Drága, drága Olvasóim!Már megint egy ilyen szavahihetetlen kis szar vagyok, és évekkel később jelentkezem az új résszel, mint ahogy ígértem. Ugyan kész volt már akkor is, de egyszerűen nem tetszett, és mivel utálok szar munkát kiadni a kezeim közül, újraírtam. Aztán megint. Aztán megint. És őszintén mondom, ez lett a legjobb változat mind közül - igaz, hogy körülbelül két és félszer olyan hosszú, mint az eredeti. De tényleg, nagyon, nagyon hosszú - ezért előre is bocsánatot kérek. Ja, és annyira nincs benne olyan tartalom, de a biztonság kedvéért azért képzeljetek ide egy 16+-os karikát.
Tehát, nagyon-nagyon remélem, hogy nektek is annyira tetszik majd ez a rész, mint amennyire nekem - imádtam megírni -, mindenesetre feltétlenül hagyjatok magatok után valami nyomot, nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre, illetve bármilyen visszajelzésre! De jobban teszem, ha nem dumálok ennyit. Röviden tehát ez a fejezet lezárja a történet első részét.
Puszi,
Rose
1985. szeptember 20. de. 12:09 Holloway Drive, West Hollywood
Ahogy felhangzott a Rocket Queen utolsó dallama, sajgó ujjaimmal elengedtem a basszusgitár húrjait, és erőteljesen megráztam kézfejeimet a levegőben. Hihetetlen volt ezeket a dalokat játszani, és őszintén bevallhatom, hogy azon a rövid időn belül is rohadt jól betanultam mindet. Emellett az is igaz, hogy a kezeim mintha le akartak volna esni a fájdalomtól, a lábamon alig álltam, a szemem pedig piros volt a kialvatlanságtól és a folyamatos dörzsöléstől - de amikor az ember átbillen a fáradtság holtpontján, onnantól kezdve nem törődik az ilyen apró bajokkal. Kisebb-nagyobb szünetekkel próbáltunk már vagy napok óta. Én legalábbis így éreztem, az időérzékemet ugyanis sikerült teljesen elvesztenem.
- Mennyi az idő? - kérdeztem rekedtes hangon, miközben a többiek kicsit kifújták magukat. Steven épp egy liter vizet öntött le a torkán, aztán a maradékot mind a fejére, és a mellette ücsörgő Marcra locsolta.
- Hülye vagy? - ugrott fel a srác vizes fejjel, és idegesen meglökte a dobszerkó mögött röhögő Stevent. - Ki mondta, hogy kérek?- Dél múlt - válaszolt Axl készségesen az előbb feltett kérdésemre, és fáradtan leroskadt Duff mellé a kanapéra. Egyikük sem mondta ki hangosan, de alig álltak a lábukon. A nyavalygás és a folyamatos panaszkodás viszont nem volt jellemző rájuk, úgyhogy még másfél nap éberség után is megpróbálták a legjobb formájukat hozni.
- Vérzik a kezed - közölte mellékesen Duff, miután arrébb csúszva helyet adott nekem is a kanapén. Megrántva a vállamat lehuppantam mellé, és az ujjbegyemből a karomra szivárgó vért egy mozdulattal beletöröltem a pólómba. Axlnek még volt rá egy kis ereje, hogy elnehezülő tekintettel kiröhögjön, aztán megdörzsölte az arcát, és nagy nehezen feltápászkodott.
- Akkor - szólalt meg az ajtóhoz lépve, mire mindenki felé fordult. - Egy kis szünet, jó? Aludjunk kicsit, mert ez nem állapot.
Kissé megkönnyebülve figyeltem, ahogy Axl gyorsan elköszön, aztán kilép a főútról beszűrődő zajba, majd bevágja maga mögött az ajtót. Steven feltápászkodott a dobok mögül, és felkapta a földön heverő, kifordított felsőjét, amit valamikor órákkal ezelőtt hajíthatott oda.
- Átszaladok Adrianahoz, nem jöttök? - kérdezte, mire Slash felcsillanó szemmel emelte meg a fejét, és Duff is egyetértően tápászkodott fel mellőlem.
- Én Desivel találkozom - közölte Izzy megrázva a fejét, aztán felnyomta magát a matracról, és letámasztotta az erősítő mellé a gitárját. Steven megvonta a vállát, és tekintete Izzyről Marcra csúszott, aki szintén visszautasította az ajánlatot - pár elintézetlen ügyet szeretett volna rendezni még az esti koncert előtt. Steve tekintete most felém irányult kérdőn, mire bizonytalanul felszaladt a szemöldököm. Fogalmam sem volt, mégis milyen Adrianaról van szó, de ha van nála kaja és zuhanyzó, engem megnyert.
- Megyek.
- Fasza - vigyorodott el Steven, aztán leejtette maga mellé a kezében tartott dobverőket. - Na, pakoljunk.
Adriana elképesztően rendes volt - nemcsak hagyta, hogy nála randalírozzunk, de még kaját és piát is adott, ami életmentő volt abban az állapotban. Bár egy kis időre elfelejtettem, hogy mennyire kimerült vagyok a folyamatos próbáktól, elég hamar visszatért minden fáradtságom és gyötrő gondolatom. Nem akartam mondani senkinek, de néha görcsbe rándult a gyomrom a koncert gondolatára - nem tudtam eldönteni, hogy számomra ez hatalmas lépést, vagy túl nagy kihívást jelent. A Guns N' Roses viszont nem az a banda, amiben bármi bizonytalanság is elfér, így minden aggodalmamat megtartottam magamnak.
Adriana elköszönt tőlünk, de tőle már csak hárman jöttünk el - Steven ugyanis úgy döntött, ő ott piheni ki magát. A Hollowayre visszaérve felvetettem az ötletet, hogy aludjunk egy kicsit nálam, a Clarkon, de mivel konkrétan bealudtam volna vezetés közben, ezért csak simán ott dőltünk ki a hangszerek, eldobált szemetek és párnák között. Bár pár órányi alvás bőven nem elég kipihenni szinte két nap folyamatos ébrenlétet, most ez is elegendő volt - a többit később úgyis elintézte az alvás helyett a töménytelen mennyiségű pia.
- Ébresztő - vágta be maga mögött a terem ajtaját valaki, mire hirtelen felriadva megemeltem a fejem, és homályos tekintettel próbáltam kitalálni, mégis ki az isten csörtetett be ilyen hangosan. Axl egy aprócska jelét sem mutatta semmiféle fáradtságnak - levágott az erősítőre egy köteg papírt, aztán a földre dobta a kezében lévő ócska táskát, és mit sem törődve azzal, hogy Duff és én rajta feküdtünk, lehuppant a kanapé végére.
- Aúú - nyögtem fel fájdalmasan, aztán kirántottam Axl alól a lábamat, és leemelve magamról Duff begipszelt karját lassan felültem. A punk még csak meg sem mozdult, annak ellenére sem, hogy Axl éppen az előbb vágódott rá a lábára.
- Kialudtad magad?
- Nem - közöltem rekedt hangon, és a szememet dörzsölve megállapítottam, hogy nem sokat ért ez a pár órányi alvás. Ugyanolyannak éreztem magam, mint előtte - nagyjából mosott szarnak.
- Fasza - vágta rá Axl, aztán feltápászkodott Duff lábáról, mire az mocorogni kezdett. Slash szintén mozdulatlanul terült el a földre dobott matracon, arcát teljesen eltakarta bongyor hajzuhataga, fél cipője pedig pár méterrel arréb hevert. - Aludhatsz még, ha akarsz.
- Á, mindegy - legyintettem lemondóan, és egy hatalmas ásítást visszafojtva a tenyerembe temettem az arcom. Axl egy félmosollyal bólintott, aztán levett az erősítőn heverő papírok közül egyet, és felém nyújtotta. - A számlista, megnézed?
- Aha - vettem el tőle a gyűrött szélű lapot még mindig kómás fejjel, aztán újra megdörzsöltem a szemem, hogy jobban lássam Axl csupa nagybetűs, macskakaparáshoz hasonlító írását. Végigfutottam a szememmel a tizenkét számot, és a pár hozzájuk tartozó megjegyzést, aztán álmosan pislogva felnéztem Axlre. - Ennyi?
- Ennyit tanultál be, nem? - kérdezett vissza elmosolyodva, mire komótosan megvontam a vállam, és kivettem Axl kezéből a felém nyújtott szál cigit. Előkapva egy öngyújtót először az enyémet, aztán a sajátját is meggyújtotta, aztán elterült előttem a koszos, hideg padlón.
- Kösz.
- Jó leszel - közölte hirtelen Axl felkönyökölve, miután egy füstfelhőt fújt a plafon felé, és tekintetével az enyémet kereste. Bambán bámultam vissza rá, és rezzenéstelen arccal teleszívtam a tüdőmet a cigi maró, de hihetetlenül jóleső füstjével. Hogy jó leszek? Nem voltam benne annyira biztos.
- Igen?
- Igen - vágta rá Axl, és visszaejtette a fejét a padlóra. Lábait felemelte, és az ölembe rakta őket, mire önkéntelenül is elmosolyodtam. Nem mondott többet, mégis elképesztett, hogy pár szóval is képes volt teljesen megnyugtatni engem a dologgal kapcsolatban. Éreztem, hogy mennyire biztos a dolgában, és ezért bármit elhittem volna neki. Bármit. Axllel valahogy mindig csak félmondatokból sikerült megértenünk egymást, és ez később sem lett másképp. Hiába ültünk némán egymás mellett, csak a füstüt fújva, simán megértettem rögtön, hogy mit akar nekem mondani. Abban a pillanatban pedig ez óriási biztonságot adott. - Steve?
- Adriana - feleltem egyszerűen, mire Axl vigyorogva ismét megemelte a fejét, és fél kezén megtámaszkodott, hogy lássa az arcomat. Nekem is egy félmosoly kúszott az arcomra, aztán egy újabb eloszló füstfelhőt fújva leütöttem a cigiről a szürke hamut, ami a földön izott még egy pillanatig, aztán teljesen kialudt.
- Jó arc a kis ribanc, mi?
- Ja - röhögtem el magam halkan Axllel együtt, majd fejemet kicsit felé fordítottam. - Sztriptízes?
- Az - válaszolt a vörös tömören, aztán fél kezével felnyomta magát ülő helyzetbe, hogy el tudja nyomni a vészesen fogyó szál cigit a csupasz betonon. - Elég szépen keresnek, van házuk, medencéjük, kurva sok pénzük... És az egyetlen vágyuk, hogy nekünk jó legyen.
- Álom - váltottam csendes vigyorgásba, és Axl példáját követve elnyomtam a cigimet a tornacipőm orrával. Axl felnevetett mély hangján, majd a koszos, repedezett plafont bámulva visszadőlt a padlóra, karjait párnaként a feje alá csúsztatva.
- Néha még limót is bérelnek nekünk - mondta kicsit megrázva a fejét, és mintha maga is hitetlenül vigyorgott volna - számomra is furcsán hangzott a dolog. Adriana és Desi egyfajta menedéket nyújthattak a srácoknak a csóró és bonyolult hollywoodi élet elől... És akkor még nem ismertem a többi táncost, akik a banda köreiben forogtak. Nem voltak ott mindenhol, csak amikor szükség volt rájuk - meg amikor szükség volt pénzre, fuvarra, és egy helyre, ahol lehet aludni. Ezt mind meg tudták adni, és még örömüket is lelték benne, valamilyen érthetetlen oknál fogva.
- Furcsa egy csaj.
- Téged nem tudlak elképzelni ilyennek - közölte hirtelen Axl, mire felé kaptam a tekintetem. A nézése már-már pofátlan volt, de akkorra már sikerült megszoknom. Ezzel a tekintettel vehetett le mindenkit a lábáról, de rólam lepergett. Ő is csak egy seggfej, mint a többi.
- Nem is kell - feleltem pár másodperc néma csend után visszafojtva a mosolyomat, aztán lelökve magamról Axl csizmás lábait folytattam. - Ha valami bajod van, tudok segíteni, de ha dugni akarsz, inkább keress egy táncost.
Axl elröhögve magát állta a tekintetemet, aztán megrázva a fejét feltápászkodott, és leporolta farmerjéről a padlóról felszedett eszméletlen mennyiségű port és egyéb szemetet.
- A Rocket Queent még soha nem játszottuk - szólalt meg megragadva a mellettem heverő számlistát, és visszadobta a többi papírlap közé. Jelentősségteljesen újra a szemembe nézett, csak hogy biztosan felfogjam a súlyát. - Ez lesz az első.
Mosolyogva felvontam a szemöldököm, és megigazítva magamon a vállamról lecsúszott bőrdzsekimet feltápászkodtam az alvó Duff mellől. Nem feleltem, de a tekintetemben benne volt, amit gondoltam - elfogadom a kihívást.
1985. szeptember 20. du. 7:38 Holloway Drive, West Hollywood
Még egyszer végigsimítottam a fekete Fender húrjain, aztán óvatosan lecsuktam a gitártok tetejét, és pántját átvetettem a vállamon. Két és fél óra volt hátra a Troubadourig, és én az eddig viselt füst- és piaszagú, koszos, átázott gönceim helyett már fellépésre kész cuccokban feszítettem. A srácok annyi kikötést tettek, hogy legyek "dögös", de őszintén szólva fogalmam sem volt, mire gondolnak, úgyhogy maradtam a magas derekú, fekete rövidnadrágnál, egy letépett ujjú pólónál, nyúzott tornacipőnél, meg a jó öreg, kopott bőrdzsekimnél, amit senki kedvéért sem hagytam volna otthon. Egyre jobban erőt vett rajtam a koncert előtti izgalom, és mivel Mike-kal sem sikerült találkoznom, ahogy terveztem, egy kis idegesség is társult hozzá. Akármennyire is tudtam, hogy kismilliószor elpróbáltuk újra a dalokat, akármennyire is határozottnak mutattam magam, nem kicsit voltam beparázva a pár óra múlva kezdődő, hatalmas dobásnak tűnő Troubadourbeli koncert miatt. Abban azért még reménykedtem, hogy a józanságommal együtt majd az aggodalmam is elmúlik.
- Ronnie mindjárt hozza a kocsit - lépett be az ajtón Steven, aztán beengedte a mögötte érkező, profinak tűnő fényképezőgéppel felszerelt Marcot, és becsukta utána az ajtót, ezzel kizárva a sötétedő Hollowayről beszűrődő utcazajt. Slash felnézett a Mockingbirdje pengetéséből, és haláli nyugalommal befektette a mellette heverő tokba a vérvörös gitárt. Izzy és Axl sem tűntek túl izgatottnak - egy-egy üveg sörrel a kezükben dumáltak éppen valamiről, ami valószínűleg nem a koncert volt. Nem értettem, hogy lehetnek ilyen kibaszottul higgadtak. Már ezen is látszott, hogy mindannyian erre lettek teremtve.
- Fasza - vetette oda Duff, és még ép bal karjával felnyomta magát a kanapéról. Slash mellett, a matracon ücsörögve vártam, hogy történjen valami, miközben mindenki más - magához képest - tök normálisan viselte az utolsó koncert előtti órákat. Duff megállt előttem, mire feleszmélve felkaptam a tekintetem a fölém magasodó punkra. - Vidd el a másik Fendert is.
- Oké - bólintottam egy erőltetettnek érződő mosoly kíséretében, mire Duff elröhögte magát, és lehuppant mellém a matracra. Fél karral átölelt, és magához húzott, mire azonnal megcsapott ismerősen édes illata. Mindjárt jobb.
- Nyugodj meg, jó? - mondta halkan, és kisimította a hajamat az arcomból, hogy a szemembe nézhessen. Kifejezéstelen arccal bámultam vissza rá, és hagytam, hogy még közelebb hajolva a fülembe suttogjon. - Minden állat lesz.
- Tudom - feleltem őszintén elmosolyodva, és Duff vidáman felcsillanó tekintetét látva a szívem is boldogan dobbant egy erőset.
- Megint a Troubadourban, srácok - szólalt meg hangosan a kanapén terpeszkedő Steven, és vigyorogva végignézett rajtunk. - Kurva nagy lesz.
- Kibaszott nagy bulit csapunk - közölte halál komolyan Izzy, és ajkai közé véve a kezében pihenő cigijét szívott belőle egy hatalmasat. Komolysága és nyugodtsága láttán ismét elvigyorodtam - mindig el tudtam rajta szórakozni, hogy minden srác mennyire máshogy kezeli a koncert előtti helyzeteket.
- Zoe szétrúgja a sok faszagyerek seggét - szólt közbe Axl is felém pillantva, mire felröhögve elkaptam a tekintetét, és biccentettem egyet. - Duff meg majd játszik jövő héten a Street Scene-en.
- És ezért most ő fizeti minden kibaszott piánkat - közölte Slash mellettem meggondolatlanul, mire a következő pillanatban átlendült mögöttem Duff karja, és azzal a lendülettel tarkón is vágta a bongyor hajút, akinek előrebillent a feje az erős ütéstől. - A kurva anyádat!
- Srácok - rontott be hirtelen az ajtón Ronnie, szemébe lógó, kócos hajjal, és levegő után kapkodva. Mindannyian felé kaptuk a fejünket, de Ron per pillanat majdnem megfulladt ott helyben, úgyhogy még várnunk kellett kicsit, hogy folytassa.
- Mi van? - szólalt meg türelmetlenül Slash félretéve az ölében fekvő gitártokot, mire Ronnie megtámaszkodott az ajtófélfán, és szólásra nyitotta volna a száját, de egy hang sem jött ki a torkán. Kábé úgy festett a srác, mintha lefutott volna egy dupla maratont.
- Megfújták a kocsimat.
- Mi van? - ismételte magát Slash ezúttal felerősödő hanggal, és idegesen felpattant a matracról. Axl a szoba másik végében először hitetlenül megrázta a fejét, majd az erősítőnek támaszkodva fél tenyerébe temette az arcát. Egy pillanatra mindenkiben benne rekedt a szó - elkerekedett szemekkel próbáltam felfogni, hogy ez mit is jelent. Ronnie az egyetlen road, aki ma ráért, és aki elfuvarozott volna minket a Troubadourig - a platós kocsija nélkül pedig sehová sem jutunk ennyi dobozzal és gitártokkal. Egy másodpercig vágni lehetett volna a teremben összegyűlt feszültséget - bár mindenki néma csöndben ült, mind tudtuk, ez mit jelent. A koncertnek annyi.
- Srácok, ellopták a kocsimat - szakította meg a síri csendet Ronnie, már-már hisztérikussá váló hangon, és két kezével idegesen a hajába túrt. - Sehová nem megyünk!
- Hívd fel Dannyt, és kérdezd meg, hogy ide tud-e jönni értünk, de kurva gyorsan - szólalt meg Axl halkan, és bár nyugodtnak tűnt, láttam rajta, hogy erősen visszafojtja a kitörni készülő dühét. Ronnie szó nélkül bólintott egyet, aztán villámgyorsan kivágódott az ajtón, és rohant intézkedni. Steven felpattanva a kanapéról úgy döntött, vele megy, így Ront követve ő is kilépett a Holloway utcazajába - számára is kibírhatatlan lehetett a hirtelen beállt feszültség. Elképedve pislogtam párat, aztán egy másodpercre lehunytam a szemem, és megpróbáltam összegyűjteni minden higgadtságomat. Minden rendben lesz.
- Valahol a Santa Monicán parkolok, hozom a kocsit - közöltem erőtlenül feltápászkodva, és felkapva a hátamra a bőrdzsekimet meglendültem az ajtó felé. Izzy bólintott, Slash pedig elkapva a csuklómat megállított, még mielőtt a kilicsért nyúlhattam volna. Hátrakaptam a tekintetem, Slash pedig hajzuhataga mögül kipillantva az ajtó felé biccentett.
- Veled megyek.
- Mindjárt jövünk - vágtam rá beleegyezésképpen, aztán felrántva magam előtt az egyre kopottabbá váló bejárati ajtót kiléptem a Hollowayre, és szinte azonnal céltudatosan megindultam a Palm Ave felé. Jól esett a kora esti hűvös levegő a próbaterem nyomasztóvá váló levegője után - és nem mellesleg segített megfékezni a kitörni készülő pánikomat. Hallottam, ahogy Slash tornacipője csattog mögöttem a járdán, kerülgetve az egyre csak sokasodó tömeget, majd egy pillanatra hátrafordulva elfogadtam felém nyújtott kezét, és a Palm Ave-re befordulva ezúttal sokkal gyorsabban szedtem a lépteimet. Slash átverekedve magát a tömegen végre mellém került, majd erősebben megszorítva a kezemet átvette az irányítást, és futólépésre váltva kényszerített engem is, hogy gyorsítsak. Bár még mindig állt bennem az ideg, valahol sejtettem, hogy minden rendben lesz - még két teljes óra volt a koncertig, és nagyon jól tudtam, hogy nincs olyan helyzet, amit ne tudnánk megoldani. Csak észjárás kérdése az egész.
Az emberforgatagon átküzdve magunkat szinte végigrohantunk a Palm Avenue-n, a Santa Monica sarkára érve viszont Slash lelassított, majd teljesen megállt. Levegő után kapkodva néztem körül a jelző- és utcalámpák fénye között villogó forgatagban, de tanácstalannak éreztem magam. Hol a francban parkoltam le a kocsit?
- Merre? - kérdezte Slash tömören, aztán felém fordulva várta a választ. Kínosan elröhögve magam a homlokomhoz emeltem a tenyerem, de nem segített az emlékezésben. Nem lehetek ennyire idióta.
- Nem tudom, hol parkoltam le.
