magam megint, aztán ahogy belépett mellettem az erkélyajtón, szinte akaratlanul is rácsaptam egyet a pólója alól kivillanó bugyira. Már-már nem is tehettem róla. - Hol a...
- A kurva anyádat, McKagan - vágta hozzám teljes erejéből a bőrnadrágot, ami még erőset is csapott. Kifejezetten fájt. - Hülye fasz.
- Nehogy - léptem elé felröhögve, ahogy Zoe megragadta a földön heverő tornacipőmet is, valószínűleg azzal a szándékkal, hogy azt is hozzám vágja, de az utolsó pillanatban elkaptam mindkét csuklóját, hogy hatástalanítsam, ő meg hitetlenül röhögve inkább megadta magát. Aztán mivel nem hátrálhatott tovább az ágy miatt, gyengén az összegyűrt takarókra és lepedőre löktem - felnevetve hagyta, hogy fölé másszak, aztán engem megelőzve határozottan a hajamba túrt a tarkómnál, és villámgyorsan magához húzva hosszasan megcsókolt. Kisimítva pár szőke hajtincset az arcából teljesen hozzá simultam - a szívem újra a torkomban dübörgött, miközben ő körbekarolva a nyakamat még közelebb húzott magához, és ujjait végighúzva a hátamon megint sikeresen felhúzott. Aztán kopogtak.
- Aa, faszom - nyögtem fel fájdalmasan - inkább a csalódottságtól -, ahogy Zoe egyetlen mozdulattal lelökött magáról, és felpattanva az ágyról engem kiröhögve kezdett szerencsétlenkedni a kulcsokkal. - Ezért még agyonverem azt a segget.
- Később - vigyorodott el Zoe pimaszul, aztán egy másodpercre annyiban hagyva az ajtó kinyitását visszaugrott az ágyra, és megtámaszkodva fölöttem tökéletes ajkaival egy utolsó, gyors csókot nyomott az enyéimre. Felkönyökölve figyeltem, ahogy újra kikászálódik az ágyból, és ismét keresgélni kezdi a kulcscsomón a megfelelő kulcsot, miközben Slash megint istentelen kopogásba kezd. - Nyitom, bazdmeg!
Csak néztem az arcát még pár pillanatig, és önkéntelenül is elvigyorodtam. Később.