- De hülye vagy - röhögte el magát Slash őszinte vidámsággal az arcán, mire végleg feloldódott a gyomromat összeszorító pánik, és Slash idióta röhögését hallva önkéntelenül is elnevettem magam. Kit érdekel, ha pár akadály miatt kicsit bonyolultabb lesz eljutni a Troubadourba? Tényleg mindent meg tudunk oldani, ráadásul rohadtul megéri. És amúgy is, ki nem szarja le, hogy mit hogyan kell csinálnunk? A Guns N' Roses sosem követett semmilyen szabályt - ha össze-vissza rohangálva, fejvesztve és minden követ arrébb rugdosva akarnak eljutni egy koncertre, akkor úgy fognak. Nem azért teszik, mert muszáj, hanem hogy azt csinálhassák, ami az életük értelmét adja - zenélhessenek.
- Na keressük meg azt a szart - ráztam meg a fejem vigyorogva, mire Slash még mindig halkan röhögve megrántotta a vállát, aztán félrelökve pár útjában álló embert újra megragadta a kezem, és velem együtt futásnak eredt a Robertson irányába. Igazság szerint csak véletlenszerűen választottunk irányt, mert halvány fogalmam sem volt, hol lehet a kocsim, amit egyébként pár órával azelőtt raktam le a Santa Monicán - még csak az sem lehetett a probléma, hogy be voltam baszva, és ezért elfelejtettem, ugyanis színjózan voltam.
- Az nem az? - lassított le Slash egy neonfényektől villódzó lemezbolt előtt, és a forgalmas főút túloldala felé emelte mutatóujját. Egy zsír új, vérvörös luxusautóig követtem a szememmel a mutatott irányt, mire felröhögve megráztam a fejem. Álmaimban.
- Szerinted? Nem a kibaszott elnök vagyok.
- Jó, hallod, alig látok - szabadkozott Slash felháborodva, és szabad kezével kisöpörte az arcából az elé lógó hajzuhatagot. Maga után húzva azonnal tovább indult, én meg megtántorodva a hirtelen gyorsítástól botladozva próbáltam utol érni. Egyre nehezebben kivehetővé vált az út mentén parkoló kocsik formája a sötétedő égbolt és a felgyúló, erős fényű neoncsövek és utcalámpák miatt. Minden erőmmel arra kellett koncentrálnom, hogy eszembe jusson, hová álltam azzal az ócska, rozsdás, kopott tragaccsal.
- Ott van! - kiáltottam fel hangosan a felismerés örömétől, és meglökdöstem kicsit Slash oldalát, hogy gyorsítson. Nem hogy nem gyorsított, még meg is állt.
- Hol?
- Ott, a Robertson sarkán! - integettem türelmetlenül a járdaszegélyen parkoló, koszos bordó kocsi felé, aminek az oldalán fehérlő hosszú karcolásnyomot bárhonnan felismertem volna. - Na, gyerünk.
- Futás - engedte el a kezem Slash, aztán futásnak eredt a munkából hazafelé tartó és bulizni induló vegyes tömeg között. Elvigyorodva követtem a példáját, miközben próbáltam félig szemmel tartani - nem volt nehéz, tekintve, hogy néha fel-felszökkent a levegőbe egy hangos kiáltást hallatva. Kezdett felpörögni.
- Vigyázz! - ordítottam rá a következő pillanatban reflexből, aztán a sarokra érve utánalendültem, és bőrdzsekije gallérjánál fogva visszarántottam a biztos ütközéstől. Nem mintha ilyen anyáskodó típus lennék, de egy nyolcvannal száguldó, fék nélkül befaroló barom száguldott el előtte, és szinte biztos voltam benne, hogy Slash képes beszökkenni elé.
- Aúú, ne rángass!
- Szívesen - forgattam meg a szemem morogva, de nem tudtam nevetés nélkül kibírni az úttesten boldogan átszaladó bongyor hajú látványát, úgyhogy csak megráztam a fejem, és egy pillanatig körülnézve követtem a kocsiig. Előkotortam a dzsekim zsebéből a hangosan csörgő kulcsokat, aztán felrántva a kocsi ajtaját rögtön bepattantam. Slash is valami ilyesmit akarhatott, de a hatalmas lendülettől konkrétan átesett az én oldalamra, és nekinyomott az ablak üvegének. - Ne már!
- Bocs, bocs, nem direkt volt - röhögött Slash visszamászva az anyósülésre, én meg levakarhatatlan vigyorral a fejemen csak elfordítottam a kulcsot, és miután a motor erőtlenül felmorgott, rögtön gázt adtam. A rádiós magnóból felüvöltött a benne hagyott Sex Pistols kazetta, ami tökéletes alaphangot adott a főútra való kifarolásomnak, és az azt követő száguldozásnak. Slash ütemre rázva a fejét egy ideig csak dúdolta a Pretty Vacant szövegét, majd feszültséglevezetésképpen kihajolt a letekert ablakon, és kiüvöltötte Santa Monica népének, hogy ők se maradjanak ki a jóból. A kormány mögött nevetve, Slash-sel együtt ordibálva már minden kétségem elszállt, és biztosan éreztem, hogy egy kurva jó bulinak nézünk ma elébe.
- Húzd be a fejed - szóltam oda Slash-nek, ahogy közelítettünk a Santa Monica és a Holloway kereszteződéséhez, aztán feljebb nyomva a hangerőt még nagyobb gázt adtam, és az utolsó pillanatban balra rántottam a kormányt, tökéletesen átcsúszva a szembe érkező autó előtt és bevéve az éles kanyart, amit mögöttünk hatalmas dudálás és fékcsikorgás követett.
- Baszd meg, West Hollywood, itt jövünk! - ordította ki Slash az ablakon, aztán kitört belőle a hangos röhögés, és a huhogással együtt abba sem tudta hagyni, amíg le nem lassítottam a próbaterem környékére érve. Duff szőke fejét már messziről megismertem, és Slash üvöltése hallatán kitörő nevetése is látszott a fényszórók rávetülő fényében - két gitártok volt a vállán, és egy harmadik az épen maradt kezében. Teljesen lefékeztem előtte, mire ő megragadva az egyik gitárt türelmetlenül becsúsztatta a lehúzott ablakon keresztül Slash ölébe.
- Itt a kurva gitárod.
- Kösz - fogta meg óvatosan Slash a tok pántját, és nagyon ügyelve az épségére a lába mellé támasztotta. Egy pillanat múlva Izzy csapódott ki a próbaterem ajtaján egy gagyi táskával és újabb két gitárral a kezében - rutinosan a kocsi hátsó ajtajának kilincséért nyúlt, aztán pár cifra káromkodás kíséretében becsúszott a hátsó ülésre, egy kis helyet hagyva a mögötte toporgó Duffnak.
- Csá, mi van? - pillantottam rá Izzyre vigyorogva a visszapillantó tükörből, mire idegbajosan megrázta a fejét, és elfújt egy arcába lógó kócos hajtincset. Akármennyire is volt labilis idegállapotban, még lehetett vele élcelődni - és nem mellesleg pedig jól szórakoztam rajta.
- Porzik a vesém.
- Kapunk piát, nem? - vontam fel a szemöldököm kérdőn, miközben a szélvédőn keresztül az előttem parkoló furgon körüli sürgést-forgást figyeltem. Danny autója lehetett - Steven éppen az utolsó járdán heverő dobozt pakolta fel a platójára, aztán ő is felpattant a fekete dobozok közé, és kényelmesen helyet foglalt a tetejükön. Megpillantva minket vad vigyorgásba és integetésbe kezdett, mire én csak röhögve megráztam a fejem, Slash pedig csak simán visszaintegetett, aztán kézfejét megfordítva felemelte a mutatóujját, és szimplán beintett a platón röhögő Adlernek.
- Még jó, hogy kapunk - vágta rá Duff elkerekedett szemekkel - szerintem el sem tudták volna képzelni, hogyan seggelnének be semmi pénzből, ha a Troubadour nem látná el őket piával a koncert előtt. Mivel nem tudtam, hogy mire várunk még, és a többiek sem szóltak egy szót sem ezügyben - csak a szokásos poénontás és egymás oltogatása volt a téma -, csendben figyeltem a visszapillantóból, ahogy Izzy idegességét oldva előkotor a farmerdzsekije zsebéből egy megkezdett szál füves cigit, és rágyújt. Egy fehéres füstfelhőt fújva elkapta a tekintetem a tükörben, mire kiült az arcára a szokásos gunyoros vigyor, és a vállam fölött előrenyújtotta a jointot.
- Kérsz?
- Olvasol a gondolataimban - vigyorodtam el én is, aztán elfogadva a felajánlást kivettem a kezéből a cigit, és mélyet szívva belőle letüdőztem tömény füstjét - dohány egyáltalán nem volt benne, így a kifújt füst is émelyítőnek érződött. Köhögtem egy kisebbet, aztán eloszlatva magam előtt a füstfelhőt hunyorogva figyeltem, ahogy előbb Ronnie, majd Axl utolsóként kilép a próbaterem ajtaján, és ránk vigyorogva Danny kocsijához csörtet. Felkészülve az indulásra Slash kezébe nyomtam a spanglit, aki minden ellenvetés nélkül az ajkaihoz emelte az egyre fogyó szálat, és hatalmasat szívott belőle.
- Gyerünk, faszfej, a Troubadour nem vár! - kiáltott ki Duff a lehúzott ablakon, mire Axl röhögve bepattant Danny mellé, Ronnie pedig egy könnyű mozdulattal felugrott Steven mellé a platóra, és ráült az egyik dobszerkót tartalmazó dobozra - a furgon lámpái szinte azonnal felvillantak, én meg ezt jelnek véve beizzítottam a motort, és berregtettem egy kicsit, hogy sürgessem az előttem tökölő Dannyéket. A furgonnal szinte egy időben én is gázt adtam, és besoroltam a Holloway sebesen száguldozó forgalmába. A menetszél szinte azonnal kivitte a fű füstjét, körülöttem pedig minden srác felspanolva ordibálni, meg huhogni kezdett, ami engem is felszabadult kiáltásra késztetett. Egyre csak gyorsítottunk, de így is szorosan követtük Danny furgonját, aminek platóján Steven és Ronnie hanyagul megkapaszkodva az ilyenkor szokásos üvöltözésbe kezdtek. Eddig nem utaztam még úgy ezekkel a srácokkal, hogy csöndben maradtak volna - bár így, hogy pár percen belül négyen elfogyasztottuk Izzy egyetlen spangliját, nem is vártam el a teljes nyugalmat. Éreztem, ahogy az agyam kellemesen lezsibbad kicsit, aztán feloldódik minden feszültség a végtagjaimban. Slash benyomott a magnóba egy Aerosmith kazettát, és teljesen feltekerte a hangerőt, aztán bebizonyítva, hogy a vokálban is megállja a helyét, próbálta túlénekelni a hangszórókból üvöltő Steven Tylert. Kellemes volt.
- Jó, kuss, itt vagyunk - halkítottam le a magnót, mire Slash szó nélkül elhallgatott, és előhúzva egy szál cigit a zsebében lévő gyűrött dobozból rágyújtott. Próbáltam kicsit koncentrálni Danny előttem haladó furgonjára, ugyanis nem voltam valami jártas a hollywoodi koncertélet témájában - a kocsi tovább hajtott a Troubadour előtt, majd lefordult a következő utcán jobbra, és egy újabb jobb kanyarral behajtott az épületsor mögötti parkolóterületre. A hely teljesen üresen állt, ráadásul egyetlen lámpa világította be a terület egy kis részét, és az is alig pislákolt. Bekanyarodtam a sarokban parkoló furgon mellé, aminek platójáról éppen Ronnie ugrott le macska módjára, hogy átvehesse a Steve által leadogatott cuccokat. Slash is azonnal kipattant mellőlem, majd szorosan magához ölelve a gitárját segített Ronnak felkapni egy dobozt, és megindult a Troubadour hátsó bejárója felé. Duff és Izzy is kiszálltak a hátsó ülésről nagy röhögcsélve, én viszont pár másodpercig mintha meg sem akartam volna mozdulni. Egyre feszültebbé válva figyeltem Axlt, ahogy ő is felkap pár cuccot, aztán előrekiált Ronnie-éknak, hogy várjanak, mert előbb beszól a tulajnak, hogy megérkeztünk. Hiába volt bennem nem kevés fű, nem tudta elnyomni azt az egyre gyakrabban felvillanó gondolatot, hogy mire készülünk éppen. A Guns N' Roses akkorra már szép közönséget vonzott, akik kifejezetten miattuk jártak koncertre - annyiszor átrágtam már magamban ezt a gondolatot, mégis újra kezdtem bepánikolni.
- Zoe - szakított ki hirtelen a gondolatmenetemből az anyósülés melletti ablakon behajoló Duff, mire ijedten összerezzentem, és feleszmélve a szélvédő bámulásából oldalra kaptam a tekintetem. Duff mosolygó szemekkel figyelte, ahogyan kirántom az indítóból a slusszkulcsomat, és ügyetlen mozdulatokkal a zsebembe nyomom.
- Jövök.
Nem szabad ilyet csinálnom - nem szabad elbizonytalanodnom, mert elcseszem. Bevágtam magam mögött a kocsi ajtaját, és egy kicsit sem félve attól, hogy ellopják, úgy hagytam nyitott zárral, és lehúzott ablakokkal együtt. Józannak nem neveztem volna magam, mégsem hagyta nyugodni az agyamat pár igencsak kétségbeejtő gondolat.
- Köszi - vettem át Dufftól az egyik gitártokot, mire ő halkan nevetve összeborzolta szabaddá váló kezével az amúgy is kócos hajamat - hát persze, hogy azért, mert tudja, hogy ez idegesít. - Anyád!
- Mehetünk - jelent meg a rozsdás vasajtóban Axl vörös haja, mire a többiek röhögésétől kísérve beléptem Steven után a sötét, homályfedte folyosóra. Duff nyikorogva becsukta mögöttem az ajtót - a srácok által okozott hangzavar és minden egyes lépésünk visszhangzott az üres, halványan pislákoló lámpákkal felszerelt folyosón. A falakról potyogott a vakolat, a plafon koszos volt, és repedezett, a padló pedig hideg beton, néhol egy-egy szemétkupaccal tarkítva. Slash röhögésén túl hallani lehetett az éppen folyó koncert hangjait kicsivel távolabbról - már a színpad gondolatától is magától összerándult a gyomrom. Örültem, hogy a folyosó sötét volt, mert egy pillanatra muszáj volt észrevétlenül összeszorítanom a szemeimet, és idegesen beletúrni a hajamba. Mi ütött belém?
Izzy tapasztaltan befordult egy kisebb beugrónál balra, aztán szabad kéz híján berúgta a jobb oldalon lévő, ócska, fehérre mázolt ajtót, ami mögül erősebb fény kúszott ki a folyosóra. Sorban nyomultunk be az ajtó mögött rejlő szobába - Steven Ronnal és Dannyvel együtt óvatosan lerakta a dobozokat a sarokba, Danny pedig már rögtön fordult is az újabb körért, és kisietett a szobából. Letámasztottam a Fender tokját a falhoz, és lehuppanva a kissé szakadt, igencsak réginek tűnő kanapéra jobban körülnéztem. A plafonról lógó búra nélküli villanykörte erős fénye mindent bevilágított, de a biztonság kedvéért az asztalok fölé, a falra erősített tükröket is körbevették pár izzóval. Volt pár instabilnak tűnő szék, és a kanapén kívül egy fotel, ami igencsak a végét járta már. Nyílt még két ajtó a szobából, az egyik egy kisebb mosdóba vezetett, a másik pedig egy újabb, még szűkebb öltözőszobába. A padló és a falak kopárok voltak, a plafon tele volt rozsdás vascsövekkel. Hallottam valami olyasmit korábban a fiúktól, hogy a hely tulaja egy vén szipirtyó, úgyhogy meg sem lepődtem, hogy ez a legjobb állapot, amit szinten tudnak tartani ebben a kócerájban.
- El sem hiszem, hogy ilyen kurva sokan lesznek - röhögte el magát Steven meghallva a kintről beszűrődő hirtelen felerősödő közönségzajt, aztán felfordította a kezében lévő táskát, és minden tartalmát kiszórta az egyik üresen álló asztalra.
- Ha már ennyit güriztünk a kurva jegyekért - vonta meg a vállát közömbösen Slash, aztán felnyitotta a földön fekvő gitártok tetejét, és a Mockingbird mellől előhúzott egy Jim Beames üveget. Felnevetve megráztam a fejem, mire Slash csak egy "mi van?" pillantást vetett felém, és felbontva az üveget húzott belőle egy jókorát. Ő így alapozik.
- Na, hogy nézek ki? - lépett ki a másik öltöző ajtaján Axl félmeztelenül, nyakában lógó nyakkendőjét masniba kötve, a derekára csavart törölközőt pedig szoknyaként használva, aztán idiótán grimaszolva megrázta magát, mint egy vérbeli táncoslány. Slash szinte azonnal kiköpte a röhögéstől a whiskyt, mire az előbbinél is nagyobb nevetés töltötte be a visszhangos szobát.
- Aha-nyád - köhögött Slash a mellkasát ütögetve, a röhögést viszont egy pillanatra sem hagyta abba, úgyhogy Izzy gondolta, megtámogatja szegényt egy hátbarúgással. Együttérző lélek.
- Mint egy ribanc - adtam választ készségesen Axl előbbi kérdésére, mire ő elvigyorodott, aztán úgy döntött, tetézi a dolgot egy profi pucsítással.
- Most meg mint a kibaszott Poison - rázta meg a fejét röhögve Duff, miközben lehajolt a röhögőgörcstől fuldokló Slash-hez, aztán segítség helyett kivette a kezéből a Jim Beames üveget, és levágódott mellém a kanapéra. Axl az undortól megborzongva visszavonult, hogy igazítson az öltözékén, Slash meg lassan kezdte visszanyerni normálisan hülye állapotát. Steve nem baszakodott túl sokat a ruháival - lerángatta magáról a farmerdzsekijét, aztán erőteljesen a sarokba vágta, és elégedetten leült a tükör elé, hogy megcsinálja a fejét is. Látszott, hogy nem nagyon érdekli őket a küllem - a hajtupírozás és egyebek csak egy megszokott rutin lehetett náluk, később egyébként annyira leszarták, hogy el is hagyták. Steve szerencsétlenkedett kicsit a fején lévő hatalmas hajzuhataggal, úgyhogy felröhögve felnyomtam magam a kanapéról, és Steven mögé lépve kivettem a kezéből a fésűt, hogy segítsek tupírozni - nem mintha nem lett volna minden srác haja önmagától is kócos.
- Kösz - vigyorgott rám szélesen Steve a tükörből, mire megrántottam a vállam, és próbáltam erősebb ráncigálás nélkül kiszabadítani a srác hajában ragadt fésűt. Esküszöm halvány gőzöm sincs, eddig hogyan oldották meg ezt egyedül.
- Sminket nem kérsz? - szólaltam meg gúnyosan vigyorogva miután ledobtam a kiszabadított fésűt az asztallapra, mire Steven komolyan megfontolva a dolgot megvonta a vállát. Nekem még nagyon furcsa volt, de ez a dolog is az akkori klubéletre és a glam virágzására volt jellemző - csillogó ruhák, és smink, körömlakk, meg minden szar. Ezekre a srácokra annyira nem illett ez a stílus, de a legelején ők még azt hitték, hogy igen. Aztán idővel rájöttek, hogy leszarják, hogy néznek ki. - Na jó, nézz ide.
- Mi van, Adler, popkirálynő lettél? - röhögte el magát Duff a már erősen üresedő whiskys üveggel a kezében, mire felnéztem Steven pingálásából, és egy visszafojtott vigyor kíséretében elkaptam Duff tekintetét.
- Te is sorra kerülsz egyszer - ráztam meg a fejem végül, mire Steven erőltetett, kárörvendő röhögésbe kezdett, és az egész feje rázkódni kezdett. - Ne röhögj már!
Bár ugrathatták egymást ezzel a dologgal, mindannyian eléggé kicsípték magukat - Duff most kimaradt a dologból, lévén egy szerencsétlen hülyegyerek, aki képes eltörni a karját egy lépcsőről leugorva. De rajta kívül mindenki fénylett, mint megannyi kis David Bowie - Axlön valami udorítóan csillogó dzseki lógott, ami önmagában annyi fényt árasztott, mint a színpadon lévő összes reflektor együttvéve. Slash csak felvett valami fekete, csipkés felsőt, amit a ruhakupacban talált, és lusta, életképtelen szar lévén engem kért meg, hogy húzzam ki a szemét fekete szemceruzával, és egyedül még a töméntelen mennyiségű fémékszert sem volt képes magára húzni, úgyhogy abban is segítettem neki. Axl megoldott mindent magának, Izzyt pedig szerintem meg pont nem érdekelte, hogy milyen ruha van rajta, úgyhogy ő csak Duffot kiszorítva a helyéről elterült a kanapén, és valami letépett címkéjű, olcsó bort vedelt. Ronnie és Danny ki-be járkáltak, innen-onnan összekotortak egy kis piát, meg egy kis füvet, szóval csak bebizonyították, hogy milyen is a jó roadie.
- Srácok - lépett be a kitáruló ajtón Marc egy elégedett vigyorral a fején, és ledobott egy üresnek tűnő táskát a földre. Izzy a kanapén hanyatt fekve kíváncsian megemelte a fejét, mire Marc folytatta. - Bőven túlléptük a százast, úgyhogy tiétek a bevétel.
- Úristen, haver, kösz. Nagyon nagy vagy - Axl meghatóan hálás fejjel Marchoz lépett, és boldogan átölelve hátba veregette őt. A Troubardourban akkoriban a banda csak akkor kapta meg a jegyek árából összejött bevételt, ha az eladott számok darabja meghaladta a százat - különben minden a klub kasszájába ment. Egy Guns N' Roses koncert kapcsán számomra szinte már nem is volt kérdéses, hogy az első pillanatban összejön a száz jegyeladás, de azért láttam, hogy a srácoknak virul az arca a boldogságtól. Mosolyogva lelöktem Izzy lábait a kanapéról, ezzel helyet csinálva - amint lehuppantam a szakadt huzatra, Izzy hanyagul visszaemelte a lábait, és az ölembe ejtette őket. Még háromnegyed óra lehetett hátra a koncertig, és már majdnem úgy éreztem, hogy képes vagyok teljesen fololdódni, de a kanapén ücsörögve újabb pánikroham tört ki rajtam. A mosoly lehervadt az arcomról a gyomromat szorító érzés hatására - az egyre kétségbeejtőbb gondolatok pedig maguktól villantak fel a fejemben, egy pillanatnyi nyugtot sem hagyva nekem. Szinte a sírás szélén álltam értetlenségemben - egyszerűen fogalmam sem volt, mi ütött belém. Évekig csináltam már ezt, koncerteztem már nagyobb helyen is, mint a Troubadour, és bár igaz, hogy az főleg New York környékén volt, de Los Angeles közönsége csak nem különbözik annyira a keletiektől. A tény, hogy Guns N' Rosesszal játszhatok, hihetetlenül boldoggá tett - de ugyanakkor valahol ez lehetett a szorongásom oka. Nem voltak még világhíres rocksztárok, de megvolt a hírük West Hollywood környékén, ami nekem éppen elég volt arra, hogy elbizonytalanodjak. Pedig nem vagyok ilyen. Tudom, hogy nem vagyok ilyen.
- Kimegyek klotyóra - közöltem hirtelen lelökve magamról a hanyatt fekve füstölő Izzy lábait, aztán a többiek által okozott hangzavar közepette átbukdácsoltam pár földön hagyott ruhán és üvegen, és belépve a picike mosdóhelyiségbe bezártam magam mögött az ajtót. Egy halványan világító lámpa homályos fénnyé változtatta az ablak nélküli kis szobában a sötétséget. Két kézzel megtámaszkodtam a repedezett mosdótálon, és szaggatottan sóhajtva a fölötte lógó redvás, jobb napokat is látott tükörbe pillantottam. A hajam kócos volt, de nem volt az egekig tupírozva, ami őszintén szólva jobban is tetszett, mint a nyolcvanas évekre jellemző hajviselet, amitől már lassan hányingerem volt. A szemem vonalát erős, éjfekete vonal erősítette - hasonló színű karikák húzódtak a szemem alatt a napok óta tartó folyamatos kialvatlanságtól. Letöröltem az arcomról az elkenődött vörös rúzst, és a tükör helyett inkább lefelé fordítottam a tekintetem. Abban a pillanatban utáltam saját magam látványát - a szememből egyszerűen sugárzott a kétségbeesés és a bizonytalanság. Nyikorogva megnyitottam a rozsásodó csapot, és a hideg vízzel párszor arcon fröcsköltem magam. Valamelyest lenyugtatott, de még mindig utáltam magam, és a hülye gomdolataimat, amik hívatlanul keringtek a fejemben körbe-körbe. A pólóm alját felhúzva letöröltem az arcomról a vizet, és egy újabb pillantást vetve a tükörbe feladtam.
- Nem ronthatod el nekem - mormogtam halkan magam elé, és hirtelen ötlettől vezérelve két kézzel a bőrdzsekim zsebeibe nyúltam, aztán erősen koncentrálva kotorászni kezdtem. Tele volt ezernyi haszontalan kacattal, öngyújtóval, pengetővel, meg üres cigis dobozzal, de azonnal megtaláltam, amit kerestem. Türelmetlenül kirántottam a zsebemből az áttetsző kis tasakot, és levágódva a koszos csempére letérdeltem a vécé elé. Kiszórtam a zacskó tartalmának közel felét a vécé fedelére, aztán helyes kis csíkokba rendeztem - a tiszta, fehér kokain látványától hirtelen feltörő vágy töltött el, amitől én magam is meglepődtem. Nem sejtettem, hogy ennyire vágyott már a szervezetem a cuccra. Gondolkodás nélkül hátradobtam a hajam, aztán előkotorva egy egydollárost a zsebemből gyors mozdulatokkal feltekertem, és a csíkokba kotort, csábítóan fehérlő por fölé hajoltam. Félig befogva az orrom egy pillanat alatt eltüntettem egy csíkot, aztán oldalt cserélve a másikat is felszippantottam. Köhögtem egy kisebbet a por hirtelen belémmaró hatásától, aztán a maradékot felkotortam az ujjammal, és gyors mozdulattal az ínyembe dörzsöltem. Zsebre gyűrtem a kezemben lévő dolcsit, aztán megtámaszkodva a vécén, kissé megtántorodva feltápászkodtam a padlóról. Nem ütött be azonnal, de máris sokkal jobban éreztem magam. Az agyam kellemesen lezsibbadt, és szinte éreztem, ahogy minden kétségem elszáll a maradék pánikommal együtt. Újra megtámaszkodtam a mosdótálon, és tükörképemet figyelve önkéntelenül is elvigyorodtam, aztán hangosan felröhögtem. Így már semmi gond nem lehet.
- Nyisd ki, behúgyozok! - hallottam hirtelen dörömbölést az ajtó felől, majd az ezt követő kilincsrángatásra még mindig vigyorogva a zárhoz léptem. Ahogy kattant a zár, az ajtó rögtön kicsapódott, Slash pedig szinte fellökve beesett mellettem a helyiségbe, és felcsapta a vécé tetejét. Nem zavarta, hogy ott vagyok, de gondoltam, azért inkább mégis otthagyom, és kilépve a hangzavarba becsuktam magam mögött az ajtót. Jólesően megszédültem kissé a hirtelen szemembe villanó fények és a többiek hangos ordibálása hatására. Valahogyan Desi is felbukkant, de ha akartam se tudtam volna köszönni neki, mert a sarokban, a padlón csövező Izzy ölében ücsörgött, és enyhén szólva nagyon el voltak merülve egymásban. Adriana is ott parádézott valami bikiniszerű cuccban Steven mellett, és miután megpillantott, köszönésképpen át is ölelt, a következőnek feltett kérdését viszont már nem értettem, úgyhogy csak röhögve megrántottam a vállam. Kezdett beütni a cucc.
- Kérsz? - nyújtotta felém a szinte üres Jim Beames üveget Duff, ahogy megálltam előtte, és arrébb löktem a lábammal, hogy helyet adjon a kanapén - de csak megráztam a fejem, és félmosollyal az arcomon lehuppantam mellé. Sokan voltunk már a szobában, néha-néha kihallottam Axl vagy Steven hangját a hangos beszélgetésből, de nagyjából fogalmam sem volt, miről folyik a társalgás. Mindenkinek volt a kezében vagy egy üveg, vagy egy cigi - a szoba tele lett füsttel, a néha-néha kilöttyenő pia miatt pedig az alkohol maró szaga is elárasztotta a kis helyiséget. Egyre jobban éreztem magam - a végtagjaim lassan lezsibbadtak, az érzékeim kiélesedtek, majd újra eltompultak. Lassan kezdtem érezni az ismerős, mámoros megkönnyebültséget, ami egy csapásra felszabadított a kínzó gondolatok terhe alól. Semmin nem járt az agyam, a szemeimet lehunytam, és hátrahajtott fejjel élveztem, hogy a kokain hatására teljesen ellazulok. Hiányzott ez az érzés. - Be vagy állva, mi?
- Aha - röhögtem el magam azonnal beismerve bűnömet, aztán felemeltem a fejem, és Duffra pillantottam. Homályos volt a tekintete a fél üveg whiskytől, de nem tudtam eldönteni, mi járhat a fejében. Halványan elmosolyodott, aztán közelebb ülve fél kézzel átkarolt, és magához húzott. Végigsimítva a mellkasán egy pillanatra sem vettem le a tekintetem az övéről - az előbbi nyugodtságomat azonnal heves szívdobogás váltotta fel a zölden villanó szempár láttán.
- Meg akarlak csókolni.
- Már mondtad - vágtam rá elvigyorodva, mire Duff lepillantva rám elmosolyodott. - Párszor.
- Mert mindig meg akarlak csókolni - felelte egyszerűen, aztán ha lehet, még közelebb hajolva elröhögte magát nevetésem hallatán. Pontosan tudtam, hogy milyen hatással van rám a kokain, de egészen biztos voltam benne, hogy ezt a vágyat anélkül is érezném.
- És kefélni néha nem akarsz egy csókon kívül? - váltottam át pofátlan vigyorgásba, mire Duff ép kezével óvatosan végigsimított az arcomon, aztán a hajamba túrva közelebb húzott magához. Jólesően kirázott a hideg érintése mentén, ajkaink pedig őrjítően közel kerültek egymáshoz, mire türelmetlenül Duff nyaka köré fontam a karjaimat, és kényszerítve, hogy felém forduljon, határozottan megcsókoltam. Nagyon hiányzott már a közelsége, de most végképp minden feszültségemet eloszlatta egyetlen csókjával. Kizártam a többiek hangoskodását, az ordibálást és üvegdobálást - végigsimítva Duff hátán megállapodtam a derekán és közelebb húztam magamhoz. Duff minden további biztatás nélkül hanyatt döntött a kanapén, és lábaim között fölém támaszkodva újra megcsókolt. Valahogyan lerántotta rólam a bőrdzsekimet, aztán végigsimítva a derekam vonalán megragadta a felsőm nadrágból kilógó szélét, én pedig felemelve a karjaimat hagytam, hogy egy könnyed mozdulattal lehúzza rólam. A szoba levegője már-már túlságosan fülledt is volt - bár nem nagyon figyeltem a többiekre, de mindenhol izzott a levegő, eszméletlen mennyiségű pia és fű fogyott el, és ez talán minden eddigi gátlásunkat és határunkat átszakította. Ez volt az az állapot, amivel igazán jellemezni tudnám a bandát.
Megelégelve tehetetlenségemet lelöktem magamról Duffot, aztán mikor felröhögve felült, én is elvigyorodva átvetettem rajta a lábam, és az ölébe ülve türelmetlenül újra a nyaka köré fontam karjaimat. Duff két kezével megállapodva a derekamon akaratosan megcsókolt, aztán lassan végigsimított a combomon, és mikor a lehetetlennél is még közelebb húztam magamhoz, mély nyögés szaladt fel a torkán. Hagytam, hogy a nyakamat óvatosan csókolva, majd a lábam alá nyúlva felkapjon, és elinduljon velem a fürdőszoba felé. Lábaimat körbefonva a derekán segítettem, hogy könnyebben átverekedhessük magunkat a többieken, aztán miután Duff ösztönösen berúgta az aprócska mosdóhelyiség ajtaját, hátranyúlva bevágtam azt magunk mögött. Duff erősen az ajtónak nyomott, és egy pillanatig keresve a tekintetem közelebb hajolt, hogy ajaink újra találkozhassanak egymással. Elviselhetetlen volt számomra a körülöttünk növekvő forróság, úgyhogy türelmetlenül felnyögve rutinosan lerántottam Duffról a pólót, aztán hanyagul a falhoz vágtam. Fél tenyeremmel akaratlanul is végigsimítottam fedetlenné vált vállán, majd mellkasán, kezem pedig a nadrágja gombjánál állapodott meg, amit nagy egyszerűen letéptem, ezzel utat adva tovább sikló kezemnek. Duff önkéntelenül felröhögött, nevetése pedig engem is vigyorgásra késztetett. Alig voltam tudatában annak, hogy éppen mit teszek, de biztos voltam a dolgomban. Ugyan már korábban is sejtettem, hogy sosem fogom elfelejteni azt az éjszakát, azonban ez még a közelében sem járt az igazságnak - minden, ami akkor történt, mély nyomot hagyva beleégett az emlékezetembe. Talán nem minden apró kis részlet, de biztos vagyok benne, hogy örökké emlékezni fogok például a csóró kis öltözőszobára, amiből képesek voltunk egy kisebb pia- és drogszalont csinálni. A koncert előtti kavarodást, és ide-oda furikázást sem fogom elfelejteni, ahogy Duff tekintetét sem. Talán a kokainnak köszönhetem, de miután feloldódott a pánikom, egyszerűen imádtam az este minden egyes pillanatát. És bár pontosan tudtam, milyenek a srácok, most sikerült észrevennem, hogy az életük milyen momentumaiért élnek - jobb példát keresve sem találhattam volna a szex, drogok, rock 'n' roll szlogenre. Ők voltak a megtestesült szex, drogok és rock 'n' roll. És a koncert...
- Zoe, kezdünk! - hallottam az ajtó túloldaláról Axl dörmögően mély kiáltását, majd az ezt követő dübörgést is figyelmen kívül hagyva erősebben megkapaszkodtam Duff vállában, és fejemet hátravetve önkéntelen sikoly szaladt ki a számon - hihetetlenül erőteljesen rázta végig a testemet a gyönyör, minden egyes porcikám beleremegett. Duff szinte ugyanabban a pillanatban nyögött fel hangosan elképesztően mély hangján, és ahogy erősebben magához szorított, éreztem egy pillanatnyi megremegését, amit a hirtelen elmámorító érzés okozott. Elgyengülve a nyaka köré fontam a karjaimat, aztán egy gyors csókot nyomtam a sötétben csillogó ajkaira. Duff egy másodpercre lehunyt szemmel homlokát az enyémnek támasztotta, aztán felnézve enyémbe fúrta egy macskáéhoz hasonlóan felvillanó tekintetét. Némán állva a tekintetét kisimítottam az arcából pár zilált hajtincset, és arcát két kezem közé fogva újra a szemébe pillantottam.
- Menned kell.
- Tudom - feleltem tömören, aztán magamhoz ölelve egy pillanat erejéig a vállára hajtottam a fejem. Mindennél jobban vártam már, hogy felléphessek a színpadra, mégsem akartam elengedni. A tomboló közönség viszont egyértelműen nem vár. Duff elengedve szorításából két lábra tett, aztán megigazítva a gatyáját a pólóját kezdte keresni a padlón. Én villámgyorsan belebújtam a vécé mellett heverő nadrágomba, aztán kinyitottam Duff előtt az ajtót, és utoljára megszorítva a mögöttem álló punk kezét kiléptem a szobába. Steven enyhén szólva nem józan állapotban próbálta megemelni a dobfelszerelése darabjait, Izzy és Slash pedig a kanapén ülve hangoltak. Desin már alig volt ruha, Adrianan pedig annál is kevesebb, de valamiért számomra ez kicsit sem volt meglepő. Ronnie megelégelve Steve szerencsétlenkedését kikapta a kezéből a dögnehéznek látszó dobozt, és óvatosan kitipegett vele az ajtón. Csak Axl és Danny hiányoztak - az utóbbi gondolom pakolászni segített, Axl meg valószínűleg a hangosítóval vagy a technikussal dumált. Megszédülve átbukdácsoltam a földön hagyott cuccokon, aztán a kezembe vettem a kanapénak támasztott éjfekete basszusgitárt, és végigpengettem a húrjait. Tökéletesen szóltak.
- Ugye így jössz fel a színpadra? - pillantott rám elhomályosult tekintettel Izzy, mire végignézve magamon felröhögtem. Felül egyetlen melltartóban nem terveztem kiállni egy párszázas tömeg elé, úgyhogy miután a felsőmet nem találtam, kirángattam Slash háta mögül a bőrdzsekimet, és magamra terítettem. - Jó, így is frankó.
- Zoe, de jól nézel ki - került elém valahogyan Adriana, mire újból elnevettem magam. Sejtettem, hogy milyen habitusú a csaj, úgyhogy kicsit sem lepett meg, hogy félmeztelenül, halál részegen parádézott már a koncert előtt.
- Kezdés - dugta be a fejét az ajtón Axl, aztán rögtön el is tűnt. Ő valahogyan el tudta palástolni, hogy nem teljesen józan, és a tekintete is egészen tisztának tűnt - ellentétben mindenki mással a szobában. Slash például ijesztően csendben volt, a haja előrelógott, teljesen eltakarva az arcát, és a fején ferdén álló kalapjával együtt a gitárja pengetésébe roskadt.
- Na csináljunk egy kibaszott nagy bulit - tápászkodott fel megújult erővel Izzy, és az előtte haladó, hangosan röhögve hadonászó Stevent követve kilépett a folyosóra. Slasht a karjánál fogva kiragadtam a magába fordulásból, aztán Duff után lépkedve követtem a többieket. Desi előre rohant Izzyhez, Steven óriási hangzavart csapva ütötte a falakat a dobverőivel, Duff pedig mondott nekem valamit, amit egyáltalán nem voltam képes felfogni, úgyhogy lerendeztem egy ahával, és a közönség hangját követve befordultam a többiek után a színpadra vezető kis folyosócskára. Majdnem teljes volt a sötétség, és szó szerint semmit sem láttam, de mikor a technikus srác elkérte egy percre a kezemben pihenő Fendert, szó nélkül felé nyújtottam. Steven kilépve a színpadon uralkodó vaksötétbe elfoglalta a helyét az összeszerelt dobok mögött, én meg minden eddigi aggodalom nélkül hallgattam a Troubadour konferálójának közönséget túlharsogó hangját.
- Elegetek van a szar dumából? Itt az idő, hogy megmozgassátok a seggeteket. Szanpadon a Guns N' Roses!
A konferálás és az azt követő fülsüketítő közönségzaj, ordibálás és sikítás hatására önkéntelenül is elröhögtem magam, aztán utolsóként kivéve a technikus kezéből a basszusgitárt egy könnyed mozdulattal a nyakamba akasztottam annak hevederét, és a zsebemből előkerülő pengetőmet megszorítva felkészültem a kezdőszám első hangjaihoz. Kilépve a színpadra hatalmas homály, több száz ember és még óriásibb hangzavar fogadott. Elképesztően jó érzés volt kiállni az elé a tengernyi ember elé, egy gitárral a kezemben. Mindannyian a bandáért voltak ott, értük üvöltöztek, sikoltozak, és emelték magasba a kezüket. Axl mögöttem elhaladva még utoljára futólag magához szorított, aztán otthonosan végigsétálva a sötét színpadon megállt középen. Steven beszámolásának hangos dübörgése jólesően megremegtette még a gyomromat is - lehunytam a szemem, és a játékomat a véletlenre bízva, ösztönböl léptem be e Reckless Life-ba. A fények hirtelen és vakítóan vágták át a helyet. A zene iszonyat hangos volt, a gitárok hangjai repesztően hasítottak a fülembe, de olyan hihetetlen erőt és szabadságot adtak, hogy úgy éreztem, a kezeim maguktól mozognak a basszusgitár nyakán. A dobok hangjai az egész helyet megremegtették, Axl felharsogó éneke pedig bárkit elsöpört volna az útjából. Sosem volt még olyan érzés játszanom - a srácok hihetetlen összhangban voltak, csak zsigerből nyomták a saját zenéjüket, és az, hogy ennek én is a részese lehettem, elképesztően sokféle érzéssel töltött el. Egy banda sem volt akkor hangosabb, veszélyesebb, mocskosabb és kegyetlenebb, mint a Guns N' Roses - a zenéjüket velük együtt játszani számomra már akkor olyan volt, mintha a legnagyobb álmom teljesült volna. Pedig nem voltak világsztárok - csóró, putriban élő, undorító alakok voltak mind, akik külön-külön hatalmas egyéniségek és arcok voltak, együtt viszont olyan mindent elsöprő erővel rendelkeztek, amit fél Los Angeles halhatott a zenéjükön keresztül. Alig hallottam valamit a maximális hangerőn visító gitároktól, Axl hangjától, a dobok csattogásától, vagy a kezemben szóló basszus mély dörmögésétől, mégis ahogy végignéztem az előttünk tomboló tömegen, tudtam, hogy jó, amit ez a banda csinál. Lement a Reckless, a Shadow of Your Love és a Welcome to the Jungle után következő Jumpin' Jack Flash alatt Desi is a színpadra lépett, őrültnek tűnő táncát pedig a Think About You és a Move to the City követte. Kábultan pengettem a szám utolsó hangjait, aztán a felharsanó hatalmas ordibálástól mosoly kúszott az arcomra. A közönség kőkeményen bulizott, méghozzá velünk együtt. Hihetetlen érzés volt. Axl a Don't Cry előtt még szokása szerint sorban bemutatta a banda tagjait, mire köhécselve próbáltam pihenni kicsit. Levegő után kapkodva a szám elé emeltem a kezem, egy kisebb köhögőroham után pedig már éreztem, hogy valami marja a torkommal együtt együtt az egész tüdőmet is. A nyelvem hegyén fémes ízt éreztem, és forróság öntötte el az egész számat. Elemeltem a kezem az arcom elől, és bár még mindig kába voltam, pontosan láttam - vért köhögtem.
- Mennyi az idő? - kérdeztem rekedtes hangon, miközben a többiek kicsit kifújták magukat. Steven épp egy liter vizet öntött le a torkán, aztán a maradékot mind a fejére, és a mellette ücsörgő Marcra locsolta.
- Hülye vagy? - ugrott fel a srác vizes fejjel, és idegesen meglökte a dobszerkó mögött röhögő Stevent. - Ki mondta, hogy kérek?- Dél múlt - válaszolt Axl készségesen az előbb feltett kérdésemre, és fáradtan leroskadt Duff mellé a kanapéra. Egyikük sem mondta ki hangosan, de alig álltak a lábukon. A nyavalygás és a folyamatos panaszkodás viszont nem volt jellemző rájuk, úgyhogy még másfél nap éberség után is megpróbálták a legjobb formájukat hozni.
- Vérzik a kezed - közölte mellékesen Duff, miután arrébb csúszva helyet adott nekem is a kanapén. Megrántva a vállamat lehuppantam mellé, és az ujjbegyemből a karomra szivárgó vért egy mozdulattal beletöröltem a pólómba. Axlnek még volt rá egy kis ereje, hogy elnehezülő tekintettel kiröhögjön, aztán megdörzsölte az arcát, és nagy nehezen feltápászkodott.
- Akkor - szólalt meg az ajtóhoz lépve, mire mindenki felé fordult. - Egy kis szünet, jó? Aludjunk kicsit, mert ez nem állapot.
Kissé megkönnyebülve figyeltem, ahogy Axl gyorsan elköszön, aztán kilép a főútról beszűrődő zajba, majd bevágja maga mögött az ajtót. Steven feltápászkodott a dobok mögül, és felkapta a földön heverő, kifordított felsőjét, amit valamikor órákkal ezelőtt hajíthatott oda.
- Átszaladok Adrianahoz, nem jöttök? - kérdezte, mire Slash felcsillanó szemmel emelte meg a fejét, és Duff is egyetértően tápászkodott fel mellőlem.
- Én Desivel találkozom - közölte Izzy megrázva a fejét, aztán felnyomta magát a matracról, és letámasztotta az erősítő mellé a gitárját. Steven megvonta a vállát, és tekintete Izzyről Marcra csúszott, aki szintén visszautasította az ajánlatot - pár elintézetlen ügyet szeretett volna rendezni még az esti koncert előtt. Steve tekintete most felém irányult kérdőn, mire bizonytalanul felszaladt a szemöldököm. Fogalmam sem volt, mégis milyen Adrianaról van szó, de ha van nála kaja és zuhanyzó, engem megnyert.
- Megyek.
- Fasza - vigyorodott el Steven, aztán leejtette maga mellé a kezében tartott dobverőket. - Na, pakoljunk.
*
- Oké, itt vagyunk - húzta ki kezeit a gatyája zsebéből Steven, mire megtorpantam, és felnéztem az előttünk magasodó, fehérre meszelt, emeletes házra. Bár rövid volt a séta, aminek kifejezetten örültem, mégis összeráncoltam a szemöldököm a hely láttán. Egyáltalán nem olyan putri, lelakott környéken jártunk, mint amilyenre számítottam, sőt - az utca, amin végigsétáltunk, gazdag házakkal, szép pázsittal, kerttel, drága cuccokkal volt tele. Ez nem az a környezet, amit eddig Los Angelesből megismertem. Kizárt, hogy ez még Hollywood.
- Itt? - kérdeztem rá önkéntelenül, miközben le sem tudtam venni a szemem a gyönyörű házról, és a takarosra nyírt sövényről, ami elválasztott minket tőle.
- Ja - fordult felém Steven értetlenül, aztán megvilágosodott fejjel felém emelte a mutatóujját. - Ja, te még nem is ismered Adrianat.
- Nem - ráztam meg a fejem hitetlenül vigyorogva, mire Steven rátenyerelt a kapun lévő csengőre, és biccentett felém egyet.
- Jó fej, bírni fogjátok egymást.
Akaratlanul is felemeltem a fejem a mellettem ácsorgó Duff arcára, aki mosolygós tekintettel nézett le rám. Slash a másik oldalamon toporgott, mint egy türelmetlen kisgyerek, aki alig várja, hogy megkapja a karácsonyi ajándékát. Hát jó, ha a srácok tényleg ennyire bírják ezt az Adrianat, mindenképp adok neki egy esélyt.
Steven a biztonság kedvéért még egyszer ráfeküdt fél percre a kapucsengőre, mire kinyílt a ház bejárati ajtaja, és egy kócos hajú csaj feje tűnt fel mögötte. Mosolyogva csoszogott egy gagyi papucsban a kapuig, aztán nagy nyikorogva sikerült kinyitnia azt. Szimpi volt. Melegítőben volt, mint egy normális ember. Ez nekem kifejezetten rokonszenves.
- Srácok - üdvözölt mindenkit egy széles vigyorral, aztán arrébb állt, hogy bemehessünk. Steven csak simán lesmárolta, de még így sem voltam benne biztos, hogy együtt vannak-e. Steve-nél nem lehet tudni.
- Szia - hajolt oda Slash is Adrianahoz, aztán egy gyors puszit nyomott az arcára köszönésképpen, és már ment is tovább céltudatosan, mint aki pontosan tudja, miért jött. Adriana elmosolyodva lépett hozzám, és a kezét nyújtotta.
- Szia, Adriana - mutatkozott be kedvesen, mire nekem is egy mosoly kúszott az arcomra, és megráztam a felém nyújtott jobbját.
- Zoe - bólintottam, mire a lány még mindig vigyorogva, egy hirtelen mozdulattal átölelt. Nem mondom, eléggé meglepett. Kicsit megszeppentem állhattam ott, mert Duff mögöttem egyébként ki is röhögött. - Hű, de aranyos vagy.
- Jól nézel ki Zoe, te is táncos vagy, nem? - kérdezte kicsit eltolva magától, miközben gyorsan végignézett rajtam. Pislogtam párat, de még mielőtt válaszolhattam volna, Adriana Steve után ordított, aki meg udvariasan ott is hagyott bennünket. - Miért nem mutattad be, te segg?
Steven röhögve visszakiáltott egy "bocs" félét, aztán el is tűnt a ház fala mögött - a hátsó kertbe tartott. Halkan elnevettem magam, és egy pillanatra összenéztem Duffal. Való igaz, ennél tényleg rosszabbra számítottam.
- Na, gyertek, menjünk be - intett a nyitva hagyott bejárati ajtó felé Adriana, mire határozottan elindultam - egyre kíváncsibb lettem ezzel a csajjal kapcsolatban. Duff még egy gyors öleléssel köszöntötte Adrianat, aztán együtt követtek a bejárathoz vezető, kövekkel kirakott, néhány ültetett virággal szegélyezett úton. Valahogy némává tett ez a szép látvány - ilyen takaros kis házakat legutóbb otthon, Hartfordban láttam. Már majdnem el is felejtettem, hogyan néz ki egy tiszta házfal, egy kert, amiben élő növények vannak, meg egy rendezett kis otthon, amit rendszeresen takarítanak is. Adriana háza ilyen volt. Nem volt túl nagy, mégis minden otthonos volt, és tiszta. Volt egy kis előszoba, fogasra akasztott kabátokkal, és rendezetten, a fal mellett sorakozó cipőkkel; volt egy nappali, ahol a padlón szétdobált üvegek, csikkek, és kacatok helyett egy szép, tiszta szőnyeg volt, egy nagy kanapé, és rendes tévé is; volt egy kis konyha, ami egybenyílt a nappalival, és érdekes módon nem volt teledobálva a mosogató törött vodkásüvegekkel; és volt egy nagy üvegajtó, amin keresztül fény lepte be a szobát - a hátsó kertbe vezetett. Duff és Adriana mögöttem jól hallhatóan beszélgettek valamiről, azt mégsem tudtam volna megmondani, hogy miről, mert elképesztett az üvegajtón kilépve a látvány. Gyönyörű, zöld fű, kis terasz, pár virág, és egy hatalmasnak tűnő medence, ami majdhogynem az egész kertet elfoglalta - és amibe egy pillanat múlva hatalmas csobbanással érkezett a fölöttem lévő erkélyről leugró, alsógatyás Slash - ezzel végleg kizökkentve a bámészkodásból.
- Így kell élni - ráztam meg a fejem röhögve, miközben a medencében fröcskölő Slash és Steven akkora hangzavart csaptak, mint egy csapat kisgyerek. Furcsa volt úgy látni őket - egy nem túl drága, mégis rendes ház kertjében, teljesen józanul, fényes nappal. Csak úgy lógtak, és ugyanolyan jól érezték magukat, mint bebaszva, a Rainbowban ücsörögve. Talán ez volt az első alkalom, hogy ilyen felszabadultnak láttam őket, Duffot is beleértve - abban a pillanatban nekem sem járt a fejemben semmi az aznap esti koncerttel, vagy a lakbérrel, vagy bármi más hétköznapi szarral kapcsolatban.
- Zoe, gyere be! - kiáltott felém Slash abban a pillanatban, ahogy meglátott a medence szélén ácsorogva. Hunyorogva a nap erős fényétől elvigyorodtam, aztán válasz nélkül ledobtam a földre a bőrdzsekimet, és a tornacipőmet is legrúgtam mellé. Éppen próbáltam megtartani a nyugis állapotomat, úgyhogy hatalmas csobbanás helyett csak leültem a medence kövekkel kirakott peremére, és belelógattam a lábamat a kristálytiszta vízbe. Szinte azonnal végigjárt egy kellemesen hűvös érzés, ami őszintén szólva jól esett a Los Angelesi hőség közepette.
- Ne már, ugorj be! - fröcskölt felém Steven ellentmondást nem tűrő hangon, miközben csurom vizes haja szinte teljesen eltakarta az arcát. Elég idióta látványt nyújtott. Vigyorogva megráztam a fejem, mire Slash türelmetlenül meglendült felém - a lábamért nyúlt, de kirántottam a vízből, és villámgyorsan felugrottam, még mielőtt beránthatott volna.
- Jó, oké, megyek, csak... - röhögtem el magam, de még mielőtt befejezhettem volna a mondanivalómat, elcsuklott a hangom egy hátulról érkező lökéstől, a következő pillanatban pedig már a víz alatt voltam. Egy másodperc töredéke alatt átjárta a nyúzott pólómat és a farmersortomat a hideg víz, majd a bőrőmet is elérte - szó szerint éreztem, hogy mindenem összerándul a hirtelen jegesség hatására. Felrúgtam magam a medence égszínkék aljáról, felérve pedig a tüdőm hirtelen megtelt levegővel. Kisimítottam az arcomból a belelógó vizes tincseket, aztán hitetlenül elröhögve magam hagytam, hogy a parton ácsorgó Duff kinevessen. - Ez kurva jó!
- Szívesen - intett felém Duff vigyorogva, mire önkéntelenül is újra elnevettem magam. Slash természetesen azonnal telefröcskölte az arcomat vízzel, Steven pedig felocsúdva a röhögésből körülnézett.
- Hol van Adriana?
- Vigyázz! - sikított egyet az említett az emeletről kinyúló erkély szélén állva, aztán elrugaszkodott, és egy óriási csobbanással becsapódott a medence vizébe. Adriana a levegőre felérve szinte azonnal elnevette magát, aztán nyomott egy csókot a szokás szerint idiótán vigyorgó Stevennek, és felszabadultan sikoltott még egyet. Egyszerűen én sem bírtam abbahagyni a vigyorgást - napok óta először szakadtam ki egy kicsit a koszos, hangos west hollywoodi forgatagból, és ez hihetetlenül jól esett.
- Hé - szóltam rá Slashre, aki minden előzetes nélkül a pólómért nyúlt, és jól láthatóan le akarta rángatni rólam. Nem is keresek rá okot, inkább rá hagyom.
- Vedd le.
- Jó, várj - vontam meg a vállam beleegyezve, és a medence széléhez úszva egy pillanat alatt kimásztam. A hajamról patakokban ömlő víz végigfolyt az arcomon, de a pólóm és a nadrágom sem volt kifejezetten száraz - inkább éreztem magam akkor egy mozgó vízesésnek, mint embernek. Nagy nehezen kibújtam az átázott felsőmből, majd a teraszon álldogáló asztalhoz, és a körülötte lévő székekhez csúszkáltam a sima felületű csempéken. Duff némán ücsörgött az egyik széken, lábát felrakta az asztalra, és éppen a hamut ütötte le a kezében lévő cigiről az asztalon lévő hamutálkába. A napfénytől hunyorogva nézett fel rám, mikor fölé magasodva megálltam előtte. - Nem jössz?
- Menjek? - kérdezett vissza még mindig kissé hunyorogva, a szemembe nézve. Annyira felcseszi az agyamat, amikor ezt csinálja.
- Gyere - vágtam rá határozottan, aztán hozzávágtam a víztől tocsogó pólómat, mire a földre ejtette a cigijét.
- Héé - nézett csalódottan a kis híján elszívott szál után, mire elröhögtem magam. Ledobta magáról a felsőmet a földre, miközben a gatyámtól is megszabadultam, és a medence felől hallatszó hatalmas röhögésre hátrakaptam a fejem. Öröm volt nézni is, ahogy Stevenék gyerekek módjára baromkodtak. Egy óvodás is ugyanilyen jó bulinak tartotta volna lefröcskölni vízzel a másikat, meg felmászni egymás hátára.
- Mit csinálsz? - szaladt ki a számon ijedten, miután pillanatnyi figyelmetlenségemet kihasználva Duff a a combom alá nyúlt, aztán egy könnyű mozdulattal felkapott a karjaiba, és elindult velem - valahogyan már rajta sem volt ruha, egy gatyán kívül. Nem válaszolt, úgyhogy erősen a nyakába kapaszkodtam - bármit is tervezzen, biztosan rántom magammal. De kit akarok becsapni, tudtam, mit akart - viszont nem kicsit féltettem a gipszbe kötött karját, ami látszólag nem igazán zavarta.
- Most fürdesz - közölte velem a medence felé közeledve, mire kapálózás nélkül pillantottam fel az arcára. Visszafojtotta a vigyorgást, de láttam a szemein, hogy belül mosolyog.
- Csak utánad - szorítottam a nyaka köré még jobban a karjaimat, és akaratlanul is átjárta az agyamat a gondolat, hogy eszméletlenül jó érzés újra közel érezni őt - per pillanat úgy éreztem, örökké el tudnám viselni ezt a helyzetet. Duff a medencéhez érve jobban magához szorított, én pedig elvigyorodva összeszorítottam a szemem, felkészülve a merülésre. Duff azonban nem dobott el - elrugaszkodott a medence széléről, és velem együtt a levegőbe repült. Felszabadultam sikítottam még egyet, egy pillanat múlva pedig újra hideg víz ölelt körül. Duff a víz alatt elengedett, mire hajamat hátrasimítva fellöktem magam a felszínre - pár másodperc múlva Duff is követte a példámat, aztán nevetve közelebb húzott magához. Kisimítottam az arcából pár vizes hajtincset, és a többiek által okozott hangzavar közepette is teljes higgadtsággal emeltem a tekintetem élénkzölddé váló szemeire.
- Meg akarlak csókolni - mondta halkan, közelsége miatt azonban még így is jólesően kirázott a hideg hangja hallatán. Két kezem közé fogtam az arcát, aztán elmosolyodva még közelebb hajoltam hozzá.
- Pofa be, és kapj el - közöltem visszafojtva a nevetésemet, még mielőtt ajkaink őrjítően közel kerültek volna egymáshoz, aztán a víz alá bukva kicsusszantam öleléséből, és a medence aljától elrugaszkodva arrébb siklottam. Duff röhögve megrázta a fejét, aztán utánam lendült, és pár másodpercbe sem telt neki, mire sikerült újra elkapnia. Annyira hihetetlennek tűnt, hogy képesek vagyunk minden szarság közepette is kiszakadni abból a világból, amiben élünk, röhögőgörcsöt kapni szinte mindenen - talán Slashnek ez nem volt új -, felszabadulni, idiótán fröcskölődni, mint a kisgyerekek. Slash nevetett, mint valami őrült, aztán hirtelen a nyakába vett, eldobott, majd megint a nyakába vett. Steven és Adriana - néha egymásba gabalyodva - megállás nélkül ontották magukból a baromságokat, és hülyéskedtek - ebben egészen hasonlítottak egymásra. Duff próbálta védeni a sérült karját, de ezentúl szintén minden hülyeségben benne volt, még Steve idióta "én a nyakamba veszem Slasht, te pedig engem" ötletében is, aminek csak hatalmas röhögés és esés volt a vége. Hosszú idő után akkor úgy éreztem, hogy teljesen gondmentes az élet. Bár nem volt semmi nagy szám, a ház sem volt luxuspalota, és a medence is csak egy kis lyuk volt, tele vízzel, mégis mindannyian úgy tudtuk látni az egészet, mint valami paradicsomi helyet messze Hollywoodtól. Nem nagy dolog, mégis mennyit jelentett.
- Itt? - kérdeztem rá önkéntelenül, miközben le sem tudtam venni a szemem a gyönyörű házról, és a takarosra nyírt sövényről, ami elválasztott minket tőle.
- Ja - fordult felém Steven értetlenül, aztán megvilágosodott fejjel felém emelte a mutatóujját. - Ja, te még nem is ismered Adrianat.
- Nem - ráztam meg a fejem hitetlenül vigyorogva, mire Steven rátenyerelt a kapun lévő csengőre, és biccentett felém egyet.
- Jó fej, bírni fogjátok egymást.
Akaratlanul is felemeltem a fejem a mellettem ácsorgó Duff arcára, aki mosolygós tekintettel nézett le rám. Slash a másik oldalamon toporgott, mint egy türelmetlen kisgyerek, aki alig várja, hogy megkapja a karácsonyi ajándékát. Hát jó, ha a srácok tényleg ennyire bírják ezt az Adrianat, mindenképp adok neki egy esélyt.
Steven a biztonság kedvéért még egyszer ráfeküdt fél percre a kapucsengőre, mire kinyílt a ház bejárati ajtaja, és egy kócos hajú csaj feje tűnt fel mögötte. Mosolyogva csoszogott egy gagyi papucsban a kapuig, aztán nagy nyikorogva sikerült kinyitnia azt. Szimpi volt. Melegítőben volt, mint egy normális ember. Ez nekem kifejezetten rokonszenves.
- Srácok - üdvözölt mindenkit egy széles vigyorral, aztán arrébb állt, hogy bemehessünk. Steven csak simán lesmárolta, de még így sem voltam benne biztos, hogy együtt vannak-e. Steve-nél nem lehet tudni.
- Szia - hajolt oda Slash is Adrianahoz, aztán egy gyors puszit nyomott az arcára köszönésképpen, és már ment is tovább céltudatosan, mint aki pontosan tudja, miért jött. Adriana elmosolyodva lépett hozzám, és a kezét nyújtotta.
- Szia, Adriana - mutatkozott be kedvesen, mire nekem is egy mosoly kúszott az arcomra, és megráztam a felém nyújtott jobbját.
- Zoe - bólintottam, mire a lány még mindig vigyorogva, egy hirtelen mozdulattal átölelt. Nem mondom, eléggé meglepett. Kicsit megszeppentem állhattam ott, mert Duff mögöttem egyébként ki is röhögött. - Hű, de aranyos vagy.
- Jól nézel ki Zoe, te is táncos vagy, nem? - kérdezte kicsit eltolva magától, miközben gyorsan végignézett rajtam. Pislogtam párat, de még mielőtt válaszolhattam volna, Adriana Steve után ordított, aki meg udvariasan ott is hagyott bennünket. - Miért nem mutattad be, te segg?
Steven röhögve visszakiáltott egy "bocs" félét, aztán el is tűnt a ház fala mögött - a hátsó kertbe tartott. Halkan elnevettem magam, és egy pillanatra összenéztem Duffal. Való igaz, ennél tényleg rosszabbra számítottam.
- Na, gyertek, menjünk be - intett a nyitva hagyott bejárati ajtó felé Adriana, mire határozottan elindultam - egyre kíváncsibb lettem ezzel a csajjal kapcsolatban. Duff még egy gyors öleléssel köszöntötte Adrianat, aztán együtt követtek a bejárathoz vezető, kövekkel kirakott, néhány ültetett virággal szegélyezett úton. Valahogy némává tett ez a szép látvány - ilyen takaros kis házakat legutóbb otthon, Hartfordban láttam. Már majdnem el is felejtettem, hogyan néz ki egy tiszta házfal, egy kert, amiben élő növények vannak, meg egy rendezett kis otthon, amit rendszeresen takarítanak is. Adriana háza ilyen volt. Nem volt túl nagy, mégis minden otthonos volt, és tiszta. Volt egy kis előszoba, fogasra akasztott kabátokkal, és rendezetten, a fal mellett sorakozó cipőkkel; volt egy nappali, ahol a padlón szétdobált üvegek, csikkek, és kacatok helyett egy szép, tiszta szőnyeg volt, egy nagy kanapé, és rendes tévé is; volt egy kis konyha, ami egybenyílt a nappalival, és érdekes módon nem volt teledobálva a mosogató törött vodkásüvegekkel; és volt egy nagy üvegajtó, amin keresztül fény lepte be a szobát - a hátsó kertbe vezetett. Duff és Adriana mögöttem jól hallhatóan beszélgettek valamiről, azt mégsem tudtam volna megmondani, hogy miről, mert elképesztett az üvegajtón kilépve a látvány. Gyönyörű, zöld fű, kis terasz, pár virág, és egy hatalmasnak tűnő medence, ami majdhogynem az egész kertet elfoglalta - és amibe egy pillanat múlva hatalmas csobbanással érkezett a fölöttem lévő erkélyről leugró, alsógatyás Slash - ezzel végleg kizökkentve a bámészkodásból.
- Így kell élni - ráztam meg a fejem röhögve, miközben a medencében fröcskölő Slash és Steven akkora hangzavart csaptak, mint egy csapat kisgyerek. Furcsa volt úgy látni őket - egy nem túl drága, mégis rendes ház kertjében, teljesen józanul, fényes nappal. Csak úgy lógtak, és ugyanolyan jól érezték magukat, mint bebaszva, a Rainbowban ücsörögve. Talán ez volt az első alkalom, hogy ilyen felszabadultnak láttam őket, Duffot is beleértve - abban a pillanatban nekem sem járt a fejemben semmi az aznap esti koncerttel, vagy a lakbérrel, vagy bármi más hétköznapi szarral kapcsolatban.
- Zoe, gyere be! - kiáltott felém Slash abban a pillanatban, ahogy meglátott a medence szélén ácsorogva. Hunyorogva a nap erős fényétől elvigyorodtam, aztán válasz nélkül ledobtam a földre a bőrdzsekimet, és a tornacipőmet is legrúgtam mellé. Éppen próbáltam megtartani a nyugis állapotomat, úgyhogy hatalmas csobbanás helyett csak leültem a medence kövekkel kirakott peremére, és belelógattam a lábamat a kristálytiszta vízbe. Szinte azonnal végigjárt egy kellemesen hűvös érzés, ami őszintén szólva jól esett a Los Angelesi hőség közepette.
- Ne már, ugorj be! - fröcskölt felém Steven ellentmondást nem tűrő hangon, miközben csurom vizes haja szinte teljesen eltakarta az arcát. Elég idióta látványt nyújtott. Vigyorogva megráztam a fejem, mire Slash türelmetlenül meglendült felém - a lábamért nyúlt, de kirántottam a vízből, és villámgyorsan felugrottam, még mielőtt beránthatott volna.
- Jó, oké, megyek, csak... - röhögtem el magam, de még mielőtt befejezhettem volna a mondanivalómat, elcsuklott a hangom egy hátulról érkező lökéstől, a következő pillanatban pedig már a víz alatt voltam. Egy másodperc töredéke alatt átjárta a nyúzott pólómat és a farmersortomat a hideg víz, majd a bőrőmet is elérte - szó szerint éreztem, hogy mindenem összerándul a hirtelen jegesség hatására. Felrúgtam magam a medence égszínkék aljáról, felérve pedig a tüdőm hirtelen megtelt levegővel. Kisimítottam az arcomból a belelógó vizes tincseket, aztán hitetlenül elröhögve magam hagytam, hogy a parton ácsorgó Duff kinevessen. - Ez kurva jó!
- Szívesen - intett felém Duff vigyorogva, mire önkéntelenül is újra elnevettem magam. Slash természetesen azonnal telefröcskölte az arcomat vízzel, Steven pedig felocsúdva a röhögésből körülnézett.
- Hol van Adriana?
- Vigyázz! - sikított egyet az említett az emeletről kinyúló erkély szélén állva, aztán elrugaszkodott, és egy óriási csobbanással becsapódott a medence vizébe. Adriana a levegőre felérve szinte azonnal elnevette magát, aztán nyomott egy csókot a szokás szerint idiótán vigyorgó Stevennek, és felszabadultan sikoltott még egyet. Egyszerűen én sem bírtam abbahagyni a vigyorgást - napok óta először szakadtam ki egy kicsit a koszos, hangos west hollywoodi forgatagból, és ez hihetetlenül jól esett.
- Hé - szóltam rá Slashre, aki minden előzetes nélkül a pólómért nyúlt, és jól láthatóan le akarta rángatni rólam. Nem is keresek rá okot, inkább rá hagyom.
- Vedd le.
- Jó, várj - vontam meg a vállam beleegyezve, és a medence széléhez úszva egy pillanat alatt kimásztam. A hajamról patakokban ömlő víz végigfolyt az arcomon, de a pólóm és a nadrágom sem volt kifejezetten száraz - inkább éreztem magam akkor egy mozgó vízesésnek, mint embernek. Nagy nehezen kibújtam az átázott felsőmből, majd a teraszon álldogáló asztalhoz, és a körülötte lévő székekhez csúszkáltam a sima felületű csempéken. Duff némán ücsörgött az egyik széken, lábát felrakta az asztalra, és éppen a hamut ütötte le a kezében lévő cigiről az asztalon lévő hamutálkába. A napfénytől hunyorogva nézett fel rám, mikor fölé magasodva megálltam előtte. - Nem jössz?
- Menjek? - kérdezett vissza még mindig kissé hunyorogva, a szemembe nézve. Annyira felcseszi az agyamat, amikor ezt csinálja.
- Gyere - vágtam rá határozottan, aztán hozzávágtam a víztől tocsogó pólómat, mire a földre ejtette a cigijét.
- Héé - nézett csalódottan a kis híján elszívott szál után, mire elröhögtem magam. Ledobta magáról a felsőmet a földre, miközben a gatyámtól is megszabadultam, és a medence felől hallatszó hatalmas röhögésre hátrakaptam a fejem. Öröm volt nézni is, ahogy Stevenék gyerekek módjára baromkodtak. Egy óvodás is ugyanilyen jó bulinak tartotta volna lefröcskölni vízzel a másikat, meg felmászni egymás hátára.
- Mit csinálsz? - szaladt ki a számon ijedten, miután pillanatnyi figyelmetlenségemet kihasználva Duff a a combom alá nyúlt, aztán egy könnyű mozdulattal felkapott a karjaiba, és elindult velem - valahogyan már rajta sem volt ruha, egy gatyán kívül. Nem válaszolt, úgyhogy erősen a nyakába kapaszkodtam - bármit is tervezzen, biztosan rántom magammal. De kit akarok becsapni, tudtam, mit akart - viszont nem kicsit féltettem a gipszbe kötött karját, ami látszólag nem igazán zavarta.
- Most fürdesz - közölte velem a medence felé közeledve, mire kapálózás nélkül pillantottam fel az arcára. Visszafojtotta a vigyorgást, de láttam a szemein, hogy belül mosolyog.
- Csak utánad - szorítottam a nyaka köré még jobban a karjaimat, és akaratlanul is átjárta az agyamat a gondolat, hogy eszméletlenül jó érzés újra közel érezni őt - per pillanat úgy éreztem, örökké el tudnám viselni ezt a helyzetet. Duff a medencéhez érve jobban magához szorított, én pedig elvigyorodva összeszorítottam a szemem, felkészülve a merülésre. Duff azonban nem dobott el - elrugaszkodott a medence széléről, és velem együtt a levegőbe repült. Felszabadultam sikítottam még egyet, egy pillanat múlva pedig újra hideg víz ölelt körül. Duff a víz alatt elengedett, mire hajamat hátrasimítva fellöktem magam a felszínre - pár másodperc múlva Duff is követte a példámat, aztán nevetve közelebb húzott magához. Kisimítottam az arcából pár vizes hajtincset, és a többiek által okozott hangzavar közepette is teljes higgadtsággal emeltem a tekintetem élénkzölddé váló szemeire.
- Meg akarlak csókolni - mondta halkan, közelsége miatt azonban még így is jólesően kirázott a hideg hangja hallatán. Két kezem közé fogtam az arcát, aztán elmosolyodva még közelebb hajoltam hozzá.
- Pofa be, és kapj el - közöltem visszafojtva a nevetésemet, még mielőtt ajkaink őrjítően közel kerültek volna egymáshoz, aztán a víz alá bukva kicsusszantam öleléséből, és a medence aljától elrugaszkodva arrébb siklottam. Duff röhögve megrázta a fejét, aztán utánam lendült, és pár másodpercbe sem telt neki, mire sikerült újra elkapnia. Annyira hihetetlennek tűnt, hogy képesek vagyunk minden szarság közepette is kiszakadni abból a világból, amiben élünk, röhögőgörcsöt kapni szinte mindenen - talán Slashnek ez nem volt új -, felszabadulni, idiótán fröcskölődni, mint a kisgyerekek. Slash nevetett, mint valami őrült, aztán hirtelen a nyakába vett, eldobott, majd megint a nyakába vett. Steven és Adriana - néha egymásba gabalyodva - megállás nélkül ontották magukból a baromságokat, és hülyéskedtek - ebben egészen hasonlítottak egymásra. Duff próbálta védeni a sérült karját, de ezentúl szintén minden hülyeségben benne volt, még Steve idióta "én a nyakamba veszem Slasht, te pedig engem" ötletében is, aminek csak hatalmas röhögés és esés volt a vége. Hosszú idő után akkor úgy éreztem, hogy teljesen gondmentes az élet. Bár nem volt semmi nagy szám, a ház sem volt luxuspalota, és a medence is csak egy kis lyuk volt, tele vízzel, mégis mindannyian úgy tudtuk látni az egészet, mint valami paradicsomi helyet messze Hollywoodtól. Nem nagy dolog, mégis mennyit jelentett.
Adriana elképesztően rendes volt - nemcsak hagyta, hogy nála randalírozzunk, de még kaját és piát is adott, ami életmentő volt abban az állapotban. Bár egy kis időre elfelejtettem, hogy mennyire kimerült vagyok a folyamatos próbáktól, elég hamar visszatért minden fáradtságom és gyötrő gondolatom. Nem akartam mondani senkinek, de néha görcsbe rándult a gyomrom a koncert gondolatára - nem tudtam eldönteni, hogy számomra ez hatalmas lépést, vagy túl nagy kihívást jelent. A Guns N' Roses viszont nem az a banda, amiben bármi bizonytalanság is elfér, így minden aggodalmamat megtartottam magamnak.
Adriana elköszönt tőlünk, de tőle már csak hárman jöttünk el - Steven ugyanis úgy döntött, ő ott piheni ki magát. A Hollowayre visszaérve felvetettem az ötletet, hogy aludjunk egy kicsit nálam, a Clarkon, de mivel konkrétan bealudtam volna vezetés közben, ezért csak simán ott dőltünk ki a hangszerek, eldobált szemetek és párnák között. Bár pár órányi alvás bőven nem elég kipihenni szinte két nap folyamatos ébrenlétet, most ez is elegendő volt - a többit később úgyis elintézte az alvás helyett a töménytelen mennyiségű pia.
- Ébresztő - vágta be maga mögött a terem ajtaját valaki, mire hirtelen felriadva megemeltem a fejem, és homályos tekintettel próbáltam kitalálni, mégis ki az isten csörtetett be ilyen hangosan. Axl egy aprócska jelét sem mutatta semmiféle fáradtságnak - levágott az erősítőre egy köteg papírt, aztán a földre dobta a kezében lévő ócska táskát, és mit sem törődve azzal, hogy Duff és én rajta feküdtünk, lehuppant a kanapé végére.
- Aúú - nyögtem fel fájdalmasan, aztán kirántottam Axl alól a lábamat, és leemelve magamról Duff begipszelt karját lassan felültem. A punk még csak meg sem mozdult, annak ellenére sem, hogy Axl éppen az előbb vágódott rá a lábára.
- Kialudtad magad?
- Nem - közöltem rekedt hangon, és a szememet dörzsölve megállapítottam, hogy nem sokat ért ez a pár órányi alvás. Ugyanolyannak éreztem magam, mint előtte - nagyjából mosott szarnak.
- Fasza - vágta rá Axl, aztán feltápászkodott Duff lábáról, mire az mocorogni kezdett. Slash szintén mozdulatlanul terült el a földre dobott matracon, arcát teljesen eltakarta bongyor hajzuhataga, fél cipője pedig pár méterrel arréb hevert. - Aludhatsz még, ha akarsz.
- Á, mindegy - legyintettem lemondóan, és egy hatalmas ásítást visszafojtva a tenyerembe temettem az arcom. Axl egy félmosollyal bólintott, aztán levett az erősítőn heverő papírok közül egyet, és felém nyújtotta. - A számlista, megnézed?
- Aha - vettem el tőle a gyűrött szélű lapot még mindig kómás fejjel, aztán újra megdörzsöltem a szemem, hogy jobban lássam Axl csupa nagybetűs, macskakaparáshoz hasonlító írását. Végigfutottam a szememmel a tizenkét számot, és a pár hozzájuk tartozó megjegyzést, aztán álmosan pislogva felnéztem Axlre. - Ennyi?
- Ennyit tanultál be, nem? - kérdezett vissza elmosolyodva, mire komótosan megvontam a vállam, és kivettem Axl kezéből a felém nyújtott szál cigit. Előkapva egy öngyújtót először az enyémet, aztán a sajátját is meggyújtotta, aztán elterült előttem a koszos, hideg padlón.
- Kösz.
- Jó leszel - közölte hirtelen Axl felkönyökölve, miután egy füstfelhőt fújt a plafon felé, és tekintetével az enyémet kereste. Bambán bámultam vissza rá, és rezzenéstelen arccal teleszívtam a tüdőmet a cigi maró, de hihetetlenül jóleső füstjével. Hogy jó leszek? Nem voltam benne annyira biztos.
- Igen?
- Igen - vágta rá Axl, és visszaejtette a fejét a padlóra. Lábait felemelte, és az ölembe rakta őket, mire önkéntelenül is elmosolyodtam. Nem mondott többet, mégis elképesztett, hogy pár szóval is képes volt teljesen megnyugtatni engem a dologgal kapcsolatban. Éreztem, hogy mennyire biztos a dolgában, és ezért bármit elhittem volna neki. Bármit. Axllel valahogy mindig csak félmondatokból sikerült megértenünk egymást, és ez később sem lett másképp. Hiába ültünk némán egymás mellett, csak a füstüt fújva, simán megértettem rögtön, hogy mit akar nekem mondani. Abban a pillanatban pedig ez óriási biztonságot adott. - Steve?
- Adriana - feleltem egyszerűen, mire Axl vigyorogva ismét megemelte a fejét, és fél kezén megtámaszkodott, hogy lássa az arcomat. Nekem is egy félmosoly kúszott az arcomra, aztán egy újabb eloszló füstfelhőt fújva leütöttem a cigiről a szürke hamut, ami a földön izott még egy pillanatig, aztán teljesen kialudt.
- Jó arc a kis ribanc, mi?
- Ja - röhögtem el magam halkan Axllel együtt, majd fejemet kicsit felé fordítottam. - Sztriptízes?
- Az - válaszolt a vörös tömören, aztán fél kezével felnyomta magát ülő helyzetbe, hogy el tudja nyomni a vészesen fogyó szál cigit a csupasz betonon. - Elég szépen keresnek, van házuk, medencéjük, kurva sok pénzük... És az egyetlen vágyuk, hogy nekünk jó legyen.
- Álom - váltottam csendes vigyorgásba, és Axl példáját követve elnyomtam a cigimet a tornacipőm orrával. Axl felnevetett mély hangján, majd a koszos, repedezett plafont bámulva visszadőlt a padlóra, karjait párnaként a feje alá csúsztatva.
- Néha még limót is bérelnek nekünk - mondta kicsit megrázva a fejét, és mintha maga is hitetlenül vigyorgott volna - számomra is furcsán hangzott a dolog. Adriana és Desi egyfajta menedéket nyújthattak a srácoknak a csóró és bonyolult hollywoodi élet elől... És akkor még nem ismertem a többi táncost, akik a banda köreiben forogtak. Nem voltak ott mindenhol, csak amikor szükség volt rájuk - meg amikor szükség volt pénzre, fuvarra, és egy helyre, ahol lehet aludni. Ezt mind meg tudták adni, és még örömüket is lelték benne, valamilyen érthetetlen oknál fogva.
- Furcsa egy csaj.
- Téged nem tudlak elképzelni ilyennek - közölte hirtelen Axl, mire felé kaptam a tekintetem. A nézése már-már pofátlan volt, de akkorra már sikerült megszoknom. Ezzel a tekintettel vehetett le mindenkit a lábáról, de rólam lepergett. Ő is csak egy seggfej, mint a többi.
- Nem is kell - feleltem pár másodperc néma csend után visszafojtva a mosolyomat, aztán lelökve magamról Axl csizmás lábait folytattam. - Ha valami bajod van, tudok segíteni, de ha dugni akarsz, inkább keress egy táncost.
Axl elröhögve magát állta a tekintetemet, aztán megrázva a fejét feltápászkodott, és leporolta farmerjéről a padlóról felszedett eszméletlen mennyiségű port és egyéb szemetet.
- A Rocket Queent még soha nem játszottuk - szólalt meg megragadva a mellettem heverő számlistát, és visszadobta a többi papírlap közé. Jelentősségteljesen újra a szemembe nézett, csak hogy biztosan felfogjam a súlyát. - Ez lesz az első.
Mosolyogva felvontam a szemöldököm, és megigazítva magamon a vállamról lecsúszott bőrdzsekimet feltápászkodtam az alvó Duff mellől. Nem feleltem, de a tekintetemben benne volt, amit gondoltam - elfogadom a kihívást.
1985. szeptember 20. du. 7:38 Holloway Drive, West Hollywood
Még egyszer végigsimítottam a fekete Fender húrjain, aztán óvatosan lecsuktam a gitártok tetejét, és pántját átvetettem a vállamon. Két és fél óra volt hátra a Troubadourig, és én az eddig viselt füst- és piaszagú, koszos, átázott gönceim helyett már fellépésre kész cuccokban feszítettem. A srácok annyi kikötést tettek, hogy legyek "dögös", de őszintén szólva fogalmam sem volt, mire gondolnak, úgyhogy maradtam a magas derekú, fekete rövidnadrágnál, egy letépett ujjú pólónál, nyúzott tornacipőnél, meg a jó öreg, kopott bőrdzsekimnél, amit senki kedvéért sem hagytam volna otthon. Egyre jobban erőt vett rajtam a koncert előtti izgalom, és mivel Mike-kal sem sikerült találkoznom, ahogy terveztem, egy kis idegesség is társult hozzá. Akármennyire is tudtam, hogy kismilliószor elpróbáltuk újra a dalokat, akármennyire is határozottnak mutattam magam, nem kicsit voltam beparázva a pár óra múlva kezdődő, hatalmas dobásnak tűnő Troubadourbeli koncert miatt. Abban azért még reménykedtem, hogy a józanságommal együtt majd az aggodalmam is elmúlik.
- Ronnie mindjárt hozza a kocsit - lépett be az ajtón Steven, aztán beengedte a mögötte érkező, profinak tűnő fényképezőgéppel felszerelt Marcot, és becsukta utána az ajtót, ezzel kizárva a sötétedő Hollowayről beszűrődő utcazajt. Slash felnézett a Mockingbirdje pengetéséből, és haláli nyugalommal befektette a mellette heverő tokba a vérvörös gitárt. Izzy és Axl sem tűntek túl izgatottnak - egy-egy üveg sörrel a kezükben dumáltak éppen valamiről, ami valószínűleg nem a koncert volt. Nem értettem, hogy lehetnek ilyen kibaszottul higgadtak. Már ezen is látszott, hogy mindannyian erre lettek teremtve.
- Fasza - vetette oda Duff, és még ép bal karjával felnyomta magát a kanapéról. Slash mellett, a matracon ücsörögve vártam, hogy történjen valami, miközben mindenki más - magához képest - tök normálisan viselte az utolsó koncert előtti órákat. Duff megállt előttem, mire feleszmélve felkaptam a tekintetem a fölém magasodó punkra. - Vidd el a másik Fendert is.
- Oké - bólintottam egy erőltetettnek érződő mosoly kíséretében, mire Duff elröhögte magát, és lehuppant mellém a matracra. Fél karral átölelt, és magához húzott, mire azonnal megcsapott ismerősen édes illata. Mindjárt jobb.
- Nyugodj meg, jó? - mondta halkan, és kisimította a hajamat az arcomból, hogy a szemembe nézhessen. Kifejezéstelen arccal bámultam vissza rá, és hagytam, hogy még közelebb hajolva a fülembe suttogjon. - Minden állat lesz.
- Tudom - feleltem őszintén elmosolyodva, és Duff vidáman felcsillanó tekintetét látva a szívem is boldogan dobbant egy erőset.
- Megint a Troubadourban, srácok - szólalt meg hangosan a kanapén terpeszkedő Steven, és vigyorogva végignézett rajtunk. - Kurva nagy lesz.
- Kibaszott nagy bulit csapunk - közölte halál komolyan Izzy, és ajkai közé véve a kezében pihenő cigijét szívott belőle egy hatalmasat. Komolysága és nyugodtsága láttán ismét elvigyorodtam - mindig el tudtam rajta szórakozni, hogy minden srác mennyire máshogy kezeli a koncert előtti helyzeteket.
- Zoe szétrúgja a sok faszagyerek seggét - szólt közbe Axl is felém pillantva, mire felröhögve elkaptam a tekintetét, és biccentettem egyet. - Duff meg majd játszik jövő héten a Street Scene-en.
- És ezért most ő fizeti minden kibaszott piánkat - közölte Slash mellettem meggondolatlanul, mire a következő pillanatban átlendült mögöttem Duff karja, és azzal a lendülettel tarkón is vágta a bongyor hajút, akinek előrebillent a feje az erős ütéstől. - A kurva anyádat!
- Srácok - rontott be hirtelen az ajtón Ronnie, szemébe lógó, kócos hajjal, és levegő után kapkodva. Mindannyian felé kaptuk a fejünket, de Ron per pillanat majdnem megfulladt ott helyben, úgyhogy még várnunk kellett kicsit, hogy folytassa.
- Mi van? - szólalt meg türelmetlenül Slash félretéve az ölében fekvő gitártokot, mire Ronnie megtámaszkodott az ajtófélfán, és szólásra nyitotta volna a száját, de egy hang sem jött ki a torkán. Kábé úgy festett a srác, mintha lefutott volna egy dupla maratont.
- Megfújták a kocsimat.
- Mi van? - ismételte magát Slash ezúttal felerősödő hanggal, és idegesen felpattant a matracról. Axl a szoba másik végében először hitetlenül megrázta a fejét, majd az erősítőnek támaszkodva fél tenyerébe temette az arcát. Egy pillanatra mindenkiben benne rekedt a szó - elkerekedett szemekkel próbáltam felfogni, hogy ez mit is jelent. Ronnie az egyetlen road, aki ma ráért, és aki elfuvarozott volna minket a Troubadourig - a platós kocsija nélkül pedig sehová sem jutunk ennyi dobozzal és gitártokkal. Egy másodpercig vágni lehetett volna a teremben összegyűlt feszültséget - bár mindenki néma csöndben ült, mind tudtuk, ez mit jelent. A koncertnek annyi.
- Srácok, ellopták a kocsimat - szakította meg a síri csendet Ronnie, már-már hisztérikussá váló hangon, és két kezével idegesen a hajába túrt. - Sehová nem megyünk!
- Hívd fel Dannyt, és kérdezd meg, hogy ide tud-e jönni értünk, de kurva gyorsan - szólalt meg Axl halkan, és bár nyugodtnak tűnt, láttam rajta, hogy erősen visszafojtja a kitörni készülő dühét. Ronnie szó nélkül bólintott egyet, aztán villámgyorsan kivágódott az ajtón, és rohant intézkedni. Steven felpattanva a kanapéról úgy döntött, vele megy, így Ront követve ő is kilépett a Holloway utcazajába - számára is kibírhatatlan lehetett a hirtelen beállt feszültség. Elképedve pislogtam párat, aztán egy másodpercre lehunytam a szemem, és megpróbáltam összegyűjteni minden higgadtságomat. Minden rendben lesz.
- Valahol a Santa Monicán parkolok, hozom a kocsit - közöltem erőtlenül feltápászkodva, és felkapva a hátamra a bőrdzsekimet meglendültem az ajtó felé. Izzy bólintott, Slash pedig elkapva a csuklómat megállított, még mielőtt a kilicsért nyúlhattam volna. Hátrakaptam a tekintetem, Slash pedig hajzuhataga mögül kipillantva az ajtó felé biccentett.
- Veled megyek.
- Mindjárt jövünk - vágtam rá beleegyezésképpen, aztán felrántva magam előtt az egyre kopottabbá váló bejárati ajtót kiléptem a Hollowayre, és szinte azonnal céltudatosan megindultam a Palm Ave felé. Jól esett a kora esti hűvös levegő a próbaterem nyomasztóvá váló levegője után - és nem mellesleg segített megfékezni a kitörni készülő pánikomat. Hallottam, ahogy Slash tornacipője csattog mögöttem a járdán, kerülgetve az egyre csak sokasodó tömeget, majd egy pillanatra hátrafordulva elfogadtam felém nyújtott kezét, és a Palm Ave-re befordulva ezúttal sokkal gyorsabban szedtem a lépteimet. Slash átverekedve magát a tömegen végre mellém került, majd erősebben megszorítva a kezemet átvette az irányítást, és futólépésre váltva kényszerített engem is, hogy gyorsítsak. Bár még mindig állt bennem az ideg, valahol sejtettem, hogy minden rendben lesz - még két teljes óra volt a koncertig, és nagyon jól tudtam, hogy nincs olyan helyzet, amit ne tudnánk megoldani. Csak észjárás kérdése az egész.
Az emberforgatagon átküzdve magunkat szinte végigrohantunk a Palm Avenue-n, a Santa Monica sarkára érve viszont Slash lelassított, majd teljesen megállt. Levegő után kapkodva néztem körül a jelző- és utcalámpák fénye között villogó forgatagban, de tanácstalannak éreztem magam. Hol a francban parkoltam le a kocsit?
- Merre? - kérdezte Slash tömören, aztán felém fordulva várta a választ. Kínosan elröhögve magam a homlokomhoz emeltem a tenyerem, de nem segített az emlékezésben. Nem lehetek ennyire idióta.
- Nem tudom, hol parkoltam le.
- De hülye vagy - röhögte el magát Slash őszinte vidámsággal az arcán, mire végleg feloldódott a gyomromat összeszorító pánik, és Slash idióta röhögését hallva önkéntelenül is elnevettem magam. Kit érdekel, ha pár akadály miatt kicsit bonyolultabb lesz eljutni a Troubadourba? Tényleg mindent meg tudunk oldani, ráadásul rohadtul megéri. És amúgy is, ki nem szarja le, hogy mit hogyan kell csinálnunk? A Guns N' Roses sosem követett semmilyen szabályt - ha össze-vissza rohangálva, fejvesztve és minden követ arrébb rugdosva akarnak eljutni egy koncertre, akkor úgy fognak. Nem azért teszik, mert muszáj, hanem hogy azt csinálhassák, ami az életük értelmét adja - zenélhessenek.
- Na keressük meg azt a szart - ráztam meg a fejem vigyorogva, mire Slash még mindig halkan röhögve megrántotta a vállát, aztán félrelökve pár útjában álló embert újra megragadta a kezem, és velem együtt futásnak eredt a Robertson irányába. Igazság szerint csak véletlenszerűen választottunk irányt, mert halvány fogalmam sem volt, hol lehet a kocsim, amit egyébként pár órával azelőtt raktam le a Santa Monicán - még csak az sem lehetett a probléma, hogy be voltam baszva, és ezért elfelejtettem, ugyanis színjózan voltam.
- Az nem az? - lassított le Slash egy neonfényektől villódzó lemezbolt előtt, és a forgalmas főút túloldala felé emelte mutatóujját. Egy zsír új, vérvörös luxusautóig követtem a szememmel a mutatott irányt, mire felröhögve megráztam a fejem. Álmaimban.
- Szerinted? Nem a kibaszott elnök vagyok.
- Jó, hallod, alig látok - szabadkozott Slash felháborodva, és szabad kezével kisöpörte az arcából az elé lógó hajzuhatagot. Maga után húzva azonnal tovább indult, én meg megtántorodva a hirtelen gyorsítástól botladozva próbáltam utol érni. Egyre nehezebben kivehetővé vált az út mentén parkoló kocsik formája a sötétedő égbolt és a felgyúló, erős fényű neoncsövek és utcalámpák miatt. Minden erőmmel arra kellett koncentrálnom, hogy eszembe jusson, hová álltam azzal az ócska, rozsdás, kopott tragaccsal.
- Ott van! - kiáltottam fel hangosan a felismerés örömétől, és meglökdöstem kicsit Slash oldalát, hogy gyorsítson. Nem hogy nem gyorsított, még meg is állt.
- Hol?
- Ott, a Robertson sarkán! - integettem türelmetlenül a járdaszegélyen parkoló, koszos bordó kocsi felé, aminek az oldalán fehérlő hosszú karcolásnyomot bárhonnan felismertem volna. - Na, gyerünk.
- Futás - engedte el a kezem Slash, aztán futásnak eredt a munkából hazafelé tartó és bulizni induló vegyes tömeg között. Elvigyorodva követtem a példáját, miközben próbáltam félig szemmel tartani - nem volt nehéz, tekintve, hogy néha fel-felszökkent a levegőbe egy hangos kiáltást hallatva. Kezdett felpörögni.
- Vigyázz! - ordítottam rá a következő pillanatban reflexből, aztán a sarokra érve utánalendültem, és bőrdzsekije gallérjánál fogva visszarántottam a biztos ütközéstől. Nem mintha ilyen anyáskodó típus lennék, de egy nyolcvannal száguldó, fék nélkül befaroló barom száguldott el előtte, és szinte biztos voltam benne, hogy Slash képes beszökkenni elé.
- Aúú, ne rángass!
- Szívesen - forgattam meg a szemem morogva, de nem tudtam nevetés nélkül kibírni az úttesten boldogan átszaladó bongyor hajú látványát, úgyhogy csak megráztam a fejem, és egy pillanatig körülnézve követtem a kocsiig. Előkotortam a dzsekim zsebéből a hangosan csörgő kulcsokat, aztán felrántva a kocsi ajtaját rögtön bepattantam. Slash is valami ilyesmit akarhatott, de a hatalmas lendülettől konkrétan átesett az én oldalamra, és nekinyomott az ablak üvegének. - Ne már!
- Bocs, bocs, nem direkt volt - röhögött Slash visszamászva az anyósülésre, én meg levakarhatatlan vigyorral a fejemen csak elfordítottam a kulcsot, és miután a motor erőtlenül felmorgott, rögtön gázt adtam. A rádiós magnóból felüvöltött a benne hagyott Sex Pistols kazetta, ami tökéletes alaphangot adott a főútra való kifarolásomnak, és az azt követő száguldozásnak. Slash ütemre rázva a fejét egy ideig csak dúdolta a Pretty Vacant szövegét, majd feszültséglevezetésképpen kihajolt a letekert ablakon, és kiüvöltötte Santa Monica népének, hogy ők se maradjanak ki a jóból. A kormány mögött nevetve, Slash-sel együtt ordibálva már minden kétségem elszállt, és biztosan éreztem, hogy egy kurva jó bulinak nézünk ma elébe.
- Húzd be a fejed - szóltam oda Slash-nek, ahogy közelítettünk a Santa Monica és a Holloway kereszteződéséhez, aztán feljebb nyomva a hangerőt még nagyobb gázt adtam, és az utolsó pillanatban balra rántottam a kormányt, tökéletesen átcsúszva a szembe érkező autó előtt és bevéve az éles kanyart, amit mögöttünk hatalmas dudálás és fékcsikorgás követett.
- Baszd meg, West Hollywood, itt jövünk! - ordította ki Slash az ablakon, aztán kitört belőle a hangos röhögés, és a huhogással együtt abba sem tudta hagyni, amíg le nem lassítottam a próbaterem környékére érve. Duff szőke fejét már messziről megismertem, és Slash üvöltése hallatán kitörő nevetése is látszott a fényszórók rávetülő fényében - két gitártok volt a vállán, és egy harmadik az épen maradt kezében. Teljesen lefékeztem előtte, mire ő megragadva az egyik gitárt türelmetlenül becsúsztatta a lehúzott ablakon keresztül Slash ölébe.
- Itt a kurva gitárod.
- Kösz - fogta meg óvatosan Slash a tok pántját, és nagyon ügyelve az épségére a lába mellé támasztotta. Egy pillanat múlva Izzy csapódott ki a próbaterem ajtaján egy gagyi táskával és újabb két gitárral a kezében - rutinosan a kocsi hátsó ajtajának kilincséért nyúlt, aztán pár cifra káromkodás kíséretében becsúszott a hátsó ülésre, egy kis helyet hagyva a mögötte toporgó Duffnak.
- Csá, mi van? - pillantottam rá Izzyre vigyorogva a visszapillantó tükörből, mire idegbajosan megrázta a fejét, és elfújt egy arcába lógó kócos hajtincset. Akármennyire is volt labilis idegállapotban, még lehetett vele élcelődni - és nem mellesleg pedig jól szórakoztam rajta.
- Porzik a vesém.
- Kapunk piát, nem? - vontam fel a szemöldököm kérdőn, miközben a szélvédőn keresztül az előttem parkoló furgon körüli sürgést-forgást figyeltem. Danny autója lehetett - Steven éppen az utolsó járdán heverő dobozt pakolta fel a platójára, aztán ő is felpattant a fekete dobozok közé, és kényelmesen helyet foglalt a tetejükön. Megpillantva minket vad vigyorgásba és integetésbe kezdett, mire én csak röhögve megráztam a fejem, Slash pedig csak simán visszaintegetett, aztán kézfejét megfordítva felemelte a mutatóujját, és szimplán beintett a platón röhögő Adlernek.
- Még jó, hogy kapunk - vágta rá Duff elkerekedett szemekkel - szerintem el sem tudták volna képzelni, hogyan seggelnének be semmi pénzből, ha a Troubadour nem látná el őket piával a koncert előtt. Mivel nem tudtam, hogy mire várunk még, és a többiek sem szóltak egy szót sem ezügyben - csak a szokásos poénontás és egymás oltogatása volt a téma -, csendben figyeltem a visszapillantóból, ahogy Izzy idegességét oldva előkotor a farmerdzsekije zsebéből egy megkezdett szál füves cigit, és rágyújt. Egy fehéres füstfelhőt fújva elkapta a tekintetem a tükörben, mire kiült az arcára a szokásos gunyoros vigyor, és a vállam fölött előrenyújtotta a jointot.
- Kérsz?
- Olvasol a gondolataimban - vigyorodtam el én is, aztán elfogadva a felajánlást kivettem a kezéből a cigit, és mélyet szívva belőle letüdőztem tömény füstjét - dohány egyáltalán nem volt benne, így a kifújt füst is émelyítőnek érződött. Köhögtem egy kisebbet, aztán eloszlatva magam előtt a füstfelhőt hunyorogva figyeltem, ahogy előbb Ronnie, majd Axl utolsóként kilép a próbaterem ajtaján, és ránk vigyorogva Danny kocsijához csörtet. Felkészülve az indulásra Slash kezébe nyomtam a spanglit, aki minden ellenvetés nélkül az ajkaihoz emelte az egyre fogyó szálat, és hatalmasat szívott belőle.
- Gyerünk, faszfej, a Troubadour nem vár! - kiáltott ki Duff a lehúzott ablakon, mire Axl röhögve bepattant Danny mellé, Ronnie pedig egy könnyű mozdulattal felugrott Steven mellé a platóra, és ráült az egyik dobszerkót tartalmazó dobozra - a furgon lámpái szinte azonnal felvillantak, én meg ezt jelnek véve beizzítottam a motort, és berregtettem egy kicsit, hogy sürgessem az előttem tökölő Dannyéket. A furgonnal szinte egy időben én is gázt adtam, és besoroltam a Holloway sebesen száguldozó forgalmába. A menetszél szinte azonnal kivitte a fű füstjét, körülöttem pedig minden srác felspanolva ordibálni, meg huhogni kezdett, ami engem is felszabadult kiáltásra késztetett. Egyre csak gyorsítottunk, de így is szorosan követtük Danny furgonját, aminek platóján Steven és Ronnie hanyagul megkapaszkodva az ilyenkor szokásos üvöltözésbe kezdtek. Eddig nem utaztam még úgy ezekkel a srácokkal, hogy csöndben maradtak volna - bár így, hogy pár percen belül négyen elfogyasztottuk Izzy egyetlen spangliját, nem is vártam el a teljes nyugalmat. Éreztem, ahogy az agyam kellemesen lezsibbad kicsit, aztán feloldódik minden feszültség a végtagjaimban. Slash benyomott a magnóba egy Aerosmith kazettát, és teljesen feltekerte a hangerőt, aztán bebizonyítva, hogy a vokálban is megállja a helyét, próbálta túlénekelni a hangszórókból üvöltő Steven Tylert. Kellemes volt.
- Jó, kuss, itt vagyunk - halkítottam le a magnót, mire Slash szó nélkül elhallgatott, és előhúzva egy szál cigit a zsebében lévő gyűrött dobozból rágyújtott. Próbáltam kicsit koncentrálni Danny előttem haladó furgonjára, ugyanis nem voltam valami jártas a hollywoodi koncertélet témájában - a kocsi tovább hajtott a Troubadour előtt, majd lefordult a következő utcán jobbra, és egy újabb jobb kanyarral behajtott az épületsor mögötti parkolóterületre. A hely teljesen üresen állt, ráadásul egyetlen lámpa világította be a terület egy kis részét, és az is alig pislákolt. Bekanyarodtam a sarokban parkoló furgon mellé, aminek platójáról éppen Ronnie ugrott le macska módjára, hogy átvehesse a Steve által leadogatott cuccokat. Slash is azonnal kipattant mellőlem, majd szorosan magához ölelve a gitárját segített Ronnak felkapni egy dobozt, és megindult a Troubadour hátsó bejárója felé. Duff és Izzy is kiszálltak a hátsó ülésről nagy röhögcsélve, én viszont pár másodpercig mintha meg sem akartam volna mozdulni. Egyre feszültebbé válva figyeltem Axlt, ahogy ő is felkap pár cuccot, aztán előrekiált Ronnie-éknak, hogy várjanak, mert előbb beszól a tulajnak, hogy megérkeztünk. Hiába volt bennem nem kevés fű, nem tudta elnyomni azt az egyre gyakrabban felvillanó gondolatot, hogy mire készülünk éppen. A Guns N' Roses akkorra már szép közönséget vonzott, akik kifejezetten miattuk jártak koncertre - annyiszor átrágtam már magamban ezt a gondolatot, mégis újra kezdtem bepánikolni.
- Zoe - szakított ki hirtelen a gondolatmenetemből az anyósülés melletti ablakon behajoló Duff, mire ijedten összerezzentem, és feleszmélve a szélvédő bámulásából oldalra kaptam a tekintetem. Duff mosolygó szemekkel figyelte, ahogyan kirántom az indítóból a slusszkulcsomat, és ügyetlen mozdulatokkal a zsebembe nyomom.
- Jövök.
Nem szabad ilyet csinálnom - nem szabad elbizonytalanodnom, mert elcseszem. Bevágtam magam mögött a kocsi ajtaját, és egy kicsit sem félve attól, hogy ellopják, úgy hagytam nyitott zárral, és lehúzott ablakokkal együtt. Józannak nem neveztem volna magam, mégsem hagyta nyugodni az agyamat pár igencsak kétségbeejtő gondolat.
- Köszi - vettem át Dufftól az egyik gitártokot, mire ő halkan nevetve összeborzolta szabaddá váló kezével az amúgy is kócos hajamat - hát persze, hogy azért, mert tudja, hogy ez idegesít. - Anyád!
- Mehetünk - jelent meg a rozsdás vasajtóban Axl vörös haja, mire a többiek röhögésétől kísérve beléptem Steven után a sötét, homályfedte folyosóra. Duff nyikorogva becsukta mögöttem az ajtót - a srácok által okozott hangzavar és minden egyes lépésünk visszhangzott az üres, halványan pislákoló lámpákkal felszerelt folyosón. A falakról potyogott a vakolat, a plafon koszos volt, és repedezett, a padló pedig hideg beton, néhol egy-egy szemétkupaccal tarkítva. Slash röhögésén túl hallani lehetett az éppen folyó koncert hangjait kicsivel távolabbról - már a színpad gondolatától is magától összerándult a gyomrom. Örültem, hogy a folyosó sötét volt, mert egy pillanatra muszáj volt észrevétlenül összeszorítanom a szemeimet, és idegesen beletúrni a hajamba. Mi ütött belém?
Izzy tapasztaltan befordult egy kisebb beugrónál balra, aztán szabad kéz híján berúgta a jobb oldalon lévő, ócska, fehérre mázolt ajtót, ami mögül erősebb fény kúszott ki a folyosóra. Sorban nyomultunk be az ajtó mögött rejlő szobába - Steven Ronnal és Dannyvel együtt óvatosan lerakta a dobozokat a sarokba, Danny pedig már rögtön fordult is az újabb körért, és kisietett a szobából. Letámasztottam a Fender tokját a falhoz, és lehuppanva a kissé szakadt, igencsak réginek tűnő kanapéra jobban körülnéztem. A plafonról lógó búra nélküli villanykörte erős fénye mindent bevilágított, de a biztonság kedvéért az asztalok fölé, a falra erősített tükröket is körbevették pár izzóval. Volt pár instabilnak tűnő szék, és a kanapén kívül egy fotel, ami igencsak a végét járta már. Nyílt még két ajtó a szobából, az egyik egy kisebb mosdóba vezetett, a másik pedig egy újabb, még szűkebb öltözőszobába. A padló és a falak kopárok voltak, a plafon tele volt rozsdás vascsövekkel. Hallottam valami olyasmit korábban a fiúktól, hogy a hely tulaja egy vén szipirtyó, úgyhogy meg sem lepődtem, hogy ez a legjobb állapot, amit szinten tudnak tartani ebben a kócerájban.
- El sem hiszem, hogy ilyen kurva sokan lesznek - röhögte el magát Steven meghallva a kintről beszűrődő hirtelen felerősödő közönségzajt, aztán felfordította a kezében lévő táskát, és minden tartalmát kiszórta az egyik üresen álló asztalra.
- Ha már ennyit güriztünk a kurva jegyekért - vonta meg a vállát közömbösen Slash, aztán felnyitotta a földön fekvő gitártok tetejét, és a Mockingbird mellől előhúzott egy Jim Beames üveget. Felnevetve megráztam a fejem, mire Slash csak egy "mi van?" pillantást vetett felém, és felbontva az üveget húzott belőle egy jókorát. Ő így alapozik.
- Na, hogy nézek ki? - lépett ki a másik öltöző ajtaján Axl félmeztelenül, nyakában lógó nyakkendőjét masniba kötve, a derekára csavart törölközőt pedig szoknyaként használva, aztán idiótán grimaszolva megrázta magát, mint egy vérbeli táncoslány. Slash szinte azonnal kiköpte a röhögéstől a whiskyt, mire az előbbinél is nagyobb nevetés töltötte be a visszhangos szobát.
- Aha-nyád - köhögött Slash a mellkasát ütögetve, a röhögést viszont egy pillanatra sem hagyta abba, úgyhogy Izzy gondolta, megtámogatja szegényt egy hátbarúgással. Együttérző lélek.
- Mint egy ribanc - adtam választ készségesen Axl előbbi kérdésére, mire ő elvigyorodott, aztán úgy döntött, tetézi a dolgot egy profi pucsítással.
- Most meg mint a kibaszott Poison - rázta meg a fejét röhögve Duff, miközben lehajolt a röhögőgörcstől fuldokló Slash-hez, aztán segítség helyett kivette a kezéből a Jim Beames üveget, és levágódott mellém a kanapéra. Axl az undortól megborzongva visszavonult, hogy igazítson az öltözékén, Slash meg lassan kezdte visszanyerni normálisan hülye állapotát. Steve nem baszakodott túl sokat a ruháival - lerángatta magáról a farmerdzsekijét, aztán erőteljesen a sarokba vágta, és elégedetten leült a tükör elé, hogy megcsinálja a fejét is. Látszott, hogy nem nagyon érdekli őket a küllem - a hajtupírozás és egyebek csak egy megszokott rutin lehetett náluk, később egyébként annyira leszarták, hogy el is hagyták. Steve szerencsétlenkedett kicsit a fején lévő hatalmas hajzuhataggal, úgyhogy felröhögve felnyomtam magam a kanapéról, és Steven mögé lépve kivettem a kezéből a fésűt, hogy segítsek tupírozni - nem mintha nem lett volna minden srác haja önmagától is kócos.
- Kösz - vigyorgott rám szélesen Steve a tükörből, mire megrántottam a vállam, és próbáltam erősebb ráncigálás nélkül kiszabadítani a srác hajában ragadt fésűt. Esküszöm halvány gőzöm sincs, eddig hogyan oldották meg ezt egyedül.
- Sminket nem kérsz? - szólaltam meg gúnyosan vigyorogva miután ledobtam a kiszabadított fésűt az asztallapra, mire Steven komolyan megfontolva a dolgot megvonta a vállát. Nekem még nagyon furcsa volt, de ez a dolog is az akkori klubéletre és a glam virágzására volt jellemző - csillogó ruhák, és smink, körömlakk, meg minden szar. Ezekre a srácokra annyira nem illett ez a stílus, de a legelején ők még azt hitték, hogy igen. Aztán idővel rájöttek, hogy leszarják, hogy néznek ki. - Na jó, nézz ide.
- Mi van, Adler, popkirálynő lettél? - röhögte el magát Duff a már erősen üresedő whiskys üveggel a kezében, mire felnéztem Steven pingálásából, és egy visszafojtott vigyor kíséretében elkaptam Duff tekintetét.
- Te is sorra kerülsz egyszer - ráztam meg a fejem végül, mire Steven erőltetett, kárörvendő röhögésbe kezdett, és az egész feje rázkódni kezdett. - Ne röhögj már!
Bár ugrathatták egymást ezzel a dologgal, mindannyian eléggé kicsípték magukat - Duff most kimaradt a dologból, lévén egy szerencsétlen hülyegyerek, aki képes eltörni a karját egy lépcsőről leugorva. De rajta kívül mindenki fénylett, mint megannyi kis David Bowie - Axlön valami udorítóan csillogó dzseki lógott, ami önmagában annyi fényt árasztott, mint a színpadon lévő összes reflektor együttvéve. Slash csak felvett valami fekete, csipkés felsőt, amit a ruhakupacban talált, és lusta, életképtelen szar lévén engem kért meg, hogy húzzam ki a szemét fekete szemceruzával, és egyedül még a töméntelen mennyiségű fémékszert sem volt képes magára húzni, úgyhogy abban is segítettem neki. Axl megoldott mindent magának, Izzyt pedig szerintem meg pont nem érdekelte, hogy milyen ruha van rajta, úgyhogy ő csak Duffot kiszorítva a helyéről elterült a kanapén, és valami letépett címkéjű, olcsó bort vedelt. Ronnie és Danny ki-be járkáltak, innen-onnan összekotortak egy kis piát, meg egy kis füvet, szóval csak bebizonyították, hogy milyen is a jó roadie.
- Srácok - lépett be a kitáruló ajtón Marc egy elégedett vigyorral a fején, és ledobott egy üresnek tűnő táskát a földre. Izzy a kanapén hanyatt fekve kíváncsian megemelte a fejét, mire Marc folytatta. - Bőven túlléptük a százast, úgyhogy tiétek a bevétel.
- Úristen, haver, kösz. Nagyon nagy vagy - Axl meghatóan hálás fejjel Marchoz lépett, és boldogan átölelve hátba veregette őt. A Troubardourban akkoriban a banda csak akkor kapta meg a jegyek árából összejött bevételt, ha az eladott számok darabja meghaladta a százat - különben minden a klub kasszájába ment. Egy Guns N' Roses koncert kapcsán számomra szinte már nem is volt kérdéses, hogy az első pillanatban összejön a száz jegyeladás, de azért láttam, hogy a srácoknak virul az arca a boldogságtól. Mosolyogva lelöktem Izzy lábait a kanapéról, ezzel helyet csinálva - amint lehuppantam a szakadt huzatra, Izzy hanyagul visszaemelte a lábait, és az ölembe ejtette őket. Még háromnegyed óra lehetett hátra a koncertig, és már majdnem úgy éreztem, hogy képes vagyok teljesen fololdódni, de a kanapén ücsörögve újabb pánikroham tört ki rajtam. A mosoly lehervadt az arcomról a gyomromat szorító érzés hatására - az egyre kétségbeejtőbb gondolatok pedig maguktól villantak fel a fejemben, egy pillanatnyi nyugtot sem hagyva nekem. Szinte a sírás szélén álltam értetlenségemben - egyszerűen fogalmam sem volt, mi ütött belém. Évekig csináltam már ezt, koncerteztem már nagyobb helyen is, mint a Troubadour, és bár igaz, hogy az főleg New York környékén volt, de Los Angeles közönsége csak nem különbözik annyira a keletiektől. A tény, hogy Guns N' Rosesszal játszhatok, hihetetlenül boldoggá tett - de ugyanakkor valahol ez lehetett a szorongásom oka. Nem voltak még világhíres rocksztárok, de megvolt a hírük West Hollywood környékén, ami nekem éppen elég volt arra, hogy elbizonytalanodjak. Pedig nem vagyok ilyen. Tudom, hogy nem vagyok ilyen.
- Kimegyek klotyóra - közöltem hirtelen lelökve magamról a hanyatt fekve füstölő Izzy lábait, aztán a többiek által okozott hangzavar közepette átbukdácsoltam pár földön hagyott ruhán és üvegen, és belépve a picike mosdóhelyiségbe bezártam magam mögött az ajtót. Egy halványan világító lámpa homályos fénnyé változtatta az ablak nélküli kis szobában a sötétséget. Két kézzel megtámaszkodtam a repedezett mosdótálon, és szaggatottan sóhajtva a fölötte lógó redvás, jobb napokat is látott tükörbe pillantottam. A hajam kócos volt, de nem volt az egekig tupírozva, ami őszintén szólva jobban is tetszett, mint a nyolcvanas évekre jellemző hajviselet, amitől már lassan hányingerem volt. A szemem vonalát erős, éjfekete vonal erősítette - hasonló színű karikák húzódtak a szemem alatt a napok óta tartó folyamatos kialvatlanságtól. Letöröltem az arcomról az elkenődött vörös rúzst, és a tükör helyett inkább lefelé fordítottam a tekintetem. Abban a pillanatban utáltam saját magam látványát - a szememből egyszerűen sugárzott a kétségbeesés és a bizonytalanság. Nyikorogva megnyitottam a rozsásodó csapot, és a hideg vízzel párszor arcon fröcsköltem magam. Valamelyest lenyugtatott, de még mindig utáltam magam, és a hülye gomdolataimat, amik hívatlanul keringtek a fejemben körbe-körbe. A pólóm alját felhúzva letöröltem az arcomról a vizet, és egy újabb pillantást vetve a tükörbe feladtam.
- Nem ronthatod el nekem - mormogtam halkan magam elé, és hirtelen ötlettől vezérelve két kézzel a bőrdzsekim zsebeibe nyúltam, aztán erősen koncentrálva kotorászni kezdtem. Tele volt ezernyi haszontalan kacattal, öngyújtóval, pengetővel, meg üres cigis dobozzal, de azonnal megtaláltam, amit kerestem. Türelmetlenül kirántottam a zsebemből az áttetsző kis tasakot, és levágódva a koszos csempére letérdeltem a vécé elé. Kiszórtam a zacskó tartalmának közel felét a vécé fedelére, aztán helyes kis csíkokba rendeztem - a tiszta, fehér kokain látványától hirtelen feltörő vágy töltött el, amitől én magam is meglepődtem. Nem sejtettem, hogy ennyire vágyott már a szervezetem a cuccra. Gondolkodás nélkül hátradobtam a hajam, aztán előkotorva egy egydollárost a zsebemből gyors mozdulatokkal feltekertem, és a csíkokba kotort, csábítóan fehérlő por fölé hajoltam. Félig befogva az orrom egy pillanat alatt eltüntettem egy csíkot, aztán oldalt cserélve a másikat is felszippantottam. Köhögtem egy kisebbet a por hirtelen belémmaró hatásától, aztán a maradékot felkotortam az ujjammal, és gyors mozdulattal az ínyembe dörzsöltem. Zsebre gyűrtem a kezemben lévő dolcsit, aztán megtámaszkodva a vécén, kissé megtántorodva feltápászkodtam a padlóról. Nem ütött be azonnal, de máris sokkal jobban éreztem magam. Az agyam kellemesen lezsibbadt, és szinte éreztem, ahogy minden kétségem elszáll a maradék pánikommal együtt. Újra megtámaszkodtam a mosdótálon, és tükörképemet figyelve önkéntelenül is elvigyorodtam, aztán hangosan felröhögtem. Így már semmi gond nem lehet.
- Nyisd ki, behúgyozok! - hallottam hirtelen dörömbölést az ajtó felől, majd az ezt követő kilincsrángatásra még mindig vigyorogva a zárhoz léptem. Ahogy kattant a zár, az ajtó rögtön kicsapódott, Slash pedig szinte fellökve beesett mellettem a helyiségbe, és felcsapta a vécé tetejét. Nem zavarta, hogy ott vagyok, de gondoltam, azért inkább mégis otthagyom, és kilépve a hangzavarba becsuktam magam mögött az ajtót. Jólesően megszédültem kissé a hirtelen szemembe villanó fények és a többiek hangos ordibálása hatására. Valahogyan Desi is felbukkant, de ha akartam se tudtam volna köszönni neki, mert a sarokban, a padlón csövező Izzy ölében ücsörgött, és enyhén szólva nagyon el voltak merülve egymásban. Adriana is ott parádézott valami bikiniszerű cuccban Steven mellett, és miután megpillantott, köszönésképpen át is ölelt, a következőnek feltett kérdését viszont már nem értettem, úgyhogy csak röhögve megrántottam a vállam. Kezdett beütni a cucc.
- Kérsz? - nyújtotta felém a szinte üres Jim Beames üveget Duff, ahogy megálltam előtte, és arrébb löktem a lábammal, hogy helyet adjon a kanapén - de csak megráztam a fejem, és félmosollyal az arcomon lehuppantam mellé. Sokan voltunk már a szobában, néha-néha kihallottam Axl vagy Steven hangját a hangos beszélgetésből, de nagyjából fogalmam sem volt, miről folyik a társalgás. Mindenkinek volt a kezében vagy egy üveg, vagy egy cigi - a szoba tele lett füsttel, a néha-néha kilöttyenő pia miatt pedig az alkohol maró szaga is elárasztotta a kis helyiséget. Egyre jobban éreztem magam - a végtagjaim lassan lezsibbadtak, az érzékeim kiélesedtek, majd újra eltompultak. Lassan kezdtem érezni az ismerős, mámoros megkönnyebültséget, ami egy csapásra felszabadított a kínzó gondolatok terhe alól. Semmin nem járt az agyam, a szemeimet lehunytam, és hátrahajtott fejjel élveztem, hogy a kokain hatására teljesen ellazulok. Hiányzott ez az érzés. - Be vagy állva, mi?
- Aha - röhögtem el magam azonnal beismerve bűnömet, aztán felemeltem a fejem, és Duffra pillantottam. Homályos volt a tekintete a fél üveg whiskytől, de nem tudtam eldönteni, mi járhat a fejében. Halványan elmosolyodott, aztán közelebb ülve fél kézzel átkarolt, és magához húzott. Végigsimítva a mellkasán egy pillanatra sem vettem le a tekintetem az övéről - az előbbi nyugodtságomat azonnal heves szívdobogás váltotta fel a zölden villanó szempár láttán.
- Meg akarlak csókolni.
- Már mondtad - vágtam rá elvigyorodva, mire Duff lepillantva rám elmosolyodott. - Párszor.
- Mert mindig meg akarlak csókolni - felelte egyszerűen, aztán ha lehet, még közelebb hajolva elröhögte magát nevetésem hallatán. Pontosan tudtam, hogy milyen hatással van rám a kokain, de egészen biztos voltam benne, hogy ezt a vágyat anélkül is érezném.
- És kefélni néha nem akarsz egy csókon kívül? - váltottam át pofátlan vigyorgásba, mire Duff ép kezével óvatosan végigsimított az arcomon, aztán a hajamba túrva közelebb húzott magához. Jólesően kirázott a hideg érintése mentén, ajkaink pedig őrjítően közel kerültek egymáshoz, mire türelmetlenül Duff nyaka köré fontam a karjaimat, és kényszerítve, hogy felém forduljon, határozottan megcsókoltam. Nagyon hiányzott már a közelsége, de most végképp minden feszültségemet eloszlatta egyetlen csókjával. Kizártam a többiek hangoskodását, az ordibálást és üvegdobálást - végigsimítva Duff hátán megállapodtam a derekán és közelebb húztam magamhoz. Duff minden további biztatás nélkül hanyatt döntött a kanapén, és lábaim között fölém támaszkodva újra megcsókolt. Valahogyan lerántotta rólam a bőrdzsekimet, aztán végigsimítva a derekam vonalán megragadta a felsőm nadrágból kilógó szélét, én pedig felemelve a karjaimat hagytam, hogy egy könnyed mozdulattal lehúzza rólam. A szoba levegője már-már túlságosan fülledt is volt - bár nem nagyon figyeltem a többiekre, de mindenhol izzott a levegő, eszméletlen mennyiségű pia és fű fogyott el, és ez talán minden eddigi gátlásunkat és határunkat átszakította. Ez volt az az állapot, amivel igazán jellemezni tudnám a bandát.
Megelégelve tehetetlenségemet lelöktem magamról Duffot, aztán mikor felröhögve felült, én is elvigyorodva átvetettem rajta a lábam, és az ölébe ülve türelmetlenül újra a nyaka köré fontam karjaimat. Duff két kezével megállapodva a derekamon akaratosan megcsókolt, aztán lassan végigsimított a combomon, és mikor a lehetetlennél is még közelebb húztam magamhoz, mély nyögés szaladt fel a torkán. Hagytam, hogy a nyakamat óvatosan csókolva, majd a lábam alá nyúlva felkapjon, és elinduljon velem a fürdőszoba felé. Lábaimat körbefonva a derekán segítettem, hogy könnyebben átverekedhessük magunkat a többieken, aztán miután Duff ösztönösen berúgta az aprócska mosdóhelyiség ajtaját, hátranyúlva bevágtam azt magunk mögött. Duff erősen az ajtónak nyomott, és egy pillanatig keresve a tekintetem közelebb hajolt, hogy ajaink újra találkozhassanak egymással. Elviselhetetlen volt számomra a körülöttünk növekvő forróság, úgyhogy türelmetlenül felnyögve rutinosan lerántottam Duffról a pólót, aztán hanyagul a falhoz vágtam. Fél tenyeremmel akaratlanul is végigsimítottam fedetlenné vált vállán, majd mellkasán, kezem pedig a nadrágja gombjánál állapodott meg, amit nagy egyszerűen letéptem, ezzel utat adva tovább sikló kezemnek. Duff önkéntelenül felröhögött, nevetése pedig engem is vigyorgásra késztetett. Alig voltam tudatában annak, hogy éppen mit teszek, de biztos voltam a dolgomban. Ugyan már korábban is sejtettem, hogy sosem fogom elfelejteni azt az éjszakát, azonban ez még a közelében sem járt az igazságnak - minden, ami akkor történt, mély nyomot hagyva beleégett az emlékezetembe. Talán nem minden apró kis részlet, de biztos vagyok benne, hogy örökké emlékezni fogok például a csóró kis öltözőszobára, amiből képesek voltunk egy kisebb pia- és drogszalont csinálni. A koncert előtti kavarodást, és ide-oda furikázást sem fogom elfelejteni, ahogy Duff tekintetét sem. Talán a kokainnak köszönhetem, de miután feloldódott a pánikom, egyszerűen imádtam az este minden egyes pillanatát. És bár pontosan tudtam, milyenek a srácok, most sikerült észrevennem, hogy az életük milyen momentumaiért élnek - jobb példát keresve sem találhattam volna a szex, drogok, rock 'n' roll szlogenre. Ők voltak a megtestesült szex, drogok és rock 'n' roll. És a koncert...
- Zoe, kezdünk! - hallottam az ajtó túloldaláról Axl dörmögően mély kiáltását, majd az ezt követő dübörgést is figyelmen kívül hagyva erősebben megkapaszkodtam Duff vállában, és fejemet hátravetve önkéntelen sikoly szaladt ki a számon - hihetetlenül erőteljesen rázta végig a testemet a gyönyör, minden egyes porcikám beleremegett. Duff szinte ugyanabban a pillanatban nyögött fel hangosan elképesztően mély hangján, és ahogy erősebben magához szorított, éreztem egy pillanatnyi megremegését, amit a hirtelen elmámorító érzés okozott. Elgyengülve a nyaka köré fontam a karjaimat, aztán egy gyors csókot nyomtam a sötétben csillogó ajkaira. Duff egy másodpercre lehunyt szemmel homlokát az enyémnek támasztotta, aztán felnézve enyémbe fúrta egy macskáéhoz hasonlóan felvillanó tekintetét. Némán állva a tekintetét kisimítottam az arcából pár zilált hajtincset, és arcát két kezem közé fogva újra a szemébe pillantottam.
- Menned kell.
- Tudom - feleltem tömören, aztán magamhoz ölelve egy pillanat erejéig a vállára hajtottam a fejem. Mindennél jobban vártam már, hogy felléphessek a színpadra, mégsem akartam elengedni. A tomboló közönség viszont egyértelműen nem vár. Duff elengedve szorításából két lábra tett, aztán megigazítva a gatyáját a pólóját kezdte keresni a padlón. Én villámgyorsan belebújtam a vécé mellett heverő nadrágomba, aztán kinyitottam Duff előtt az ajtót, és utoljára megszorítva a mögöttem álló punk kezét kiléptem a szobába. Steven enyhén szólva nem józan állapotban próbálta megemelni a dobfelszerelése darabjait, Izzy és Slash pedig a kanapén ülve hangoltak. Desin már alig volt ruha, Adrianan pedig annál is kevesebb, de valamiért számomra ez kicsit sem volt meglepő. Ronnie megelégelve Steve szerencsétlenkedését kikapta a kezéből a dögnehéznek látszó dobozt, és óvatosan kitipegett vele az ajtón. Csak Axl és Danny hiányoztak - az utóbbi gondolom pakolászni segített, Axl meg valószínűleg a hangosítóval vagy a technikussal dumált. Megszédülve átbukdácsoltam a földön hagyott cuccokon, aztán a kezembe vettem a kanapénak támasztott éjfekete basszusgitárt, és végigpengettem a húrjait. Tökéletesen szóltak.
- Ugye így jössz fel a színpadra? - pillantott rám elhomályosult tekintettel Izzy, mire végignézve magamon felröhögtem. Felül egyetlen melltartóban nem terveztem kiállni egy párszázas tömeg elé, úgyhogy miután a felsőmet nem találtam, kirángattam Slash háta mögül a bőrdzsekimet, és magamra terítettem. - Jó, így is frankó.
- Zoe, de jól nézel ki - került elém valahogyan Adriana, mire újból elnevettem magam. Sejtettem, hogy milyen habitusú a csaj, úgyhogy kicsit sem lepett meg, hogy félmeztelenül, halál részegen parádézott már a koncert előtt.
- Kezdés - dugta be a fejét az ajtón Axl, aztán rögtön el is tűnt. Ő valahogyan el tudta palástolni, hogy nem teljesen józan, és a tekintete is egészen tisztának tűnt - ellentétben mindenki mással a szobában. Slash például ijesztően csendben volt, a haja előrelógott, teljesen eltakarva az arcát, és a fején ferdén álló kalapjával együtt a gitárja pengetésébe roskadt.
- Na csináljunk egy kibaszott nagy bulit - tápászkodott fel megújult erővel Izzy, és az előtte haladó, hangosan röhögve hadonászó Stevent követve kilépett a folyosóra. Slasht a karjánál fogva kiragadtam a magába fordulásból, aztán Duff után lépkedve követtem a többieket. Desi előre rohant Izzyhez, Steven óriási hangzavart csapva ütötte a falakat a dobverőivel, Duff pedig mondott nekem valamit, amit egyáltalán nem voltam képes felfogni, úgyhogy lerendeztem egy ahával, és a közönség hangját követve befordultam a többiek után a színpadra vezető kis folyosócskára. Majdnem teljes volt a sötétség, és szó szerint semmit sem láttam, de mikor a technikus srác elkérte egy percre a kezemben pihenő Fendert, szó nélkül felé nyújtottam. Steven kilépve a színpadon uralkodó vaksötétbe elfoglalta a helyét az összeszerelt dobok mögött, én meg minden eddigi aggodalom nélkül hallgattam a Troubadour konferálójának közönséget túlharsogó hangját.
- Elegetek van a szar dumából? Itt az idő, hogy megmozgassátok a seggeteket. Szanpadon a Guns N' Roses!
A konferálás és az azt követő fülsüketítő közönségzaj, ordibálás és sikítás hatására önkéntelenül is elröhögtem magam, aztán utolsóként kivéve a technikus kezéből a basszusgitárt egy könnyed mozdulattal a nyakamba akasztottam annak hevederét, és a zsebemből előkerülő pengetőmet megszorítva felkészültem a kezdőszám első hangjaihoz. Kilépve a színpadra hatalmas homály, több száz ember és még óriásibb hangzavar fogadott. Elképesztően jó érzés volt kiállni az elé a tengernyi ember elé, egy gitárral a kezemben. Mindannyian a bandáért voltak ott, értük üvöltöztek, sikoltozak, és emelték magasba a kezüket. Axl mögöttem elhaladva még utoljára futólag magához szorított, aztán otthonosan végigsétálva a sötét színpadon megállt középen. Steven beszámolásának hangos dübörgése jólesően megremegtette még a gyomromat is - lehunytam a szemem, és a játékomat a véletlenre bízva, ösztönböl léptem be e Reckless Life-ba. A fények hirtelen és vakítóan vágták át a helyet. A zene iszonyat hangos volt, a gitárok hangjai repesztően hasítottak a fülembe, de olyan hihetetlen erőt és szabadságot adtak, hogy úgy éreztem, a kezeim maguktól mozognak a basszusgitár nyakán. A dobok hangjai az egész helyet megremegtették, Axl felharsogó éneke pedig bárkit elsöpört volna az útjából. Sosem volt még olyan érzés játszanom - a srácok hihetetlen összhangban voltak, csak zsigerből nyomták a saját zenéjüket, és az, hogy ennek én is a részese lehettem, elképesztően sokféle érzéssel töltött el. Egy banda sem volt akkor hangosabb, veszélyesebb, mocskosabb és kegyetlenebb, mint a Guns N' Roses - a zenéjüket velük együtt játszani számomra már akkor olyan volt, mintha a legnagyobb álmom teljesült volna. Pedig nem voltak világsztárok - csóró, putriban élő, undorító alakok voltak mind, akik külön-külön hatalmas egyéniségek és arcok voltak, együtt viszont olyan mindent elsöprő erővel rendelkeztek, amit fél Los Angeles halhatott a zenéjükön keresztül. Alig hallottam valamit a maximális hangerőn visító gitároktól, Axl hangjától, a dobok csattogásától, vagy a kezemben szóló basszus mély dörmögésétől, mégis ahogy végignéztem az előttünk tomboló tömegen, tudtam, hogy jó, amit ez a banda csinál. Lement a Reckless, a Shadow of Your Love és a Welcome to the Jungle után következő Jumpin' Jack Flash alatt Desi is a színpadra lépett, őrültnek tűnő táncát pedig a Think About You és a Move to the City követte. Kábultan pengettem a szám utolsó hangjait, aztán a felharsanó hatalmas ordibálástól mosoly kúszott az arcomra. A közönség kőkeményen bulizott, méghozzá velünk együtt. Hihetetlen érzés volt. Axl a Don't Cry előtt még szokása szerint sorban bemutatta a banda tagjait, mire köhécselve próbáltam pihenni kicsit. Levegő után kapkodva a szám elé emeltem a kezem, egy kisebb köhögőroham után pedig már éreztem, hogy valami marja a torkommal együtt együtt az egész tüdőmet is. A nyelvem hegyén fémes ízt éreztem, és forróság öntötte el az egész számat. Elemeltem a kezem az arcom elől, és bár még mindig kába voltam, pontosan láttam - vért köhögtem.
- A dobok mögött Steven Popcorn Adler - üvöltötte Axl a mikrofonba, mire feleszmélve a nadrágomba töröltem a vért, és bár kellett volna, egy kicsike aggodalom sem töltött el. Pontosan tudtam, hogy a szokásos adaghoz képest kicsivel több kokótól van, de pont leszartam. Csak az járt a fejemben, hogy mikor játszhatok már tovább.
- Ez az angyali punk picsa pedig - ölelt át röhögve Axl, mire vigyorogva felpillantottam rá. Homloka csillogott az izzadságtól, nyakkendője félrecsúszott a nyakán, és a kalapja is ferdé állt - de még mindig olyan energia sugárzott belőle, hogy simán el tudtam volna képzelni, hogy egymás után még pár koncertet lenyomjon. - Beugró basszer. Köszi, Zoe.
A közönség újra hatalmas üdvrivalgásba kezdett - egyszerűen a tény, hogy ez nekem is szól, levakarhatatlan vigyort rajzolt az arcomra. Ismertem a srácokat, de amikor a színpadon egyszer-egyszer egymás mellé állva ráröhögtünk a másikra, amikor Slash a végletekig beleélve magát a szólójába nekem támasztotta a hátát, vagy amikor Axl mellettem elhaladva átkarolt, és a következő sort a fülembe üvöltötte, tényleg úgy éreztem, hogy ennél jobban nem ismerhetem őket. A zene olyan szabadságot adott nekünk a színpadon, ami egyszerűen csak hihetetlen, elképesztő és elmagyarázhatatlan. Néha kábulatba estem tőle, néha rámjött a röhögőgörcs, ahogy Stevenre pillantottam, de még számomra is meglepő volt, hogy milyen ösztönösen mozognak az ujjaim, és szólaltatják meg a mélyen csengő hangokat. A közönség pedig egyszerűen csodálatos volt; minden hangra képesek voltak üvöltözésbe kezdeni, és majdhogynem agyontaposták egymást az ugrálás és tombolás közepette - egyikünk sem győzött elégszer beleszólni a mikrofonba, hogy "imádunk benneteket, srácok" meg "kurva nagyok vagytok" és "köszönjük, srácok". A Don't Cry és a Nice Boys után következő Rocket Queen Axl által való felkonferálásánál viszont nem bíztam magam az ösztöneimre; debütáló szám volt, úgyhogy tudtam, hogy ez lesz az a dal, amit a lehető leghangosabban és legdurvábban kell játszanom - tehát Guns N' Roseshoz méltó módon. Mindenemet beleadtam, pörögtem, ugráltam, olyan erősen pengettem, mint még soha - és meg is lett az ára. A szám közepe felé elszakadt egy húr a kezemben, de viszonylag észrevehetetlenül feltalálva magam a maradék húrokon sikerült lejátszanom végig. És megérte - a közönség olyan hatalmas lelkesedéssel és ordibálással fogadta a dalt, hogy öröm volt nézni az őrült, eszeveszett tombolásukat. Axl szóváltás nélkül is tudta, hogy elszakadt egy húrom, úgyhogy a tervezett utolsó számnak hosszabb konferálást kerített, amíg a színpad szélénél ácsorgó Duffhoz pattantam.
- Elszakadt a G - közöltem túlharsogva Axl hangszórókból üvöltő hangját, aztán villámgyorsan leakaszottam a vállamról a Fender hevederjét, és kicseréltem a gitárt a Duff által felém nyújtott hófehér basszusra.
- Jól vagy? - vágta rá Duff az arcomat fürkészve, mire értetlenül megrántottam a vállam. - Vérzik az orrod.
- Jól vagyok - közöltem megtörölve a dzsekim ujjával az orrom alját, aztán továbbra sem törődve a torkomba szivárgó vérrel visszaugrottam a színpadra. A Hearbreak Hotel lett volna az utolsó számunk, úgyhogy szintén mindent beleadtam, hogy egy igazán ütős kis zárószámot hallhassanak a nézőtéren bulizók, de ők nem engedtek el minket ilyen könnyen. Egy kis tehetetlen szarakodás után végül Slash belekezdett az Anything Goesba, majd tényleg utolsó számként lenyomtuk még a Mama Kint, és hatalmas hálával búcsúzva a közönségtől leléptünk. A színpadról leugorva Duff azonnal kivette a kezemből a gitárját, aztán magához rántva a derekamnál fogva lehajolt hozzám, és hosszan megcsókolt. Bár a kokain csodás hatása már elmúlt, most újra elkábultam egy pillanatra, és megszédülve az előttem magasodó punk nyaka köré fontam a karjaimat.
- Kurva jó volt - hajolt a fülemhez Duff nevetve, miután a bennem túltengő adrenalin hatására felröhögve eltoltam magamtól, aztán hátrabillentve a fejem egy másodpercig a még mindig erőteljesen tomboló tömeg hangjait hallgattam. Azt hiszem, tényleg kurva jó volt.
Duff elengedve öleléséből félreállt dumálni Izzyvel, aki éppen egy egész üveg ásványvizet öntött a fejére. Szinte szédültem visszagondolva a színpadon villódzó fényekre és a fülsüketítően hangos közönségzajra, de elképzelhetetlenül boldog voltam.
- Bazdmeg, Zoe - fordult felém Axl vigyorogva, mikor megálltam mellette, aztán magához ölelve a fülemhez hajolt, hogy túlharsogja a pár méterrel arrébb álló színpad felől jövő hangzavart. - Kibaszottul jó voltál.
- Köszönöm - röhögtem el magam, aztán viszonozva Axl ölelését éreztem, hogy eltölt az öntelt, magabiztos büszkeség. Elengedtem Axlt, hadd menjen a dolgára, aztán beszéltem pár szór Desivel és Stevennel is. Akármennyire is számítottam már józannak, hatalmas kavarodás volt a fejemben, és néha már azt sem tudtam, éppen kihez dumálok - abban viszont biztos voltam, hogy életemben nem buliztam még ilyen jót.
- Hallod - szólalt meg Slash pár másodperc csönddel azután, hogy mellém lépve megpróbált józannak látszani, aztán ezt feladva majdnem összeesett egy helyben állva. - Frankó vagy basszuson.
- Kösz - vigyorogtam törhetetlenül, és lekapva Slash bongyor hajkoronájáról a kalapját a fejemre dobtam. Slash kicsit belassulva utánakapott, de nem voltak elég gyorsak a mozdulatai. - Te meg ne hagyd ott a szakmát soha, mert egyszer kibaszott nagy leszel.
- Kösz - vigyorgott vissza teli szájjal a szemébe lógó, izzadságtól nedves hajtincsek mögül, és komolyan büszkének látszott amiatt, amit mondtam. Később sem hangoztattam nagyon a bandának, de nagyon is jól tudtam, hogy mindannyian nagyok lesznek - mégpedig pontosan azért, mert nekik egyáltalán nem ez volt a céljuk, hanem csak szimplán az, hogy együtt zenélhessenek.
- Elnézést - szólalt meg valaki a hátam mögött hirtelen, mire kíváncsian megfordultam. A mellettem ácsorgó, teljesen lefáradt Slash egy másodperccel később ugyan, de szintén a hang irányába fordult - egy középkorú nő állt előttünk, és bár senkit sem nézek ki ilyen helyekről, de az öltözéke és úgy egyáltalán a külseje alapján nem a tomboló tömegbe való volt. Szép blúz, kosztümszoknya, szintén szép cipő - esküszöm, halvány lila gőzöm sem volt, mégis mit kereshet ott. - Zoe?
- Igen - bólintottam értetlenül felvonva a szemöldököm, aztán bizonytalanul elfogadtam a nő felém nyújtott jobbját, és szokásomhoz híven erősen kezet szorítottam vele.
- Victoria Parks vagyok, a Rotten Flames menedzsere - kezdett bele egy monotonnak tűnő monológba, mire összenéztem Slashsel, aztán értetlenségemben még feljebb szökött a szemöldököm. Életemben nem hallottam még a Rotten Flamesről, de azt azért sikerült felfognom, hogy egy banda neve lehet. - Ha jól tudom, most csak vendégként zenéltél, de tetszik, ahogy játszol. Hasonló arcot keresünk a...
- Állj, állj, állj - tartottam fel magam elé a tenyerem védekezésképpen, mire a nő kissé meghökkenve elhallgatott, én meg hangosan próbáltam értelmezni a dolgot. - Arra kér, hogy lépjek be a bandába?
- Miért, benne vagy már egy másikban? - kérdezett vissza a nő felvéve a kötekedő szemkontaktusomat, mire megvontam a vállam, Slash pedig mellettem elröhögte magát.
- Nem.
- Tehát, ha már így átugrottuk a többit... Szeretném, ha a bandában játszanál. Elvállalnád?
Most rajtam volt a sor, hogy kicsit meghökkenjek. Tudtam, hogy ez a szándéka, de azért mégis... Arra kér egyetlen koncert végignézése után, hogy lépjek be egy bandába, amiről még sohasem hallottam, és ami talán egy idióta pop szarság. És talán az álmom beteljesítésének a kezdete. Minden vágyam, hogy egy kurva jó társasággal zenélhessek, saját számokat írhassak, és megmutassam az embereknek, hogy mire vagyok képes. Ez lenne a nagy lehetőség? Elég hirtelen, és furcsa, de sosem tudhatom, mibe keveredek. Akkor tehát..?
- Ez az angyali punk picsa pedig - ölelt át röhögve Axl, mire vigyorogva felpillantottam rá. Homloka csillogott az izzadságtól, nyakkendője félrecsúszott a nyakán, és a kalapja is ferdé állt - de még mindig olyan energia sugárzott belőle, hogy simán el tudtam volna képzelni, hogy egymás után még pár koncertet lenyomjon. - Beugró basszer. Köszi, Zoe.
A közönség újra hatalmas üdvrivalgásba kezdett - egyszerűen a tény, hogy ez nekem is szól, levakarhatatlan vigyort rajzolt az arcomra. Ismertem a srácokat, de amikor a színpadon egyszer-egyszer egymás mellé állva ráröhögtünk a másikra, amikor Slash a végletekig beleélve magát a szólójába nekem támasztotta a hátát, vagy amikor Axl mellettem elhaladva átkarolt, és a következő sort a fülembe üvöltötte, tényleg úgy éreztem, hogy ennél jobban nem ismerhetem őket. A zene olyan szabadságot adott nekünk a színpadon, ami egyszerűen csak hihetetlen, elképesztő és elmagyarázhatatlan. Néha kábulatba estem tőle, néha rámjött a röhögőgörcs, ahogy Stevenre pillantottam, de még számomra is meglepő volt, hogy milyen ösztönösen mozognak az ujjaim, és szólaltatják meg a mélyen csengő hangokat. A közönség pedig egyszerűen csodálatos volt; minden hangra képesek voltak üvöltözésbe kezdeni, és majdhogynem agyontaposták egymást az ugrálás és tombolás közepette - egyikünk sem győzött elégszer beleszólni a mikrofonba, hogy "imádunk benneteket, srácok" meg "kurva nagyok vagytok" és "köszönjük, srácok". A Don't Cry és a Nice Boys után következő Rocket Queen Axl által való felkonferálásánál viszont nem bíztam magam az ösztöneimre; debütáló szám volt, úgyhogy tudtam, hogy ez lesz az a dal, amit a lehető leghangosabban és legdurvábban kell játszanom - tehát Guns N' Roseshoz méltó módon. Mindenemet beleadtam, pörögtem, ugráltam, olyan erősen pengettem, mint még soha - és meg is lett az ára. A szám közepe felé elszakadt egy húr a kezemben, de viszonylag észrevehetetlenül feltalálva magam a maradék húrokon sikerült lejátszanom végig. És megérte - a közönség olyan hatalmas lelkesedéssel és ordibálással fogadta a dalt, hogy öröm volt nézni az őrült, eszeveszett tombolásukat. Axl szóváltás nélkül is tudta, hogy elszakadt egy húrom, úgyhogy a tervezett utolsó számnak hosszabb konferálást kerített, amíg a színpad szélénél ácsorgó Duffhoz pattantam.
- Elszakadt a G - közöltem túlharsogva Axl hangszórókból üvöltő hangját, aztán villámgyorsan leakaszottam a vállamról a Fender hevederjét, és kicseréltem a gitárt a Duff által felém nyújtott hófehér basszusra.
- Jól vagy? - vágta rá Duff az arcomat fürkészve, mire értetlenül megrántottam a vállam. - Vérzik az orrod.
- Jól vagyok - közöltem megtörölve a dzsekim ujjával az orrom alját, aztán továbbra sem törődve a torkomba szivárgó vérrel visszaugrottam a színpadra. A Hearbreak Hotel lett volna az utolsó számunk, úgyhogy szintén mindent beleadtam, hogy egy igazán ütős kis zárószámot hallhassanak a nézőtéren bulizók, de ők nem engedtek el minket ilyen könnyen. Egy kis tehetetlen szarakodás után végül Slash belekezdett az Anything Goesba, majd tényleg utolsó számként lenyomtuk még a Mama Kint, és hatalmas hálával búcsúzva a közönségtől leléptünk. A színpadról leugorva Duff azonnal kivette a kezemből a gitárját, aztán magához rántva a derekamnál fogva lehajolt hozzám, és hosszan megcsókolt. Bár a kokain csodás hatása már elmúlt, most újra elkábultam egy pillanatra, és megszédülve az előttem magasodó punk nyaka köré fontam a karjaimat.
- Kurva jó volt - hajolt a fülemhez Duff nevetve, miután a bennem túltengő adrenalin hatására felröhögve eltoltam magamtól, aztán hátrabillentve a fejem egy másodpercig a még mindig erőteljesen tomboló tömeg hangjait hallgattam. Azt hiszem, tényleg kurva jó volt.
Duff elengedve öleléséből félreállt dumálni Izzyvel, aki éppen egy egész üveg ásványvizet öntött a fejére. Szinte szédültem visszagondolva a színpadon villódzó fényekre és a fülsüketítően hangos közönségzajra, de elképzelhetetlenül boldog voltam.
- Bazdmeg, Zoe - fordult felém Axl vigyorogva, mikor megálltam mellette, aztán magához ölelve a fülemhez hajolt, hogy túlharsogja a pár méterrel arrébb álló színpad felől jövő hangzavart. - Kibaszottul jó voltál.
- Köszönöm - röhögtem el magam, aztán viszonozva Axl ölelését éreztem, hogy eltölt az öntelt, magabiztos büszkeség. Elengedtem Axlt, hadd menjen a dolgára, aztán beszéltem pár szór Desivel és Stevennel is. Akármennyire is számítottam már józannak, hatalmas kavarodás volt a fejemben, és néha már azt sem tudtam, éppen kihez dumálok - abban viszont biztos voltam, hogy életemben nem buliztam még ilyen jót.
- Hallod - szólalt meg Slash pár másodperc csönddel azután, hogy mellém lépve megpróbált józannak látszani, aztán ezt feladva majdnem összeesett egy helyben állva. - Frankó vagy basszuson.
- Kösz - vigyorogtam törhetetlenül, és lekapva Slash bongyor hajkoronájáról a kalapját a fejemre dobtam. Slash kicsit belassulva utánakapott, de nem voltak elég gyorsak a mozdulatai. - Te meg ne hagyd ott a szakmát soha, mert egyszer kibaszott nagy leszel.
- Kösz - vigyorgott vissza teli szájjal a szemébe lógó, izzadságtól nedves hajtincsek mögül, és komolyan büszkének látszott amiatt, amit mondtam. Később sem hangoztattam nagyon a bandának, de nagyon is jól tudtam, hogy mindannyian nagyok lesznek - mégpedig pontosan azért, mert nekik egyáltalán nem ez volt a céljuk, hanem csak szimplán az, hogy együtt zenélhessenek.
- Elnézést - szólalt meg valaki a hátam mögött hirtelen, mire kíváncsian megfordultam. A mellettem ácsorgó, teljesen lefáradt Slash egy másodperccel később ugyan, de szintén a hang irányába fordult - egy középkorú nő állt előttünk, és bár senkit sem nézek ki ilyen helyekről, de az öltözéke és úgy egyáltalán a külseje alapján nem a tomboló tömegbe való volt. Szép blúz, kosztümszoknya, szintén szép cipő - esküszöm, halvány lila gőzöm sem volt, mégis mit kereshet ott. - Zoe?
- Igen - bólintottam értetlenül felvonva a szemöldököm, aztán bizonytalanul elfogadtam a nő felém nyújtott jobbját, és szokásomhoz híven erősen kezet szorítottam vele.
- Victoria Parks vagyok, a Rotten Flames menedzsere - kezdett bele egy monotonnak tűnő monológba, mire összenéztem Slashsel, aztán értetlenségemben még feljebb szökött a szemöldököm. Életemben nem hallottam még a Rotten Flamesről, de azt azért sikerült felfognom, hogy egy banda neve lehet. - Ha jól tudom, most csak vendégként zenéltél, de tetszik, ahogy játszol. Hasonló arcot keresünk a...
- Állj, állj, állj - tartottam fel magam elé a tenyerem védekezésképpen, mire a nő kissé meghökkenve elhallgatott, én meg hangosan próbáltam értelmezni a dolgot. - Arra kér, hogy lépjek be a bandába?
- Miért, benne vagy már egy másikban? - kérdezett vissza a nő felvéve a kötekedő szemkontaktusomat, mire megvontam a vállam, Slash pedig mellettem elröhögte magát.
- Nem.
- Tehát, ha már így átugrottuk a többit... Szeretném, ha a bandában játszanál. Elvállalnád?
Most rajtam volt a sor, hogy kicsit meghökkenjek. Tudtam, hogy ez a szándéka, de azért mégis... Arra kér egyetlen koncert végignézése után, hogy lépjek be egy bandába, amiről még sohasem hallottam, és ami talán egy idióta pop szarság. És talán az álmom beteljesítésének a kezdete. Minden vágyam, hogy egy kurva jó társasággal zenélhessek, saját számokat írhassak, és megmutassam az embereknek, hogy mire vagyok képes. Ez lenne a nagy lehetőség? Elég hirtelen, és furcsa, de sosem tudhatom, mibe keveredek. Akkor tehát..?
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésHú Rose.
VálaszTörlésHajnali öt órakor - mikor máskor? - vettem èszre, hogy felkerült az új rèsz. Felhagytam az alvással ès nagy lelkesedèssel olvastam.
Imádom. Imádom Duffot (❤), imádom Zoèt, imádok mindent, ès mindenkit.
Egyszerűen annyira jó a törtèneted. Repültem a sorok között. Remèltem, hogy soha nem lesz vège. Mègtöbbet akartam Duffból.
Siess a következővel (bár ez hosszú lett, de nem elèg :D).
Puszi, Anett
Drága Anett!
TörlésAnnyira boldog vagyok, hogy ennyire tetszett a rész! Az első nagyobb rész lezárására mindenképp egy jó fejezetet akartam, a hosszúsága pedig - igazából így alakult, de magam is örülök, hogy ilyen hosszúra sikerült :D Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál, megint elfogott a lelkesedés, úgyhogy azonnal folytatom is a további fejezetek írását - remélem, a következő is tetszeni fog! :)♥
Ölel, Rose
Nagyon jó lett ez a rész is, pláne, hogy ilyen hosszú :3 Nem tudom miért, de nem szeretném, ha Zoe beállna a zenekarba. Pedig biztos jó lenne.
VálaszTörlésEgyébként Duff szeme nem barna?
Várom a következőt!
Drága Viki!
TörlésKöszönöm szépen, nagyon igyekeztem ezzel a fejezettel, és nagyon örülök, hogy végül tetszett is! :) Talán furcsán hangzik, de kicsit én is így vagyok a dologgal, mert mindig a lehető legközelebb akarom tudni Zoet a bandához, de a sors ennél véletlenszerűbb, úgyhogy újra és újra tovább kell majd lépniük... De ennél többet majd mond a következő fejezet, remélem, az is tetszeni fog :) Köszönöm, hogy írtál!♥
Ölel, Rose
Jaa, és Duff szeme zöld, talán nem annyira, amennyire én itt néha eltúlzom, de Zoe szemszögéből kicsit elfogultan néha világítóan zöld :D
TörlésCsak az bizonytalanított el, hogy valahol barnának láttam, valahol zöldesnek, valahol barnának írták, valahol zöldesnek. De ezzel -ha lehet- csak még jobban megszerettem, hisz imádom a zöld szemet és a vörös hajat <3
TörlésRose tudom, hogy már régen írtad ezt a részt, és nem tudom látod-e még a kommenteket, de remélem tisztában vagy vele, hogy baromira tehetséges vagy. Egyszerűen imádom azt a világot amit lefestessz. Nekem ez a blog egyfajta menekülés a 21. századból. Nyolcvanas évek Amérika, mocsok,rock n' roll, guns n' roses, minden benne van. Szóval csak annyit akarok mondani, hogy szuper vagy, belőled lesz még valaki!
VálaszTörlés-Petra